és a vétkekkel hogy vagyunk – kérdezte magunktól,
azóta a válasszal próbálkozunk, de folyvást egyedül maradok,
se csillag – csupán a fénye, égi virág, semmi termonuklearitás;
oly távol kell, ahonnét tiszta magam látom, akár szárnyas csönd;
ha üvöltök – lágy dalt mutatna szám, szinte imát, bele az égbe –
várnak-várnak, csak türelem legyen, fényévek nyugalma, te por;
és másik por – halld meg, micsoda összekapaszkodás a hallgatás;
aztán lehajlás, megel?zni szemed, a vízhez, kis körökbe vált a sírás –
sosem látod meg magad sem, ó Narkisszosz; micsoda zavartság.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.03. @ 22:16 :: Petz György