Féltettem pár ostoba álmot,
kerepl? szívem dombján surrant el az id?,
mint a kesely?k marta madár,
én sem énekeltem; elt?nt alólam a hegyt?.
Megmaradt csontjaimat vigyétek messze,
s osszátok ki megannyi éhes vadnak,
bár többször is felébredtem önmagam születésén;
mindannyiszor halni is akartam.
Nem tudom hány száz éve tudok repülni,
azt sem, hogy van e még elég id?m,
de most, hogy nincs mellettem lélekfelem;
csak feltelik sóhajos tüd?m.
Hogy is tudnék tisztes életet élni,
bús dalokra alszik el szemem,
vágyni is fáradtan ébredek;
szeretni akartam, hogy szeressenek.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Csonka János
