*
vörös hajad lángolt felém
a megolvadt tömegben
izzadtság cseppek alól
szeplőket virított arcod
a betont tördelő hűségben
tekintetünk találkozott
mikor az
„ajtók záródnak”
parancsolattal
préseltek a fémlapok
még zavartan rám néztél
és beleolvadtál a mindenkibe
mosolyod itt maradt
s ha a télben
didergő szeplős sápadt
arcod megtalálom
majd rásimítom
és nyár lesz
Legutóbbi módosítás: 2011.02.02. @ 14:27 :: Tiszai P Imre