Elhunyt Dávid Kiss Ferenc színész, és a színház kedvéért alkalmi grafikus. Most nyáron lenne 74 éves, s ezekb?l az évtizedekb?l a legtöbb esztend?t színpadon töltötte.
A f?iskolát még Kiss Ferencként járta. De a nagy és politikailag besározódott el?d miatt nevet kellett változtatnia. Felvette pannonhalmi magyartanára és osztályf?nöke, a bencés Dávid atya nevét el?névként.
Pécsre került. Egyre nagyobb szerepekben. A Hamletb?l leszerz?dtette f?iskolai osztályf?nöke a Víghez. Az asszony és pártfogói cím? Dunai Ferenc-darabban Ruttkai, Latinovits, Páger mellett is személyiségének különlegességével hatott. Nyolc sikeres évet töltött a Vígnél. Majd keresztülbolyongta szinte az egész hazai színházi életet.
A pengeéles arcú, vékony legény kissé leszegett fejjel, feltartóztathatatlan er?vel haladt az utcán. Magányosan, haragosan, sértetten… és mindig az utca másik oldalán, köszönni sem lehetett neki.
Azt hiszem már minden színházvezet? elfelejtette, pedig most, hogy 74 évesen gyógyíthatatlan betegség végzett vele, ha visszagondolunk, éppen az ? korosztályának férfiszínészeiben van nagy hiány.
Nem egészen tiszta lelkiismerettel végiggondolhatjuk: milyen nagy alakítások maradtak ki színészéletéb?l.
MGP
Egy vallomásában arról ír, hogy számára mindennél komolyabb jelentése volt annak a kifejezésnek, hogy Thália papja.
„ A színész Thália papja – lapos közhely ilyet mondani, csakhogy én ezt a „papságot” komolyan vettem, mint egy gyerek, és hittel hiszem, hogy a színház az egész életemet követeli, mint ahogy Isten szolgálata egész embert kíván. Szolgálni a színházat testtel-lélekkel-szellemmel, ez a dolgom.
Most írásra kértek, hát írok. „Csak sort sor alá, tapogatva…” Áradna bel?lem a hetven év élménye, eseménye, történése, de hát „csak lassan, Peti fiam, lassan”, mint aki járni tanul. Ötven éven át mások (óriások, író-gondolkodó hatalmasok) szövegeit tanulva, gondolataikat magamévá téve játszottam, így azonosultam szavaikkal és gondolataikkal, már-már a saját érzéseim is Arany, Babits, Shakespeare, Dosztojevszkij megfogalmazásában szólalnak meg. „Minden szó végszó!” – mondogattuk a pálya derekán színész kollégák, és valóban szörny? a színész agya, elég egyetlen szó, és eszébe jut egy verssor, egy részlet, egy monológ, mert minden szót leírtak már a nagyok.
A nyári szünetben születtem (vasárnapra), ami szerencsésnek mondható, mert sem az iskola, sem kés?bb a munkahelyeim, a színházi elfoglaltság nem zavarta a szülinapokat. Két n?vérem után én, a kés?n jött fiúgyermek, apám nevét kaptam. Apám taxisof?r volt, s mire a világra kezdtem eszmélni, már bakaruhában láttam ?t, amikor kimen?t kapott. Besorozták a taxival együtt. Kés?bb a frontra vezényelték, akkor már csak a tábori lapok és a három kiskorú maradt anyámra. Fontos megemlíteni a mozi varázsát, ebben egységes volt a család, mert megejtette már a születésem el?tt. Mihelyt hordozható voltam, vittek a moziba, anyám öléb?l emlékszem az Ozra, az volt az igazi csodák csodája! Csakhogy az iskolába indulásommal együtt már hazánkba ért a világégés. Mivel gyakorló katolikus vallási nevelésünk (végigimádkoztuk apám frontszolgálatát – haza is ért épségben, és taxizott tovább) er?sen hatott rám, még az ötvenes évek elején naponta jártam ministrálni, és nem léptem be az úttör?k közé. Nem otthoni befolyás miatt, talán inkább csak gyerekdacból. Mivel semmilyen gimnáziumba nem vettek fel, „kénytelen” voltam az ország legjobb iskolájába menni, Pannonhalmára (1951). Túlzás nélkül állíthatom, ott tanultam meg mindent, de mindent: a hivatalos tananyag mellett latint, novellaírást, újságszerkesztést, fotózást, színdarabrendezést, játékot, FILMET, s ?ztük a sport minden ágát. Persze aki 1955-ben a bencés gimnáziumban végzett, azok közül senkit nem vettek fel egyetemre, f?iskolára. Helyhiány! Negyedszerre vettek fel a Színház- és Filmm?vészeti F?iskolára (1958). Addig az akkor egyetlen m?köd? magán-színiiskolába, Rózsahegyi Kálmán Színészképz? Stúdiójába jártam, elég díszes társasággal. Közülük jó néhányan mentek a F?iskolára, s volt, aki egyenesen színházhoz került.
