Különös, hogy bár a történelem a törpékben is a férfiakat preferálja, mégis a n?b?l néhány tollvonással törpét képes faragni, mikor az mellette az írásos emlékekben egyszer?en eltörpül, vagy, ha mégsem, kiadós ebéd lesz bel?le, csak nem milánói sertés-, hanem közönséges emberi oldalborda. Más esetben olyan homályos, de hangzatos, lágy benyomást kelt? yin elnevezéssel illetik, melynek ebben a hangalakban maximum a kínai nyelven van jelentése. A jin átirattal már többre megyünk, de ezzel sem jutunk tovább, minthogy a férfinem a j, és az n mássalhangzókból tovább asszociálva megint önmagát határozza meg, például: John, János, Johannes, és elhagyva a j-t, bel?le eredeztet minden rosszat: individuális, inaktív, ingoványos, ingerlékeny, incselked?, indiszkrét és legf?képp indokolatlan! – de semmilyen esetben sem: intelligens. Ám, félretéve az effajta fejtegetést: az írott hagyomány egésze a n?t csak t?ri, s ez jóval túlmutat azon, hogy azt jószerével csak férfiak írták. Fontosabb ok itt az irigység. De kezdjük az elejér?l…
… És a hagyomány megteremté a n?t, a fúriát, a Rémuszt (ami eredetileg férfinév, de ezt a hagyomány során elfelejtették, és így n?iként terjedt el a kései köztudatban), vagyis a rémest, a szükséges rosszat, mert el?bb volt a délceg Rómeó, a szép, az elegáns, a romantikus, az ideál, a férfi ?stípusa, melyb?l minden utána következ? férfi mintája származik: a költ?, a filozófus, a tudós, a politikus, a rétor egy személyben, aki teremt? potenciájával mit kezdeni nem tudott és genetikai állománya sürg?s reprodukcióra volt szomjas. Így lett az emberpár, férfi és n?. Rómeóval kapcsolatban már a történet elején kérdések merültek föl. Erre utal vissza Balassi „Hogy Júliára talála, így köszöne neki” c. versével, Shakespeare-t?l pedig valóban meg is tudjuk, Júlia akkor így köszönt. „Óh, Rómeó, miért vagy te Rómeó?”. A kérdésre nem tudni, hogy érkezett-e válasz. Mindenesetre az bizonyos, hogy ez el?bb említett két szerz? igen sokat tud a keletkezés történetér?l, és arra is következtetni lehet, ?k valamifajta termékeny együttm?ködést hajtottak végre, hisz egyik, m?vében a másik m?vében feltett kérdésre válaszol. Az igazi humanitást mégis Shakespeare-ben fedezhetjük fel, aki tragédiájában Rómeót és Júliát (a kezdeti id?kben még így hívták) egy rangra emelve, a m? végén mindkett?t a halál kezére adta. Ez bizonyítja azt, hogy a középkor tájékán még történtek restaurációs kísérletek a n? és a férfi egyenjogúságnak helyreállításával kapcsolatban. De, kanyarodjuk vissza a történet elejére.
Miután megszületett Rémusz (eredeti nevén Júlia), az elvileg csalhatatlan Rómeó mégis megingott. A játék kedvéért beleharapott ? is a tudás fájáról szüretelt almába, feláldozva korábbi ártatlanságát. Ekkor még egyikük sem sejtette, hogy valószín?leg át lettek verve, mivel a nem tudás gyümölcseit eszegették kedélyesen, hisz a történelem során semmi sem utal arra, hogy a történtek után az ember a tudás népévé vált volna, a nem tudás, sokkal inkább nyomon követhet? a történelemben. Mindenestre Rómeót a történelem léptem-nyomon menti! A legelterjedtebb álláspont szerint csak azért harapott az almába, mert az esztétikum (a n? képében) korábban is vonzotta, épp csak n?alak nem volt ehhez, s most, hogy van, úgy gondolta, hogy ami szép, az a jöv?re nézve még hasznos is lehet, ezért úgy határozott, hogy elégedetté teszi a n?t. Ezt az érvet a tudomány elfogadja és kegyesen többnyire szemet huny Rómeó b?nbeesése felett.
Rómeónak nem volt ezután más dolga, mint mindent, ami befolyással bír, hímnem?nek titulálni s mindent, ami korrekcióra szorul, és számonkéréssel járhat, rábízni a n?re. De végtére is ki tehette volna meg ezt helyette? Más férfiú nem akadt. Így, e hálátlan és kéretlen feladat rá hárult. Eképp lett hímnem? az isten, a mester, a politikus, a filozófus és még a fügefa is, mely alatt Rómeó egy kés?bbi leszármazottja, nevezetesen a Buddha, megvilágosodott, f?ként arról, amit elvileg ? már tudott. Hiszen Platón, kortársa is megmondta neki: Az ember születését?l fogva már mindent tud, csak emlékeznie kell. Ezen felül a Rómeó korából származó szentírások arról tanúskodnak, hogy a férfi eleve mindent tud (bár ki tudja, hogy a hagyomány miként hamisította meg ezeket a szövegeket). Szóval sokan csak vakarták a fejüket, hogy Buddha miért is er?lködött emiatt annyit, de végül belenyugodtak.
