Ruhája a lágy mez?,
vállán pillangókkal alszik a szél,
s a pihe – puha pitypang.
Derekán frissen zöld moha,
ág vékony ujján
fehér virág csipke;
madárfészek kontya.
Most ülj le mellém,
mintha galamb lennél,
számba e gondolat magja:
nézd csak,
testem roskadó viskó,
csillagraj kalapja,
kopott szívem asztala.
H?vös b?röm lélek ruha,
szelíd gyermek
alszik benne,
lényeddel gombolyogva.
Nyelvemen nincsen zárt szó,
szemem öreg hintó,
s Te az utasa.
S ha mez? fodros ruhád,
hát nevedet virágba szedjék,
kebleden túl sok árva pihen.
Látod, a szorongó világ
társak nélkül,
nem t?zhetne mellkasára
ennél szebbet, s büszkébben.
Legutóbbi módosítás: 2011.03.06. @ 13:29 :: Csonka János