Nem tudok én adni neked semmit;
pedig, ha tudnád, milyen jó adni –
annak, akinek van mire – használni;
de aki magát se tudja hová helyezni,
jelent-e számára bármit – amit adnak?
Tudod, hány éve forgok hazugságaimban –
szokásos, ismered: jó ember, ?szinte, tálentumokkal,
de valami stichje van: az a szikra bel?le
hiányzik, mi felgyújtaná olykor holt avarod,
mindazt, mi el?ttem volt, és ránk települ:
múltadat. Kinek múltja van, azzal mit
kezdhetni? Vélnénk, hogy nagyobb az elfogadás
benne – de magát se képes, csak a megváltót –
ám copyrightos ez a szerep, és nem kell.
„Elég jó” férj, szeret?, gyermekek apja – egyházi
pecsét is ráütve – de hol a határon túli,
a veszélyes: szeresd meg, hisz ismeretlen, bárki –
kéne itt már valaki, aki kapni tud, s nem
múltjával folyvást szembeköt?sdizni. Kapni.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.20. @ 13:47 :: Petz György