Visszatérve Rómeóhoz: Kés?bb, amint feladatai egyre inkább körvonalazódtak el?tte, meggy?z?désévé vált, hogy a n?t jó pásztorhoz ill? viselkedéssel kötelessége együtt tartani a nyájjal, s ha az kéretlen béget, jól odavágni neki, aztán majd hallgat. Ez a gondolata nem önállóan született. ?, bár tapasztalatlan volt, de spirituálisan fejlett. Még rendelkezett a jöv?belátás képességével, így volt alkalma belepillantani az óind Védákba, melyekben több olyan passzust talált, mely szerint, ha a n? jól viselkedik, sokszori újjászületések által akár még férfiként is megszülethet, addig pedig igyekezni kell kordában tartani, nehogy elszemtelenedjen. Valószín?leg Rómeónak a Védák egészét nem volt ideje elolvasni, mivel a jöv?be látás képességét csak korlátozott ideig és csak szelektív ismeretek megszerzésére lehetett használni. Ez lehet az egyetlen oka annak, hogy nem annak végkövetkeztetése szerint járt el, melynek értelmében a n? és a férfi egyenl? min?ség. Ha találkozott is ezzel a tézissel, gondolhatta azt is, hogy ez a férfi és a n? közötti egyenjogúság gondolatkörének tipikus tévútja, melynek csapdájába Shakespeare is beleesett kés?bb, s melynek el?fordulása oly hosszú történelemi távlatokban, melynek az emberiség elébe nézett, elkerülhetetlen.
No, de térjünk vissza megint Rómeóhoz! (Az emberiség történetét nehéz röviden és kitér?k nélkül összefoglalni, de az igényes történetírónak kötelessége erre kísérletet tenni. Ez alól e feljegyzés írója sem lehet kivétel! – a krónikás megjegyzése) Szóval, a fenti programterv els? ránézésre be is jött, hiszen évezredekig nem volt gond vele. A férfi, Rómeó még azt is megengedhette magának, hogy a n?nek néhol teret adjon, hadd gondolja a kedves azt, hogy az egyenjogúság nem pusztán burkolt Egyen való jogúság, vagyis csupán az egy nemen alkalmazandó joggyakorlat. Ez nem azonos a Shakespeare általi idealisztikus gondolattal, miszerint merte felvállalni, hogy n? és férfi egyenl?. Nem, ez a férfi tiszta, jól irányított, meghatározott játékszabályok szerint játszott játéka!
Igen ám, de Rómeónak id?nként lelkiismeret furdalása keletkezett és az is eszébe jutott olykor, hogy err?l az egészr?l ki kéne kérnie a nagyf?nök véleményét, akit még a kezdet kezdetén rendszeresen felkeresett, ha tetteit igazolni akarta. Aztán merengésein gyorsan átszaladva, elodázva a gondolatot, mindig továbblépett lelkiismeret furdalásán. Ennél fogva a nagyf?n?k kénytelen volt olykor ráförmedni, azzal, hogy az emberi lét mégsem csak úgy van, ahogy ? azt gondolja. Ekkor Rómeó mindig rém alázatos lett. Kötelességtudata felébredt s b?nbánatában hozzáírt még néhány fejezetet szent könyveihez, majd a kérdést letudta. A nagyf?nök álláspontját a természeti jelenségek változásaiból követte nyomon, s ha a természeti katasztrófák alábbhagytak, megnyugodott, úgy gondolta, hogy nincs több dolga a kérdéssel. Nagy elégedettségében már azt sem vette észre, hogy menet közben még az Isten nevét is elfelejtette. Amikor néha ez eszébe jutott, úgy gondolta – semmi baj, majd megbeszéljük egymás közt, mint férfi a férfival. Ez a tendencia zajlott egészen az utolsó id?kig, mostanáig. A hagyomány történeti krónikái tehát a fenti tudósítást hagyták ránk. Rómeó leszármazottai, a rómeodizálódott kolóniák sokasága népesíti ma be a világot, fenntartva a régen kialakult, jól bevált, megkérd?jelezhetetlen rendszert. E célt szolgálja a tudomány, a vallás, és a társadalmi gyakorlat minden eleme. Akik ezzel szembeszálltak, jobbára sanyarú sorsot könyvelhettek el a maguk számára.
Azt, hogy a hagyomány el?tti id?kben mi történt, senki sem tudja biztosan, csak sejtéseink lehetnek. Viszont rebesgetik, hogy abból az id?szakból fennmaradt egy prófécia. Ennek lel?helyével kapcsolatban egyenl?re senki sem mert állást foglalni a nyilvánosság el?tt, de egyesek állítólag szinte biztosan tudják, hogy merre kell keresni. Ami ennél lényegesebb talán, a címe, melyet ugyanis az összes hagyomány történetében élt tudományos szakember és rómeódizálódott nemzedék mindvégig ismert, s mely rettegéssel tölti el még ma is Rómeó leszármazottait. A prófécia címe: A n?i uralom kora. Ezt a címet a mai világban egyenesen tiltott hangosan kimondani. A cím hallatán a romeódiázálódott férfiakat félelem ragadja el, és szívük megremeg. Nem is els?sorban a cím miatt, hanem a prófécia tartalma miatt. A prófécia a pletykák szerint arról számol be, hogy hamarosan elkövetkezik az évezredekig férfiúi elnyomásban él? n?k uralma, melyben a férfiakra nem szolgaság, hanem ennél valami sokkal szörny?bb vár. Egy olyan fajta er?, melynek mibenlétér?l ?k semmit sem tudnak. Számukra ismeretlen. Ennek az er?nek a neve pedig megbocsátás, n?i kegyelem s ezáltal egyenjogúság. Mivel egyikük sem tudta sosem, hogy mit jelent az a szó, hogy megbocsátás, vagy kegyelem – és az egyenjogúságról is csak annyit tudtak, hogy azt hogyan kell imitálni, de valójában sosem szabad, hogy bekövetkezzen –, gondosan irtották a prófécia fel-felbukkanó eretnekeit, akik a megbocsátás eljövetelér?l prédikáltak.
Mindnyájan rettegtek a küszöbönálló, rettenetes világtól, mely nem ismeri az irigységet!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Szinay Balázs
