Valahol a végtelen óceánon volt egy sziget, ahol egyetlen egy ember élt. Ő ottan éldegélt mióta az eszét tudta, fogalma sem volt hogyan került oda, ő csak azt tudta, hogy a szigeten nagyon dúsan terem a martilapu. Jószerével más se nagyon, így emberemlékezet óta martilapun élt. Kicsit egyhangú, kicsit savanyú az igaz, de hát mit tehetne? Az életben maradáshoz pont elég.
Azért igyekszik fejlődni étkezésileg, és mióta egyre eszesebb, egyre tapasztaltabb, a martilaput is egyre több változatban fogyasztja. Kettétörve. Háromfelé törve. Apró darabokra vágva, vizesen, csak a szárát, csak a levelét, néha már a gyökerét is kevés földdel.
Persze sokszor nagyon elege van belőle, és egyszer, amikor pont megette az adagját rettenetesen fanyalogva, szinte önkívületben üvöltötte:
— A jó p.csába, de megennék egyszer egy bakonyi gombás szeletet nokedlival, Istenem, Istenem!
És ahogy ez így önkénytelenül kibuggyant belőle, rettenetesen elképedt! Hiszen a p.csát azt csak ismerte a tenger tükröződéséből, de se a bakonyi gombás sertésszeletről, se Istenről még sohasem hallott!
Úristen, mi történt akkor? A tudatalatti játéka? Kollektív emlékezet idáig rejtett adatainak felszínre bukkanása? És egyáltalán, van Isten? És van-e bakonyi szelet nokedlival? És ha az egyik van, akkor van a másik is? Vagy nyelvbotlás volt? Esetleg a rántott martilapu új neve?
Úgy elindult az esze mindezen, hogy a második fogást /martilapu kevés tengervízzel/ már nem is ette meg, hanem leült egy kőre és gondolkodni kezdett mindezen.
Az Isten, meg a gombás szelet /nokedlival/ olyan dolgok, amiről még sosem hallott, azaz olyan, ami neki sosem létezett. De most, hogy kimondta ilyen meghatározhatatlan módon, hát tulajdonképp már létezik is. Tehát, akkor ezek igenis lehetnek, még akkor is, ha idáig nem tudott róla.
Húha! Hát akkor ezek szerint, ha nyolc darab dögös, fűszoknyás bennszülött nőre gondolna, akkor azok is lennének? Esetleg tangában? És kis híján eszébe jutott az üvegpörgetés is, de aztán inkább más jutott az eszébe. Persze ő idáig még bennszülött nőket sem látott, de a bakonyi szelet mellé azért igenis passzolna!
De ez nagyon messzire vezetett volna, esetleg tán kárt is tehetett volna magában az ilyen irányú eszmefuttatás közepette, ezért úgy döntött ezen majd holnap agyal, ma az Isten létezésének jár a végére.
Tehát — tette fel magában — mondjuk nincs Isten. Minden csak úgy véletlenül, esetlegesen történik. És mégis ugye, az előbb meg emlegette. Akkor meg van. De hol? Hol? Hát biztosan mindenhol jelen van.
Azt meg ellenőrizni lehet! Gyorsan odafutott a barlanghoz, benézett, de nem látott senkit. Véletlenül nem volt ott. Hoppá, hoppá, akkor meg a martilapuk között! Végigfutott közöttük, de ott sem látta. Aztán megnézte a sziklák mögött, a korhadt fatőke árnyékában, leásott a parti homokban, de sehol semmi.
Hm — gondolta, az elképzelés így nem jó. Talán úgy van, hogy mindig csakis ott lehet, ahol pont nem keresik. Csakhogy! Az meg így nem véletlenszerű, nem esetleges.
Tehát mégsem létezik. Hülyeséget kiabált az előbb!
Úristen — gondolta — hát akkor a bennszülött csajok, meg a sertés szelet? Hát az sem?
Na azért ilyen könnyen nem adja! Nézzük másként. Próbáljuk, mondjuk a két dolgot összevonni: gombásszeletisten. Aztán próbáljuk logikailag cáfolni! Nincs gombásszeletisten! De hát, ez egyáltalán cáfolható? Hiszen egyiket sem ismeri. Akkor, mondjuk legyen: martilapuisten. Az cáfolható? Félig mindenesetre, hiszen 50-50% az esélye, hogy Isten vagy a martilapu létezik. Csakhogy! A martilapu az egészen biztos, 100%. Akkor viszont Isten nem létezik!
Semmi sincsen! — gondolta búsan, és lehangoltan indult a barlang irányába, mérgesen felrúgva az útjába eső martilapukat.
És azon spekulált útközben, hogy ebben az istentelen világban akkor a bécsi szelet sem létezhet, mondjuk ugorkasalátával?
Legutóbbi módosítás: 2011.01.05. @ 12:18 :: Torjay Attila