Hatodik jelenet
Történik 1800. nyarán, Cházár rozsnyói házának dolgozószobájában. Íróasztalnál Cházár Gábor. Tintásüveg, porzó, papírív, lúdtoll el?tte.
Cházár András töprengve fel-alá járkál az irodában, olykor megáll, maga elé néz, diktál.
CHÁZÁR: Írd, fiam! Bécsnek minden ritkaságát…
(szünet)
semmivé tette el?ttem a Siket-Némák Oskolája. Pont.
GÁBOR: Apám…
CHÁZÁR: (gondolataiból riadva) Tessék?
GÁBOR: Úgy vélem, kicsit eltúlozza.
CHÁZÁR: Nem túlzok, ez a benyomásom.
GÁBOR: Akkor is.
CHÁZÁR: Folytatjuk. Az Ember-vázból Ember teremtetik…
(szünet)
oly’ eszközök által, amelyek ma még…
(szünet)
eltemetve hevernek. Pont.
GÁBOR: Apám! Elragadtatta magát. Szép dolog a szeretet, de eltúlozni? Szándéka szerint k?darabot lök félre az útból, valójában hegyet mozdít!
CHÁZÁR: (indulattal) Szív és lélek nélkül soha semmit nem csináltam. Ennyire ismerhetnél! Folytatjuk. Hallókká tétetnek a Siketek, Szólókká a Némák. Pont.
GÁBOR: Egy-két nap után, higgadtan, átgondoltan… Persze, segítek…
CHÁZÁR: (dühvel) Papíron legyen, amit mondok!
GÁBOR: (kitör) Rebellisnek bélyegezték! Leváltották a Vármegye f?jegyz?i tisztér?l! Kihagyták, utasításra, a tisztújító közgy?lés jelöltjei közül. Erre, tiltakozásul nem folytat ügyvédi gyakorlatot! Mindez nem elég? Újra borsot tör a császár ?felsége orra alá. Most a siketnémák pártjára állva, szembeszáll a közgondolkodással. Nem tehetünk a sorsukról!
CHÁZÁR: A bajról nem, de a bajbajutottakért tehetünk!
(szünet)
Ha úgy parancsolta a lelkiismeretem, eddig is szembeszálltam a császárral, a közfelfogással. Nem érdekel hierarchia, összefonódások. Csak az igazság! Most a kétszeresen elnyomottakért emelek szót, akiket emberszámba sem vesz korunk a felvilágosodás kora! Az el?ítélet: szégyen az emberméltóságon! Feladatom, életem értelme: enyhítem a mások nyomorúságát, hogy a magamét feledjem.
GÁBOR: Mibe kerül ez nekünk! Nem tudnak beszélni… a beszédkészség velünk születik, adottság…
CHÁZÁR: Aki nem beszél, mert nem hall, azt képezni kell! Iskolák, hozzáért?, csupa szív tanárok kellenek, nem pedig háborúkban pazarolni életeket. Most is, Ausztria újabb háborút indított a franciák ellen… (legyint)
GÁBOR: Éppen ez az! Hiúság, kicsinyesség. A könnyen félre vezethet?k dühe! Nem lesz igaza! Ma nem! Holnap? Talán. Nincs, nem lesz er?m szembeszállni a bosszúval.
CHÁZÁR: (gondolatnyi szünet után) A jöv? mindent tudni fog, és megbocsát! (magához veszi a fogalmazványt, elhagyja az irodát)
GÁBOR: (felkönyökölt az íróasztalra, feje két öklén) Elátkozzák! Azt mondják: ördöggel cimborált! Kiszórják csontjait! Krisztusom, segíts! (tehetetlenül lehajtja fejét, némán rázza a zokogás)
Hetedik jelenet
Kép: mint a harmadik jelenetben.
POÉTA: Megbocsásson, fia jól látta az elkövetkez?ket. De 1902-ben megjelent a Borbély Sándor szerkesztette Emlékkönyv. Ön messzebbre látott. Kiszélesültek a siketek jogi lehet?ségei. Ám ifjak mentek nyugdíjba, nem találva munkát.
CHÁZÁR: Ön is.
POÉTA: Nézze! (a könyvállványhoz megy, nyolc vékony könyvet emel le, sorban a dohányzóasztalkára rakja) Csöndkiáltó. Felh?fény. Emlékeim. Egyenl?ségharc. Tengerszületés. Arcok szótára. Képfecskék. Mélypont. Saját könyvek. Antológiák, kétszáznál több publikálás. Ezeken túl mintegy négy kiadatlan könyv anyaga.
A nyugdíjjal szolgálatba léptem! Az ügyért! Ifjúkori álom: a csenddel él?k nagy költ?je, szószólója leszek! Ritka lehet?ség a sorstól.
CHÁZÁR: Szép, igazi férfias, emberhez méltó feladat! (fülel) Valaki jön. Megyek. További kellemes szunyókálást! (el)
Nyolcadik jelenet
Az els? jelenet képe. Belép Anya, a könyökén alvó Poétához megy, vállánál fogva felrázza.
ANYA: Elmúlt két óra. Azt mondtad, költselek fel, ha…
POÉTA: (szemeit dörzsöli) Jól elbeszélgettünk! Császár úr elment?
ANYA: Milyen császár?
POÉTA: (hökkenten) Nem volt itt? Akkor álmodtam?
ANYA: Álmos voltál? Miért nem feküdtél le ide a hever?re, kisfiam?
(függöny)
Legutóbbi módosítás: 2011.02.26. @ 11:22 :: dudás sándor
