De a leheletfinom karcok az üvegesed? egyedüllétek ablakkeretében, most oldani látszanak a múlt fénytelen szövedékébe akadt rovarlelkemet.
Nem elhatározás, kényszer. Bels? kényszer, visszafogottság, hajnali töprengések id? el?tti magány-lázadásai, remeg? térdek, összekulcsolt kezek imái, ébredések, a nappalokkal dacolók, mennybemenetel és mélységes mocsár kényszere.
De a leheletfinom karcok az üvegesed? egyedüllétek ablakkeretében, most oldani látszanak a múlt fénytelen szövedékébe akadt rovarlelkemet.
Jólesik a közeledés, a lábujjhegyen járás kétségbeesett igyekezete, de nem mozdul benne a megemésztett rétegz?dések egymásra rakott rendje, nem árulkodik sem múltról, sem élhet? jöv?r?l. Csak a lét van, a sivár, és megoszthatatlan kétségeivel.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.12. @ 14:05 :: Horváth János