*
Láttalak, te szél voltál
és szempillámba kapaszkodva
elkaptál,
hallottalak, ép ágakon játszottál,
s körülöttem a napfényben
táncoltál.
Szagoltam illatod, a térben lebegtél,
akár a nyári zápor után a rózsa, mely
újra él.
El?ször nem mertelek, de megérintettelek,
nem szóltál, karoltál, csókodban
öleltelek,
s így megízleltelek. Édes voltál – ha igaz -,
de keserű is lehettél volna,
ím úgy sem érezném azt,
mert ha te folyó lennél, én felh? feletted,
s minden egyes cseppemmel,
megfürödnék benned.
Vagy alattad meder, hogy testemen kavarogj,
hozzám simulva légy fél,
velem egész és nekem ragyogj.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.10. @ 15:36 :: Thököly Vajk