Én, aki úgy véltem ifjan:
öreg a vágy már bennem –
husángból akár nagy fává,
évgy?r?k n?nek bennem;
és aki úgy véltem egykor,
magam köré terebély –
nincs meg a centrum – elmozdult,
más lett fölöttem az ég.
Nézem az életem bambán:
ez volna, ami szépem –
ez, mire készülnöm kellett,
szül?t találni egykor?
Hol van a h?ség bel?lem –
mely részem vált h?tlenné –
hol tépjem föl, aki vagyok –
hogy meneküljek t?lem?
Nincs meg a szem, mivel nézzek,
nincsen száj, ami szólna,
és a kezem hova tenném,
nincs szív, ami megmondja.
Szem-száj-kéz-szív nem enyém már,
pedig enyém volt egykor –
azt hittem, úgy él az újban:
ahogy a h?ség mondja.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.05. @ 20:33 :: Petz György