A vasutas családba három szép kislány született. Mondják, mert én ki nem tettem a lábamat Budapestr?l.
És nem is volt lábam, amit kitehettem volna, hiszen majd húsz évvel utánuk születtem.
Így hát csak a hallomásban bízhatom a szépségük tekintetében.
A préselt virág is lehet szép, de akármennyit cseréled a vizet, minden virág elhervad egyszer.
A legid?sebb rátarti volt.
A középs? férjhez ment egy iparoshoz, aki soha meg nem látta a negyedik gyerekét. Három fia született, a második lánynak sikeredett.
A világtörténelem pályái mindig keresztezték az útjukat.
A vasutast áthelyezik Trianon miatt a felvidékr?l Szabolcsba. Ebben még nem lett volna akkora hiba, de az oroszok kétszer is átgázoltak azon a területen.
A kisebbik leány vasutashoz ment hozzá, ide Budapestre, még szolgálati lakást is kaptak. Egyetlen gyerekük nem élte meg az egyéves kort. Egy fénykép maradt róla mindössze, a ravatalon ábrázolja, a fekete-fehér képen is virít a sápadtsága a kis halottnak.
Jártak ifjúkorukban mulatságokba, iparosbálba, a vasutasok rendezvényeire. A vasút nagy úr volt a két világháború között. Nyugdíjas állás, jó fizetés.
A lányok jó partinak számítottak, legyeskedtek is a legid?sebb körül. Az egyik udvarlónak azt találta mondani, majd tíz év múlva hozzámegy!
Meg is jelent, hatalmas virágcsokorral, lánykér?ben. Napra tíz év elteltével, mint a mesében. Taxival jött, hogy viszi magával a templomba.
A már nem egészen fiatal, de még mindig mutatós lány kinevette.
Pedig nemhogy eladósorba került volna a tíz év alatt, hanem kikopott bel?le. Az udvarlók elfogytak, némelyik a fronton maradt, vagy fogságba esett. A sors akár vénlányt is formálhatott volna bel?le, ha nem jönnek az oroszok, a szovjet katonák, de azok többedmagukkal.
A fiatal özvegyet csak megkörnyékezték, talán a gyerekek miatt kímélték meg. Arra már magam is emlékszem, hogy a gyerekeket szerették a katonák, kaptam t?lük komiszkenyeret.
Ez akkor történt, amikor az oroszok fekete kenyere kulcsra zárt vitrintárgy lett.
Menekülésünk idején szállásadóink, egy éltesebb asszony és már hervadófélben lév? lánya a vitrinbe zárták.
Talán azért, hogy maguk se essenek kísértésbe.
Kísértésbe, hogy valamelyikük felfalja a másik el?l.
A mendemondák szerint, a középs? vasutaslány, aki a frontot megúszta, állhatatosan várta vissza az urát, amíg egy bajtársa fel nem mutatta a jegygy?r?jét.
Az a karika aztán a másik mellé került az asszony ujjára, ahogy özvegyeknél illik.
A málenykij robotból kevesen tértek vissza, ahol ?k dolgoztak, a romeltakarításon kitört a tífusz.
A legid?sebb lány, akinek a lánysága ilyen kurtán-furcsán ért véget, soha nem beszélt az esetr?l. A középs? járt egy angyalcsinálónál, de a negyedik gyerek mégis megszületett.
Az apja szemét és hajszínét örökölte.
A dalai lámát úgy választják, hogy megkeresik azt a gyermeket, aki az el?z? papi fejedelem halála órájában fogant vagy akkortájt született. Közelebbit nem tudok err?l.
Az én legkisebb fiam az anyám szemét örökölte, alig egy évvel a nagyanyja halála után született.
Másnak nem volt ilyen szeme a családban, kizárólag a nagyanyjának.
Békeid?k jöttek, ha annak lehet nevezni a hidegháborút.
A legid?sebb lány megváltoztatta a szándékát, miután a csúfság megesett vele.
Az ország másik végébe költözött, hozzáment egy csúnya, de okos, vak emberhez. Olyan csámpás orrot még nem láttam. Az ökölvívóké lapos, széles. Ennek az embernek kampós orra lett volna, ha az nem maradt volna félbe! Félúton elveszett, pedig nem úgy nézett ki, mintha ell?tték volna.
Egyébként a teljes vakságának okát sem tudom, ilyesmi nem került szóba. Pedig addigra jól ismertem a családot. A legid?sebb, aki sokak szerint a legszebb volt közülük, vezekelni akart, ezért választott ápolásra szoruló férjet.
A vasutaslányok szülei kiköltöztek addigra az akácok alá.
A legid?sebb lány annak rendje és módja szerint ugyancsak megözvegyült, végül a harmadik is.
A legid?sebbnek és a legfiatalabbnak korosabb volt a férje.
A fiatal férj, a középs? lány nagy szerelme, mint hallottátok, odaveszett valahol Ukrajnában.
A lányok közül az egyetlen, akinek gyerekei voltak, Amerikában halt meg. Két fia – úgy mondták akkor – disszidált. De ? kimehetett hozzájuk. Szerintem külföldre nem utalta át a Magyar Népköztársaság a nyugdíjakat.
Kiiratkozott a népb?l, aki az imperialistákat választotta.
Els?nek ? ment el tehát, éspedig kétszeresen. Egy fémdoboz érkezett haza, egyik fia is utána sietett, az, akinek született két gyereke.
A másik két fiú ma is agglegény, ha élnek.
A válogatós széplány, miután megözvegyült, kis terít?ket horgolt. Ki kellett költöznie a vakok intézetéb?l, így hát a húga lakásában lakott.
Hamarosan nagy fájdalmai jelentkeztek. A körzeti orvosn? szerencsére a szomszédos házban rendelt, így minden nap beadta neki az injekciókat.
Egyetlen vágya az volt, hogy a saját ágyában haljon meg.
Ezúttal nem a történelem szólt közbe. Meglátogatta a húga, aki pánikba esett és minden rimánkodása ellenére betuszkolta a ment?be.
Nem érte meg a reggelt.
A vasutas családba három lány született, mondják híres szépségek voltak, a környéken nem volt párjuk.
A sírjuk egymáshoz közel van, árnyékos külvárosi temet?ben pihennek. Egymással és világgal megbékélve.
A család, amelyet Trianon sem szórt szét, szétszéledt mégis a világba. Mert az oroszok még egyszer bevonultak. Ötvenhatban. Akkor sokan elveszítették a reményt, a hazát, akár még a házasságtól és gyereknevelést?l is elveszítették a kedvüket.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.08. @ 15:19 :: Radnai István