Calmarius nagy népszerűségnek örvendett Rómában, nemcsak, mert tisztességes római patricius volt, de egy jólmenő üzlet tulajdonosa is. Vállalkozása Amorium néven jegyeztetett be a Római Birodalom irattárában, s amellett, hogy a jeles cég híre szájról–szájra terjedt, hirdetése minden nap megjelent Neoticum révén. Azaz csak a szószátyár Neoticum jelent meg minden nap a Szenátusban, s vitte hírét minden új lánynak, sőt minden új vendégnek is, ami szintén növelte a forgalmat, hiszen, ahol egy neves ember megfordul, onnan már a többi sem hiányozhat.
Amorium a Via Grappián található szórakoztató kombinát volt, ahol rabszolgalányok mellett, Illyriából hozatott hárfaművészek, szerecsen kuruzslók, görög borok és luculluszi lakomák várták a vendégeket. És persze maga Calmarius, aki a boltív alatt fogadta előzékenyen minden látogatóját. Volt ebben némi számítás, lévén, hogy minden kliens más és más anyagi háttérrel rendelkezett, s ennélfogva különböző igényekkel lépett fel. Calmárius már ott, a bejáratnál felmérhette kit, milyen élményben részesítsen, s hogy azt hány sestertiusért szolgáltassák.
Ez talán kapzsiságnak tűnik az egyszerű halandó szemében, ám erről szó sem volt, mint ahogy nem is tartotta senki sem pénzéhes embernek Calmariust. Alapos volt csupán, aki mindig gondosan mérlegelte és pontosan kiszámolta, miért mennyi jár, s ehhez mindig következetesen ragaszkodott. Soha nem csapott be senkit, ám azt sem akarta, hogy netán ő legyen egy esetleges anyagi félreértés szenvedő alanya.
Calmarius tizenöt rabszolgalányt alkalmazott, gondjukat viselte, és ahhoz képest, hogy saját portáján élet–halál ura volt, tisztességesen is bánt velük.
Történt egyszer, hogy Filippina, a legfelkapottabb rabszolga kéjnő, belehabarodott az ifjú Musicusba, aki a hárfát pengette esténként az aulában. Szerelemük, mint minden kezdődő szerelem, eleinte csak plátói volt, ámde szemeik csillogásán hamarosan átsütött a testi vágy is, már csak az időnek kellett eljőnie, hogy érett gyümölcsként egymás ölébe hulljanak.
S mint egyszer mindennek az ideje, ez is elérkezett. Vadul ölelték egymást, mintha soha nem akarnának kielégülni, mintha kiapadhatatlan lenne vágyaik forrása. Aztán az első éjszakát követően, amikor csak tehették, átadták magukat a testi gyönyörnek.
Mindez, gondolhatná az ember, az általa juttatott testi szolgáltatás rovására ment, ámde éppen az ellenkezője volt igaz. Vendégei még többet kaptak tőle, mint addig. Olyan volt, akár a színész, akinek tetszik a darab és a próbákon élvezettel kísérletezik újabb és újabb variációkkal, hogy aztán az előadáson igazi szenvedéllyel, szerepével tökéletesen azonosulva, élete legjobb alakítását nyújtsa.
Calmarius – természetesen – a tulajdonos jogán, hetente kétszer részesült Filippina kegyeiben. Válogathatott volna rabszolganői közül, de Filippina volt az egyetlen, akinek nemcsak türelme volt az idősebb patriciushoz, de fiatal korára emlékeztető élvezetekben részesítette. Ujjaival, nyelvével becserkészte a puhány férfitestet fejebúbjától a talpáig, biztató, becézgető szavak kíséretében, mint akinek valódi gyönyört szerez az elhízott ember puha, petyhüdt bőrének simogatása, akinek már az is gerjesztő élvezet, ha életre kelti Calmarius hímtagját.
A patricius addig sem volt elégedetlen, de mióta Filippina megismerte Musicust, még a korábbiaknál is csodálatosabb éjszakák vártak rá. Mert a lány új szerelmi játékokba vonta be, fiatal testének minden buja mozdulata még serkentőbben hatott, suttogó szavai izgatóbbak voltak, ágyéka forróbb a lávatűznél. Calmarius újra élte ifjúságát, s már az is megfordult fejében, egyetlen és kizárólagos ágyasává teszi Filippinát, s nem engedi el maga mellől, sőt még a jól fizető vendégek elől is elrejti. Ez utóbbi gondolatot, persze, gyorsan kiverte agyából, a jövedelemről nem akart lemondani, úgy vélte, semmi károsodás nem éri azzal, ha a lány másokat is élvezetben részesít.
Igenám, de a vendégek fizettek, Musicus meg nem. Addig nem is volt ezzel semmi baj, míg a fiatalok szerelme titokban tombolt. Csakhogy semmit sem lehet örökké eltitkolni, egy szép napon Calmarius rajtakapta őket.
– Mit fizet neked ez a hárfapengető? – támadt a lányra. A kérdés ugyan teljesen felesleges volt, hiszen a patricius nagyon jól tudta, a rabszolgák legfeljebb csak hírből ismerik a pénzt, így aztán fizetségről szó sem lehetett. – Ha meg fizet, hol a pénz?
Filippina megijedt. Úgy érezte, ő keverte bajba szerelmét, ám hiába vállalt magára mindent, s hiába esdekelt. Calmarius hajthatatlan maradt. Musicust még aznap elvitte a rabszolgapiacra. S hogy bosszúsága tökéletes legyen, még a kért árat sem kapta meg érte, meggyőződése szerint duplán megkárosították. Emiatt aztán napokig zsörtölődött magában, Filippinára sem volt kíváncsi.
Amikor végre lehiggadt, magához rendelte a rabszolgalányt. Kárpótlásban reménykedett, mámoros éjszakában, testi gyönyörök halmazában, de csalódnia kellett. Filippina kedvetlen volt. Csókjai szenvedélytelen, hideg cuppantásnak, simogatása kaparászásnak bizonyult, s bármennyire is igyekezett Calmarius minden óhaját teljesíteni, csak a patricius dühét növelte.
Calmarius, megelégelve a hiábavaló próbálkozást, korbácsot kapott a kezébe és alaposan elverte a lányt, majd elzavarta.
Aztán a vendégektől is panaszokat hallott, hogy Filippina már nem a régi, érzéketlen és közönyös, csókjaiból hiányzik a tűz, teste ernyedt és mozdulatlan, gondolatai messze járnak az ágytól, az érte fizetett sok–sok sestertius ablakon kidobott pénz.
Calmarius – mondhatnánk így is – adott még egy esélyt a lánynak, ám ez az éjszaka sem különbözött a legutóbbitól. A patricius ezek után úgy döntött, Filippinának ugyanott a helye, ahol Musicusnak: a rabszolgapiacon.
Kezdetben elégtétellel nyugtázta, hogy a lányért egymásra licitálnak a vevők, fiatalsága és szépsége, arányos teste, domborulatai és hajlatai kelendő portékává tették. Az árverés végén szép summa került a patricius erszényébe, akkora összeg, hogy azért három, négy rabszolgalányt is vásárolhatott magának.
Ám az új lányok nem hozták vissza a régi gyönyöröket, kínszenvedés volt minden velük töltött éjszaka, és Calmarius egy szép napon azzal a tudattal ébredt, hogy megfosztották maradék ifjúságától.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Bányai Tamás
