– Kérem tisztelettel a küldötteket, hogy hatékonyan lépjenek fel ennek a tarthatatlan esetnek a felszámolására, miszerint a Szahara -a világ legnagyobb homokkészlete-, tizenvalahány ország tulajdona. Úgy gondolom elvárható, hogy ha szükséges, saját zsebből, országonként 10-15 euróért -dollárban elmehetünk 20-25-ig-, vásároljuk fel ezt a felbecsülhetetlen értéket. Hiszen szervezetünk, mely réteges egyenletességgel, nem a mellérendeltség homályára épül, nem nélkülözheti a legfontosabbat, a homokot!
Az összes folyónkat már 4-5 méterrel megmélyítettük. A homok eltávolításával, kisebb fajta fjordok merednek a partoktól, a mélyben folydogáló vizekre. Kezeinket csókolhatják minden oldalról, mindannyiunk állampolgárai, hogy az árvízveszélyt teljesen megszüntettük ezáltal, bár néha előfordul egy kavargó, semmiből keletkezett tódulat, ami elönti országaink egy-egy részét, de semmi nem tökéletes. Ennek az eredetét, majd alkalomadtán kivizsgáljuk…
Homok kell, rengeteg! Ha miénk a Szahara, nem csak magunknak, de fegyelmezetten, egymás mögé felsorakozott követőink többszörös generációinak biztosíthatjuk a szórást.
Kérem tisztelettel, vánkosainkon fekve, éjjelente lehet igazi nyugalmunk, annak tudatában, hogy nincs elegendő homok? Én például, reggelente már csak kockás inget bírok felvenni a felelősségérzet nyomása alatt. Homok! Homokot a népnek! Homokot és csigát, ez a két -már-már fogalom-, biztosíték a jövőre. A csiga, mint követendő példa, lassan jár, semeddig sem ér, a hátán hordja a házát, nem követelőzik, homok nélkül is teljes munkaidőben szorgalmasan szolgálva. Mondja meg valaki, mit szórnánk verítékezve, serényen, népeink tágra nyitott szemébe és hová tűnne mind az a szép sok oázis, amihez statisztikailag és violinkulcsok résein át, életünk folyamán hozzászokhattunk. Hiszen a homokkal megszórt szemek, patakzó könnyénél szebb oázis elképzelhetetlen!
Kérem mindnyájukat, akik velem együtt megtehetjük beosztásunkból eredetezve, ne hagyjuk cserben népeinket és biztosítsuk mindenkinek, a napi friss szembe szórható homokmennyiséget egy virágzóbb Szaharáért.
– Zolika, Zsoltika, ne harsogjatok olyan hangosan, szétordítjátok az egész óvodát! Gyerekek honnan szereztetek ennyi homokot a homokozóba? Általában szétszórni szoktátok, most meg hússzor annyi van mint előzőleg.
– Srácok – fordult Zoli sejtelmes mosollyal a küldöttség irányába – ki ne bökjétek neki a valóságot, ő is csak egy, a nép nevű valami közül, akik elvárják ezt a homok akciót. A továbbiakban mindent a tervek szerint. Ez az első próba, homok szembeszórásra, ő épp alkalmas lesz. Úgy teszünk, mintha kis hülye óvodások lennénk, pedig dehogyis.
Legutóbbi módosítás: 2011.03.29. @ 10:26 :: Boér Péter Pál