A F?iskolán Kiss Ferenc fh. lettem, s azt mondták, rendben, de ha eljutok a diplomáig, valamit kezdjek a nevemmel. Ugyanis Kiss Ferenc, a színész (drága Feri bácsi) a börtönévek és a fizikaimunkás-évek után újra színpadra léphetett. Tudtam én ezt, hisz ? is fehérvári születés?, meg a nehéz éveiben én vihettem a régi jó barát, Rózsahegyi Kálmán bácsi üdvözletét. 1955 óta ismertem, bár rokoni kapcsolat nem volt köztünk, csak nagyon megszeretett, tiszteletbeli fiává fogadott, kés?bb a pályán még játszottunk is együtt egy tévéjátékban. A harmadik évfolyamon f?szerepet kaptam egy „felejthet?” nagyfilmben. Els? forgatás, els? interjúm a hétvégi Film, Színház, Muzsika cím? újságban. Ott már az állt a fényképem alatt: Dávid Kiss Ferenc fh. Apám nevéhez ragaszkodtam, s megkülönböztetésül fölvettem a Dávid nevet. Nos, ennek több bels? magyarázata van. Ezek közül kett? lényeges. Az egyik: Dávid, de nem a király, hanem a parittyás! A másik a pannonhalmi egykori magyartanárom, a csodálatos osztályf?nököm, Dávid atya. Iránta való tiszteletem is ezt kívánta, életem egyik meghatározó személye volt.
Szóval 1958-ban elindult a kemény f?iskolai munka (korai kelés, 6-kor Sportuszoda, délel?tt sok haszontalan és néhány nagyon hasznos elméleti óra). A mindentudó, mindenhez kedvet csinálni tudó csodapedagógus: Hegedüs Géza! Drámatörténet, világ- és magyar irodalom olyan el?adója, mint egy mágus. Délután a szakmai órák. Osztályf?nökünk Várkonyi Zoltán (sokan irigyeltek érte, joggal), tanársegéd Vámos László, beszédtanár Sulyok Mária. Este színház; els?ben még csak nézhettük, másodiktól statisztálás, kis, majd nagyobb szerepek, de csak a Nemzeti Színházban. Akkor még nem tudtam, kés?bb a magam b?rén tapasztaltam, hogy a színészetet mint mesterséget csak ellesni lehet – hát mi lestük. Éjjel meg tanultunk a másnapi órákra. (Kemény, er?ltetett bencés tempó, ora et labora – imádkozzál és dolgozzál – a rend jelszava, hát én még imádkozás helyett is dolgoztam, tanultam, megszállottan, mint egy szerzetes.)
A huszadik érettségi találkozóra utaztam Pannonhalmára, akkor már 15 éve a pályán, változatlanul kemény munkával. Dávid atyával sétáltunk a Vár körül. Mesélte, hogy látott Gy?rben Lucifernek (tudtam), két kisdiákjával nézte meg, majd huncutul azt mondta: „Na, Franci, egyedül maradtál!” Arra értette, hogy már az összes osztálytársam családot alapított. Azt feleltem: „Dávid atya, ketten maradtunk! Te Isten papja, én Thália papja.” Mosolygott, értette. Ugyan nem fogadtam cölibátust, de számomra a színészet egy szigorú papi hivatás. Úgy tisztelem a színházat, mint a templomot, ahol a színpad a szentély, esténként szertartást mutatunk be, és ha kell, belehalunk!
