B.G.Boróka : Társkereső II.

Nyomtatás

Már hetek óta terveztem, hogy átlopózok a dolgozószobába és meglesem, min dolgozik oly serényen az én kedvesem. Három hónapja nem tudom rávenni egy kis hétvégi kiruccanásra, mindig a kiadója sürgetésére hivatkozva zárja magára az ajtót és temetkezik jegyzetei közé, hagyva engem magányra ítélve parlagon.

Most elérkezettnek látszik az idő. A szomszédasszony remélhetőleg hosszan feltartja majd és kimerítő élménybeszámolót tart a jázminbokor szaporításáról az udvaron. Addig, kihasználva az alkalmat beléphetek a féltve őrzött, félhomályos szobába.

Ablaktalan, sötét helyiségben találom magam. A falakat mennyezetig könyvekkel zsúfolt polcok borítják, középen egy hatalmas íróasztal, tele jegyzetekkel, újságkivágásokkal. Arrébb egy kisasztalon nyitott laptop zúg és ad némi világot a homályban. Az íróasztali lámpa éppen csak hogy derengő fényt vetít az asztalra. A földön szerteszét papírkupacok, jegyzetek hevernek. Odalépek az egyik polchoz, ahol egyforma kötésű, valószínűleg egy sorozat köteteit látom. Az író neve: Gabrielle Deuxelle. Eléggé termékeny, mivel az elmúlt hét évből,  tizenhat könyve sorakozik szoros egymásutánban a polcon. Tovább keresgélve az előbbi 16 krimi kötet mellett több korábbi, de más jellegű könyvet is látok. Versek, antológiák, novellás kötetek. Bizonyára ez az írónő lehet Zsuzsa példaképe.

Leemelem az utolsó könyvet, mely néhány hónapja jelent meg: Titkos árnyak a címe, a lapokon még érezhető a friss papír és ragasztó illata. Beleolvasok a kiadó ajánlásába, amely arról szól, hogy egy krimit tartok a kezemben és ez egy nagyszabású sorozat része. Már csak egy kötetet várnak az írónőtől, mely remélhetőleg idén ősszel fog megjelenni.

Nos úgy okoskodtam, hogy az annyira elfoglalt szerelmemnek nem fog feltűnni, ha néhány napra kölcsönveszem valamelyik könyvet, s ha kiolvastam, majd egy óvatlan pillanatban visszacsempészem a helyére. Mikor az ajtó irányába indultam a szemem megakadt a laptop képernyőjén, gondoltam, hogy beleolvasok, min dolgozik Zsuzsa, már hosszú hetek óta, bezárkózva minden hétvégén ebbe a levegőtlen, sötét rejtekben. Megmozgattam kissé az egeret és meglepődésemre nem egy versekkel teli oldalt találtam a képernyőn, hanem egy éppen tervezendő gyilkosság leírására bukkantam. Nocsak. Tévedésben voltam. Mintha Zsuzsa mindig egy verses antológia gyűjtőmunkáiról beszélt volna nekem, és itt ezen az oldalon egy sorozatgyilkos után nyomoz a hatóság. Pedig pontosan emlékszem, hogy a társkereső oldalán is azt írta magáról, mint verseket kedvelő, kezdő író, aki múzsát keres az írásaihoz – gondolkoztam el az államat vakargatva, de igyekeznem kellett, hallottam a szomszéd köszönő hangját és Zsuzsa közeledő lépteit az előszobából. Az utolsó pillanatban huppantam bele a kanapé puha szivacsába és álmos tekintettel kérleltem, hogy legalább a mai estét töltse mellettem a hétvégéből, de ő kérlelhetetlen volt, a naptárra mutatott és szigorú tekintettel intett az ajtó felé, hogy ideje mennem.

Valahogy nem is bántam. Felfedezésem izgatottá és kíváncsivá tett. Igaz büszkeségemet bántotta, hogy hosszú hetek óta új szerelmem hétvégenként inkább a laptopját választja helyettem, de megbékéltem azzal, ahogy kialakítottuk kapcsolatunk. A hétköznapokon szinte minden nap találkoztunk, együtt ebédeltünk valamelyik kedvenc éttermében, majd visszakísértem a munkahelyére, aztán ha nekem nem volt dolgom még délután is találkoztunk, vagy egy-egy éjjelt is együtt töltöttünk, de a hétvége az szent. Zsuzsa ebből még soha nem engedett. Minden péntek este kitessékelt magától és hétfő reggelig nem is volt elérhető.

