Sovány, fullasztó terek,
a Világ vértelen arca
egy-egy lélekben didereg,
a messze örök talány,
nincs fiú, s leány,
zene is csak itt-ott hallható,
sántikál a szó…
egyetlen oszlopon mászik a jelen,
jövő és a múlt,
a lehet maga vákuumába fúlt,
kulcsra zárt napokra ébred a „van”.
Soha nem tudható ki merről, s honnan.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.23. @ 18:14 :: Serfőző Attila
