Fotó szárm. helye:Gál Tihamér méhész honlapja
a tavasz belecsókolt a tájba
ahogy rád?lt a hópaplanos ágyra
takaróját mindjárt félre is dobta
—ha félre dobta, akkor nem kell a mindjárt ( jelen id? – múlt id? )
helyét illatos jácinttal beszórta
párnája lett egy puha hant
a kibúvó f?szálak megannyi lant
susogtak a szélben
—-így helytelen. Ha f?szálak, akkor nem kell a megannyi. –
a kibúvó f?szálak lantként susogtak a szélben – még a rím kedvéért se akarj képzavaros verset írni.
a vékonyka jégcsapzenészek
már kullogva nyugovóra tértek
— nem kell a már ( nem mond többet, ha ott van, így hát minek is legyen ott )
a rügyek közt a fákon
versenyben hangoltak
pille könny? kis dalnokok
— pille, könny?, kis — ezek mind-mind ugyanazt jelentik. Ez így jelz?halmozódás —
méhek dongtak a fákon
és megannyi sárga topánról
—– és újra ez a megannyi. Mennyi az a megannyi? —-
—– sárga topánkáikról —
pollennel szórták a tavaszt
s az égi-földi táncban
— nem törne meg a vers ritmusa, ha elhagynád a „s”, és esetleg „ebben” kerülne a helyére —
az ég azúr pongyoláját adta
a nap sugaraival
félt?n átkarolta
fecskék szárnyán
ahogy libbent ide-oda
még nekem megsúgta:
a tél eliszkolt tova
végre nyílhat az orgona
— nem szép befejezés. Nem is kéne túlragozni. Az utolsó sora pedig olyan, mintha csak azért lenne ott, hogy meg legyen a rímpár. Pedig a vers a tél eliszkolt tova sorral fejez?dik be —
— ahogy libbent ide-oda
súgta…
a tél eliszkolt tova
Csilla, ismételten az a probléma, hogy konokul ragaszkodsz a sorvégi rímekhez, és közben elfelejtkezel a versr?l. Pedig ez a vers annyira “szabad”, hagyd kinyílni.
üdv
szerk5
Legutóbbi módosítás: 2011.03.17. @ 19:36 :: Bakkné Szentesi Csilla
