1.
Amikor búzát arat a jó gazda,
ütemre pontosan suhan a kasza,
vágásra újabb vágás a felelet,
kid?lt szárak még nem adnak kenyeret.
Az alkotást szeretjük, nem a m?vet,
Isten sem miértünk alkotott minket.
Emészt? vágyban nincs józan akarat,
fojtsd el, ne várj, míg hasztalan szóra kap.
2.
A végtelen, ólom-nehéz éjjelen,
mint kristályos csendben hulló jégcsapok,
újra és újra egymásnak csendülünk:
ölekre, csíp?kre lágyan hajolunk,
bársonyos hátakon végigfut kezünk,
fehér kenyérbe tép hófehér fogunk,
és hússal álmodunk, hogyha éhezünk.
3.
Mindenünk csak egy pillanat,
és mi, Uram, a Te
bátor gyermekeid vagyunk,
fohásszal édesek,
vagy nélküle keser?ek.
4.
Megölöm a vak reményt,
a hiú ábrándokat,
hitem majd tudássá n?,
és gyerek leszek megint,
ki apja nagy kezéb?l,
tágas világra tekint.
5.
De február zord hidegében
nincsenek vágyak, nincsen remény,
s minden újabb, éber éjjelen,
látom Apám utolsó ágyát,
s mihasznán csüng?, halott kezét.
6
Most csak a fájdalom igazi,
s a kietlen talajra hullnak
Anyám kincset ér? könnyei.
7.
Napfényt várok, rügyez? tavaszt,
perzsel? tüzet, forró nyarat:
melegben bomlik a bánat is.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Tombor Márton
