„Emlékeztető:
Főhősünk a szabadúszó fotós, kinek párja írással tölti szabadidejét, kíváncsi barátnője írásaira, de kutakodása közben ráakad egy neves írónőre, akinek regényei elvarázsolják. Az addig az irodalom után mit sem érdeklődő Péter mindent elkövet, hogy minél többet olvashasson a neves írónő Gabrielle Deuxelle írásaiból. Közben egy beszélgetés kapcsán tudomása lesz egy sorozatgyilkosról, aki egy társkereső oldalon szedi áldozatait. Elhamarkodott pillanatában úgy dönt, segít a rendőrségnek felgöngyölíteni az ügyet és önkéntes csaliként felkínálkozik a gyilkosnak.”
A következő két hétben igen elfoglalt voltam. Egy modellügynökség kért fel néhány hónapja egy promóciós anyag elkészítésére és ez kitöltötte minden szabad pillanatom. A modellek szinte egymásnak adták a kilincset a műteremben.
Zsuzsával is csak pillanatokra tudtam találkozni, aki vidáman újságolta, hogy két hét múlva befejezi a munkát, amin dolgozik, és innentől már a hétvégéinket is együtt tölthetjük. Ez egy kissé kizökkentett, mert a titokzatos piros sálas nő lefotózása óta, semmit nem foglalkoztam titkos munkámmal, és hétvégén megint beugró leszek a teniszpályán.
… szóval túl sok dolog jött össze és Zsuzsa előtt pedig nem akartam felfedni, hogy milyen ügybe is kevertem magam. Tétovázásom, visszafogott „örömöm” jól látható volt rajtam, alig tudtam elterelni a témát.
Szombat este megint mentem Érdre teniszezni. Régi ismerősként üdvözöltük egymást a srácokkal és fergeteges játékot zavartunk le két óra alatt. Elfeledtem minden búmat, bánatomat, problémámat. Amikor a presszóban hörpöltük be a szokásos sörünket, a többiek kérdezték Karcsit, a rendőrkapitányt, hogy haladt-e már a nyomozás valamit. Kiderült, hogy szem elől tévesztették a fő gyanúsítottat, és mintha ezt ő ki is használta volna, két hete megint ölt, de erről a nyomozás érdekében hírzárlatot rendeltek el. Ugyanabban a peremkerületben, a megszokott módszerrel, megint megöltek egy férfit. Ezzel most nem volt nemi aktusa, csak felcsigázta és a kellő pillanatban egy vágással megszabadította nemiszervétől. Ezt el sem kábította. Úgyhogy némileg változtatott a módszerén, de az áldozaton talált hosszú szőke hajszál, ugyanaz volt, mint az eddigi áldozatok bármelyikén.
Ekkor félreszaladt az éppen felhörpinteni kívánt korty söröm és hosszú percekbe tellett, míg néhány hátbavágás közepette végre visszanyertem drappsápadt színem, a paprikavörös árnyalatból.
— Hú!
— Nem sok hiányzott, hogy a szőke mészáros újabb áldozatot szedjen, és nem kellett hozzá más, mint egy korty jéghideg Heineken! — mondta nevetve Feri, és nyomatékként meghúzta söröskorsóját.
Szóval beparáztam!
Hazafelé teniszből azon járt az eszem, hogy akár én is lehettem volna az a fickó! Kezdett kissé felértékelődni számomra féltett férfiasságom, nem utolsó sorban az életem.
Úgy gondoltam leregisztrálok a társkereső oldalról, nem kísértem a sorsot. Végül is minek avatkoznék olyan dologba, ami nem rám tartozik. Mindenki maradjon a maga kaptafájánál, ahogy azt az okosak szokták mondani.
Éjjel még keresgéltem a neten és mielőtt még végleg megnyomtam volna a kiregisztrálok gombot, visszanéztem az adatlapomra. Úgy gondoltam, még egy pillantást veszek jobbik, úgymond feltupírozott énemre és befejeztem.
Ekkor láttam meg, hogy újból üzenetem érkezett. Ugyanattól a nőtől, aki pár hete, szombatra kért találkát, azaz a piros sálas nőtől. Felállt a szőr a hátamon, libabőrös lett a lábszáram, remegtek az ujjaim az egéren és a billentyűzeten. Mi a fenét csináljak?! Most itt a lehetőség! Talán, ha ő az, és miért ne lehetne ő?! Nem kéne inkább szóljak Karcsinak, ők vigyázhatnának rám, figyelhetnének ha randiznék vele. De ha mégsem a gyilkos nőről van szó, akkor meg jól befürdök és kiröhögnek. Ha pedig kiderül, mit szól majd Zsuzsa ehhez az egészhez?
Úgyhogy: a whisky mellett döntöttem. Reggelig ki sem engedtem a kezemből az üveget. Mikor felébredtem dél körül járhatott és egy újabb üzenet várt a társkeresőn:
„Jó! Rendben, Édes! Akkor jövő héten szombaton, este hétkor a korábban megbeszélt helyen. Ja, és a piros rózsámat el ne felejtsd!
Aláírás: G.D.”
Jézusom!
A szívem úgy kalapált, hogy a saját fülemmel hallottam a dobogását. Megnéztem a kimenő üzeneteimet és teljesen ledöbbentem: éjjel, mámoros állapotban válaszolhattam az e-mailre: Igent mondtam a találkára.
A következő héten nem is dolgoztam, amit csak lehetett, minden időmet Zsuzsával, Zsuzsánál töltöttem. Igaz, hogy panaszkodott, hogy nincs sok ideje rám, de nem tudtam hazamenni. Féltem, hogy bekapcsolom a laptopomat, és ott vár egy újabb üzenet, hogy G.D. a megbeszélt helyen vár, a pirosrózsámmal együtt.
Teljesen begőzöltem. De valahogy voltak olyan pillanataim is, mikor elhatalmasodott rajtam egyfajta kíváncsiság, hogy mi lenne, ha mégsem az a nő a sorozatgyilkos, vagy mi lenne, ha mégis ő, és az én segítségemmel sikerülne leleplezni, elfogni? De az is megfordult a fejemben, sőt láttam is magam egy erdőben, korhadt farönk oldalának támasztva, élettelenül, vértelen, kifejezéstelen szemekkel magam elé bámulva, kezemben tartva magam büszkeségét.
Erről az állapotomról több oldalnyi értekezést írhatnának. Tanulságos lenne!
Szóval nehéz egy hetem volt. Zsuzsa sem értette, mi bajom van, próbált faggatni, hol kedvesen, hol fenyegetőzve, hogy kiszedi végre belőlem, mi bánthat, de sikerült mindig terelnem a dolgokat.
Ami a lényeg: a nagy döntéseket magunknak kell meghoznunk. Döntöttem. Elmegyek a randira. Ha ártatlan találkáról lesz szó, elfelejtem az egészet és befejezem ezt a nyomozósdit. Ha történetesen ráakadnék az öldöklőkedvű macára, akkor meg annyi előnyöm van, hogy nem ér a dolog felkészületlenül. Nem hagyom magára a poharammal, ételemmel, hogy nem tudjon altatót, nyugtató beléjük csempészni. Igyekszem majd én irányítani az eseményeket, és persze viszek magammal egy gázsprayt, egy jó nagy kést, két mobilt — ha az egyik lemerülne —, egy sokkolót (de ezt még be kell szerezzem), majd veszek a kínai piacon.
Tényleg elment az eszem!!!!
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:45 :: B.G.Boróka
