Eszméletlenül együtt a csapat,
míg föl-le ívelnek a madarak,
és elképesztőn ugyanaz, ahogy
az óceánt űzik a halrajok,
s csak táncolják a fölre, mélyre vitt
kék magasát és őrült mélyeit,
az eget, vizet szinte elfedik,
és toll se pikkely nem érintkezik,
feltérképezhetetlen utazás,
és csak a fény, és csak a villanás,
mi egybefog, mint végeit a part,
s az ismeretlen mély ölébe tart,
a nagy iram, a kitárt lendület,
a dallam, ahol soha nincs szünet,
s úgy suhanol, hogy majd belészakad,
mint óramutatón a pillanat,
és mégis olyan méltón egyszerű,
mint Isten arcán a feddő derű.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.02. @ 17:50 :: Böröczki Mihály - Mityka