T
hurzó Gábor Az ördög ügyvédje cím? darabjában Páger Antallal
(Vígszínház, 1966)
1962-ben diplomáztam. Rá kellett jönnöm, hogy Thália istenasszony a legszeszélyesebb n?.Amilyen nehezen engedett közel magához, úgy kényeztetett el: három év – három Shakespeare! Diplomám a Rómeó és Júliából Mercutio, a Pécsi Nemzeti Színházban els? szezonban Jago az Othellóban, a következ? szezonban Hamlet címszerepe. Ebben láttak a Vígszínház felel?s vezet?i, és még Pécsr?l meghívtak vendégszereplésre a Dunai Ferenc Az asszony és pártfogói cím? darabba, ahol az asszony Ruttkai Éva, a négy pártfogó: Páger Antal, Benk? Gyula, Latinovits Zoltán és én. Ez igazi mély víz!
A bemutató után Várkonyi Zoltán három évre szerz?dtetett – nyolc év lett bel?le. Csodálatos évek voltak, de aztán jöttek a nálamnál is fiatalabbak, el?ttem pedig az érett, nagy színészek, így vákuumba kerültem, nehezen tudtak szerepet osztani rám, én meg tele voltam energiával, játszani akarással. Egyik szerepem során összehozott a sors Gyurkovics Tiborral, és e nagy találkozásból megszületett a Döntés órája cím? monodráma, amelyet a székesfehérvári Vörösmarty Színházban mutattunk be 1972-ben. E darabbal aztán bejártam az országot. 1972–73-ban a Gy?ri Kisfaludy Színházban a Tragédiában Lucifert játszottam, de ekkor már várt vissza a Pécsi Nemzeti Színház (1973–81-ig újra ott), ahol Sík Ferenc, volt f?iskolai évfolyamtársunk lett a f?rendez?. Csodálatos nyolc év, 46 bemutató, Illyést?l Hernádiig, Shakespeare-t?l Agatha Christie-ig, Ibsent?l Camus-ig. Aztán a Veszprémi Pet?fi Színház (1981–84-ig), a Budapesti Kamaraszínház (1984–92-ig), majd szabadúszó, vagyis m?vészeti szolgáltató betéti társaság lettem, hogy számlaképes legyek, ha alkalmi felkérést kapok. (Próbált volna valaki például Básti Lajostól számlát kérni, mint egy pincér: „Volt kérem öt darab Ádám, két Higgins, az annyi mint… plusz áfa.”)
A tatabányai Jászai Színházban az Othellóban Brabantiót, Desdemona apját játszottam (napra pontosan negyven évvel a Jago-szerep után), továbbá hol itt, hol ott, ahol szükség volt rám. 1997-ben nyugdíjba mentem, pedig egy színész nem megy nyugdíjba soha – ahogy a pap sem. Néhány megszállottal évekig tartó kemény küzdelmet folytattunk egy új m?vészeti központ létrehozásáért, amelynek két fontos eredménye volt, az egyik egy hároméves színiiskola, míg a másik elvezetett a szarvasi Weöres Sándor Színház megalapításához 2000-ben. Ehhez az id?szakhoz köthet? els? olyan rendezésem, amelyben játszottam is: LeboviÃ?â?¡ A világítótorony cím? darabja. A színház mellett számos filmben, rádiójátékban, televíziós produkcióban játszottam, az Iskolatévét?l az Esti meséig szinte mindenfélében, tévéjátékoktól a sorozatokig sok száz filmben. Tháliának nemcsak papja voltam, de harcosa is, többféle értelemben. Noha sosem voltam katona, rengeteg katonát alakítottam, minden rangban, minden hadseregben, beleértve a szkafanderes ?rhajóst is.
Íme hetven év vázlata. Hiszek a sorsban, a gondviselésben, az Égi Rendez?ben, Istenben. Hiszek az igazi m?vészet tisztaságában, erejében és örökkévalóságában. Hinnem kell magamban, míg er?vel bírom, és míg valahol valakinek adni tudok. És a többit… a pannonhalmi tablónk jelmondata: „Permitte Divis cetera” – a többit bízd az istenekre. „
Forrás:
napkut.hu
szinhaz.hu
komedias.hu/
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
