Kegyetlenül ?szinték azok az apró ráncok,
végig szalad arcodon a nagy folyó.
Tekintetedben csónakázom, míg a hold fénye
lebontja retinád tükrén megszabott vitorlám.
El?tted térdelek,
kérlek alamizsnáért nyúló markomba sírd:
– Alábecsültünk mindent, és igazából nem is éltünk semmiért.
