Talán kitalálom
hogyan születik az álom;
emelkedő lágy árnyék
/amiből még könnyedén kitalálnék/
majd tükör előtt szemlélődik
/ahonnét nem jön fény/
a hetedik csillag.
Szűz kapuimat mezítláb nyitom,
az idő áll,
megrekedt egy lomb védte dalon,
ketyeg a csend…
súlytalan lett
az összes fájdalom.
Méretlen pályára tér az idő,
a billegő fény,
szöges ellentétekre vetül…
testetlenre vált minden,
a lét elfelejt emberül.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.08. @ 18:24 :: Serfőző Attila