*
Mint árnyak a falon,
mint felsejlő fájdalom
már elmúlt alkonyatban,
körmeim kaparnak rést a falon
vérem vörös izzásában,
a mocskos vagonokat futtató
sínek is elkerülnek,
nincs jogom odagyűrni magam,
pária életem tovább kell vonszolnom,
és seggem se üzenhet,
hogy súlyát megtudja nyakam,
köteleket is másoknak fonnak ma már,
a Pó helyett csak a „Tiszán”
barangolok szédült fejjel,
tiszavirágok helyett szúnyogokat bámulok,
s ha a vágyak röpítenek is még
világgá, kiürült lélekkel
dadogva motyogok,
de tudjátok hát,
már nem érdekel hallja-e más,
az se érdekel, hogy nem
vagyok más,
csak egy fáradt öreg bohóc,
csak egy szánalmas látomás.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.09. @ 12:39 :: Tiszai P Imre