– Mit mondott? – kérdezte Eve padtársát, Editet, a tanár angolul feltett kérdése után.
– Mondd Eve, miért iratkoztál be angolszakos gimnáziumba, ha nem tanulsz? Nem fogok neked mindig kéznél lenni, hogy fordítsak.
– Ne légy már ennyire nagyképű! Nem akartam én soha életemben nyelvet tanulni, a szüleim írattak be ide.
– De jó! Képtelen voltál magad eldönteni, hogy mit is akarsz tanulni?
– Valahogy úgy. Igazából nem akarok én tanulni. Nézz csak kicsit körül. A múltkor láttam a Tv–ben azt a csajszit, akivel most tele van minden újság meg média. Alig múlt 18 éves és már ismert lett, mert valaki vagy valakik sztárt csináltak belőle. Nincs még érettségije se, és mégis micsoda befutott nő lett.
– És te is ilyen akarsz lenni, nem?
– Miért? Mi rossz van abban? Sokkal izgalmasabb ide–oda utazgálni, jól élni, mint itt a padban kuporogni és magolni az angolt.
– Az a lány olyan hülye és tudatlan, hogy az szörnyű. Valakinek a valakije, az juttatta be a tévébe kis másodosztályú sztárocskának. Most még üde és csinos, de majd nézd meg tíz év múlva. Sehol sem lesz, mert jönnek az új „titánok” és hamar letörlik a pályáról, ott áll tudás nélkül.
– Én nem félek ettől, csak kerülhetnék be egy ilyen helyre. Megszerezném hamar a magam pasiját, és utána minden menne, ahogy kell.
– És ha az a pasi rájön, hogy te nem vagy már a világ eleje és vannak náladnál fiatalabb és csinosabb nők iső Akkor tudod, mi lesz?
– Mi lenne? Szakítunk, de én közben megszerezném a következő sokkal menőbb pasit. Így kell ezt csinálni! Mi manapság egy diploma, amikor kis fortéllyal és rafinériával sokkal magasabbra tudsz feljutni, mint egy diplomával amiért gürizel egy csomó évet. Na meg sok pénzbe is kerül.
– A te életed, de akkor teljesen felesleges volt beiratkoznod ide.
Teltek az évek és Eve, ha bukdácsolva is, na meg Edit segítségével, elvégzett három gimnáziumi osztályt. Utána váratlanul kimaradt. Senki sem tudta, mit csinál, hova lett. Férjhez ment, vagy megtalálta a szerencséjét. Edit leérettségizett és felvételizett az egyetemre. A négy egyetemi év hamar elment. Utána még egy évet ráhúzott, hogy tudományos fokozatot is kapjon. Az egyetemi évek alatt dolgozott is, mert kapott ugyan némi ösztöndíjat a jó tanulmányi előmenetele miatt, de a kollégium és a napi élet is elég sokba került, és noha támogatták a szülei is anyagilag, de némi önállóságra törekedett. Miután megszerezte a diplomát, mindenfelé próbálkozott, nem sikerült munkát találni. Elvállalt kisebb fordításokat, amiből volt valami bevétele, de már vagy fél éve hasztalan keresett komolyabb állást, egyre frusztráltabb és elkeseredettebb lett. Egyetemi évfolyamtársai is hasonló „cipőben” jártak. Aztán egy nap az újságban érdekes hirdetésre akadt. Egy légitársaság új alkalmazottakat keresett. Az egyik legfőbb feltétel az angol nyelv magas szintű tudása volt. Hosszas töprengés után végül is beadta a jelentkezését. Lesz, ami lesz alapon: – vagy megfelelek, vagy elutasítanak.
Jópár állásinterjún túl volt már, tudta, hogy abban az adott tíz percben, amit rá szánnak, jól kell tudni magát „prezentálnia”. Két hét után kapott választ, amiben megírták, mikor lesz az első válogató. Az adott napon csinosan felöltözött.
– Ne légy ideges – figyelmeztették a szülei. – Nem érdemes stresszelni. Vagy sikerül, vagy nem. Nem egyetemi professzorok vizsgáztatnak, csak névleges vizsgabizottság. Az angoloddal nem lesz probléma, az biztos. Ha negatív választ kapnál, az más okból lesz.
