Álomjáték egy felvonásban, nyolc jelenetben.
Személyek:
POÉTA – költ?, hallássérült
CHÁZÁR ANDRÁS
CHÁZÁR GÁBOR – a fia
MAGDA PÁL – tiszteletes
TANÁR – gyógypedagógus
ANYA – a költ? anyja
Történik a Poéta dolgozószobájában
Els? jelenet
Balról íróasztal, rajta folyóiratok, könyvek, üres és teleírt papírlapok összevisszasága, tollak. Táskaírógép, bef?zött papírral. A szék mögött, a falnál, mennyezetig ér? könyvállvány.
Az íróasztal el?tt, a szoba közepén dohányzóasztalka, két fotel.
Háttérben háromszárnyas, utcára néz? ablak. Csipkefüggöny.
Jobbról hever?, éjjeliszekrény. A falon két régi szentkép: a töviskoszorús Krisztus-, és Mária, köztük színes reprodukción táj, havas hegyekkel.
Kinn er?sen fúj a szél – látni az ablakból: vadul hajladozó, csupasz faágak. Végig csend van, álom és siketség: a kommunikáció szájmozgással, jelnyelven és elképzelt hangokkal zajlik.
Az íróasztalon két karjára borulva alszik a Poéta.
A jelenet kezdetén jobbról elt?nik a hever?, az éjjeliszekrény, a fali képek. Méltóságteljes lassúsággal fehér lepel hull a padlóra, és a szellemalakból egy ember bontakozik ki, korabeli magyaros öltözékben: Cházár András.
A szoba közepér?l megkerülve az íróasztalt, a Poétához megy, vállánál fogva, óvatosan felrázza.
CHÁZÁR: Szép kis fogadás, mondhatom! Felidézés, invokáció, és amikor itt vagyok…
POÉTA: (szemeit dörzsöli) Jó napot, uram! Elnézést, nem hallottam a kopogást.
CHÁZÁR: (nevet) Jó kifogás! Nem kopogtam.
POÉTA: (sértettet játszva) De kérem!
CHÁZÁR: (békít?leg) Éppen erre kószáltam, hirtelen gondoltam egyet: benézek. Úgy látszik, nem a legjobbkor…
POÉTA: (az ajtó felé pillantva) Erre bejött a kulcslyukon…
CHÁZÁR: (nevet) Legközelebb…
POÉTA: A falon, a tet?n át. Szellemsors. Hagyjuk! Ha szabad megkérdeznem: miért a megtisztelés? Ja, bocs, foglaljunk helyet!
(Leülnek a dohányzóasztalkához, a fotelekbe.)
CHÁZÁR: Kérdezi: miért most jöttem? Nos, az éter vándorai mindig tudnak mindenr?l. A légkör új könyveinek hírét?l hangos. Atyai büszkeséggel gratulálok!
POÉTA: Érdemtelenül. De azért köszönöm, és igyekszem… Ha szíveskedne a hibákról pár szót…
CHÁZÁR: Azzal ne tör?djön! (nevet) Hiba csak abban nincs, amit nem csinálunk.
(szünet)
Nem tudhattam, hogy sziesztázás közben találom. Különben otthon érzem itt magam. Kit nem fogad be sem föld, sem ég…
POÉTA: (hevesen) …az a szívekben él! Cházár úr, ezrek áldották, áldják emlékét azok közül, akikért küzdött!
CHÁZÁR: Jóérzés, használhattam a siketek ügyének.
(szünet)
Rég volt, talán igaz se volt. Meséljen az új törekvésekr?l, barátom.
POÉTA: Amennyit én tudok! De meg a vendéget illeti els?bbség.
CHÁZÁR: Azt hiszi, szokások ürügyén csinál velem, amit akar?
POÉTA: Nem így, jó uram! A múlt érdekel. Keveset tudunk-tudok az Ön koráról. Amit írok, elképzelés, intuíció. Tartok t?le, kevés köze van a valósághoz. Én nem intézetben éltem, kétszer láttam mindössze a váci iskolát. Mentségem: vannak, akik többet tudnak, mégsem alkottak-alkotnak maradandót.
CHÁZÁR: Lelkiismerete, tehetsége szerint alkot, ne menteget?zzék! Látta mellszobraim?
POÉTA: A vácit a közelmúltban. A Szövetségünk kertjében állót koszorúk ékesítették a Siketek Nemzetközi Napján.
CHÁZÁR: Nos, egyik sem pontosan egykori arcomat formázza, nem említve a nevemet visel? érmér?l.
POÉTA: Nekem is adtak. Megmutatom.
(a könyvállványhoz megy, el?keresi az emlékérmet rejt? díszdobozt, mutatja)
Úgy szeretnék betekinteni a Borbély-emlékkönyvbe, hogy valóságosabb legyen a látásom. Elmenni Rozsnyóra, látni a házat, ahol élt, a környezetet. Emberekkel beszélni. A váci intézet kertjében hosszasan néztem a kertet, a földet… valamikor tapodta porát… Semmi sem emlékszik csupán az ember képzel?dik… Vágyik arra, hogy miután elmegy innen, hagy valamit… Verssé lett az élmény.
(sóhajt)
Kérem, meséljen a kezdetekr?l!
(papírt, tollat vesz kezébe, figyel)
Legutóbbi módosítás: 2011.02.23. @ 18:22 :: dudás sándor