Bakkné Szentesi Csilla : A szél ruhája

Nád fésülte parttól lopott réklit,
– ott feledte tegnap egy kislány -*

 

Megfürdött a szél a tarka rétben,

napsugárból font gyékényre pihent,

fák lombjából kócolt piciny kontyot,

feje búbján szivárvány libbent.

 

Aranyeső lett a koszorúja,

de víztükrében csak azt látta meg,

milyen pőre, színtelen a teste,

nem adott rá ruhát senki sem.

 

Nád fésülte parttól lopott réklit,

– ott feledte tegnap egy kislány –

kalászokból szőtte a szoknyáját,

liliomból fodrot hintett rá.

 

Bogárfényből pille-fátylat horgolt,

földig érőt, smaragd zöldeset,

táncra perdült vele a szép este,

s forgott végig a völgyek felett.

 

Az éjszakában elnyúló kacagás

állta útját, s valami bagoly

azt huhogta: ilyen olcsó rongyban

nem lehet a szél felette úr.

 

Bánatos lett, s levetette nyomban

mindenét, mi éppen rajta volt,

szégyenkezve, a futóhomokkal

meztelenül messze bujdokolt.

 

Azóta sincs ruhája szegénynek,

néha itt-ott felkap valamit,

körbenézi, rázza, majd ledobja,

s fájdalmában egyre csak süvít.

Legutóbbi módosítás: 2011.03.20. @ 13:26 :: Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.