– De könyörgöm, mi lehet az az ok? Meg kellene már végre tudnom, hiszen fél éve bárhova jelentkeztem, nemleges választ kaptam minden indoklás nélkül. Ilyenek voltak a levélben: „Köszönjük a részvételét a válogatón, de sajnos nem került be a kiválasztottak listájára. További sikereket kívánunk önnek a jövőben.” Bla–bla–bla. Egy alkalommal sem indokolták, miért nem kerülhettem be a kiválasztottak közé.
– Mivel indokolták volna? Azzal, hogy nincsen ismeretséged, mint a többi jelentkezőnek? Ezt azért nem írhatják be. Manapság ez így megy mindenütt. Ha valakinek a valakije vagy aki már bármilyen tűzhöz közel került, akkor nagyobb az esélyed, mint azoknak akik az „utcáról” jelentkeznek. Ez van sajnos. De ne add fel. Valahol csak értékelni fogják a diplomádat.
Szkeptikusan ment el az interjúra, alig adott magának egy százalék esélyt. Már rengetegen várakoztak az interjúra. Bejelentkezett és várt a sorára. Közben eszébe jutott a régi iskolatársa, Eve. Vajon mi lehet veleő Biztosan férjhez ment, vagy van valami menő pasija, aki bevitte valami munkahelyre akárminek.
Így gondolkozott magában, amikor hallotta, nevét szólítják. A teremben, ahova bevezették egy íróasztal mögött két férfi és két nő foglalt helyet. Azt hitte, álmodik. Az egyik nőben felismerte volt iskolatársát, Evelint azaz Evét. Fél pillanatra ki is kapcsolt a figyelme, a feltett kérdésre nem tudott azonnal válaszolni. Az interjút vezető ezért megismételte a kérdést, és ez visszabillentette a jelenbe.
– Köszönjük, ennyi elég is lesz, majd értesítjük.
Edit alig várta, hogy kiérjen végre a szabadba. Na, ez érdekes – tanakodott magában. – Pont az Evébe ütközöm bele! Talán megvárhatnám, szólhatnék, hogy beszéljen az érdekemben a megfelelő emberrel.
Nem kellett sokat tűnődnie, mert pár pillant múlva Eve állt mellette.
– Erre nem számítottam, hogy itt fogunk találkozni. Mesélj, mi van veled?
– Muszáj nekem kezdeni? Ám legyen. Befejeztem az egyetemet, diplomáztam, és lassan egy éve próbálok elhelyezkedni. Mindenütt megfordultam munkaügyben, ahol az angol nyelvtudást keresték, kérték, mint feltételt, de semmi eredménye nem volt. Az újságban láttam ezt a hirdetést, úgy gondoltam, megpróbálom. Talán lesz némi szerencsém.
– Én egy éve kerültem ide. Leérettségiztem egy másik gimiben, utána apám üzletében dolgoztam, de nagyon hamar ráuntam. Egy bulin megismerkedtem egy fiúval, aki itt dolgozott és ő hozott be. Azóta persze már szakítottunk és mással vagyok. ő már máshol dolgozik, de itt ismer mindenkit, aki fontos személy.
– Mondd Eve, mik az esélyeim?
– Körülbelül kétszáz jelentkező van, és húsz hely a betöltetlen. Az első forduló után két héttel lesz egy másik válogató. Ott döntünk majd, ki alkalmas és ki nem.
– Szóval akkor sok jóra ne számítsak.
– Ugyan már, ne légy ilyen. Én itt vagyok, majd szólok egy pár szót az érdekedben. Jó lesz, ha felvesznek ide, együtt dolgozhatnánk.
Két hét múlva, ahogy Eve mondta, megkapta a levelet, melyben értesítették, hogy az első fordulóból sikeresen továbbjutott és kérték, hogy a következő fordulón is jelenjen meg. Nagyon idegesen készült a következő megméretésre. Mi lesz, ha felvesznek? Hogy fogok boldogulni Evével? Nekem diplomám van, ő meg csak valaki által került be, és már vezető pozícióban van. Ha esetleg ő lesz a főnököm, hogy’ viseljük majd el egymást, biztosan nem fog súrlódások nélkül menni.
Folyt köv.