Valahogy nekem is megfelelt ez az életforma. Fotósként dolgozom és kötetlen a munkaidőm. A modelleket a nap bármely időpontjában be tudtam rendelni fotózásra, így könnyen igazodtam Zsuzsa szeszélyeihez. Ha pedig sok volt a szabadidőm a barátokkal teniszezni mentem vagy hétvégén leültünk kártyázni valamelyikünknél.

Eddigi tapasztalataimra támaszkodva azt hittem, hogy van annyi férfiúi vonzerőm, hogy erős ráhatással vagyok a női nemre, de Zsuzsa ezt hétvégenként sorra megcáfolta, szemrebbenés nélkül képes volt mindig ajtót mutatni, bárhogy is könyörögtem.

Most itt ülök egy kaszinó bárjában és a harmadik whisky után panaszolom a pultosnak, hogy már megint palira vagyok véve és mehetek haza magányos ágyamba, úgyhogy egy tele üveg Jack Deniels társaságában hamarosan a nappaliban találom magam és nekilátok az elcsent könyv olvasásának, remélve, hogy a négyszáz oldalnyi olvasmánnyal a hétvégéig biztosan végzek.

* * *

Álmos, ködös délelőttre ébredtem. Két napja ki sem mozdultam a lakásból. Az egész hétvégét Zsuzsa féltett kincsével töltöttem, és persze a kihagyhatatlan whisky-vel. Ahogy beleolvastam az első oldalakba, letehetetlenné vált a könyv. Beleolvadtam magam is a történetbe, egyszerre voltam a kérlelhetetlen, kegyetlen gyilkos, máskor meg az áldozat vagy néhány oldal múlva a nyomozó bőrében. Hol kirázott a hideg a borzalomtól, hol pedig az izgalom hevében a verejték folyt a homlokomról —, de utóbb belegondolva, lehet, hogy ezt a másnaposság okozta. Ami a lényeg, hogy ellenállhatatlan vágy fogott el, hogy még tovább olvassak. Nem is csodáltam már Zsuzsát, hogy példaképének választotta ezt az írónőt.

Kigondoltam egy tervet, hogy nem fogok tiltakozni a hétvégi kötelező számkivetettség miatt, ahogy Zsuzsa bezárja mögöttem ajtaját én egy újabb elcsent kötettel leszek gazdagabb.

Első felfedezésem óta már több hónap is eltelt mire l5 kötetet kiolvastam, és mint egy alvajáró, mint egy hipnotizált éltem korábbi életem. Nem éreztem örömet a munkában, a teniszben, a péntek esti kártyacsatákban. Nehéz volt a hétvégi könyv világából visszazökkeni a mindennapi élet kiszámíthatóságába, nem is akartam. Délelőttönként beültem egy presszóba és arról álmodoztam, hogy ha a regényben éppen nem azon a szálon indul el a nyomozó, akkor vajon hogyan alakulna a nyomozás vagy éppen kideríthető lenne-e a gyilkos kiléte vagy megmenekülne-e akkor a harmadik áldozat. És ahogy haladtam az ismerős utcákon, mintha egy másik szemüvegen keresztül láttam volna mindent, mást jelentettek a feliratok, a hirdetések, a kirakati babák régről ismert alakjai. Mást láttam az újságárus mosolya mögött, és a házmester „jóreggeltje” is sokkal többet, mást jelentett.

Esténként lopózva, falmentén közlekedve, kabátom összehúzva siettem gyors léptekkel uticélom felé. Minden kis rezdülés, hirtelen zörej, nem várt hang összerezzentett. Minden mosoly, visszapillantás gyanakvóvá tett. Mintha egy új világ nyílt volna ki előttem, ahogy a gyerekeknek a könyvek egy álombeli mesevilágot nyitottak meg, nekem egy borzalmakkal teli árnyékvilág lett része az életemnek, amitől már nem bírtam és nem is akartam megszabadulni.

Hétvégéről-hétvégére, ahogy sikerült birtokba venni egy-egy újabb regényt, az ismét elvarázsolt, s borzongva léptem be a feltárult sötét világba. Egy ideig könnyen megbirkóztam kettős életemmel, jól össze tudtam egyeztetni a mindennapok egyhangúságát, a hétvégi hideglelős tapasztalással. Legalábbis úgy hittem.

folyt.köv