Martin Buber nyomán
Én most Te vagyok,
s magamba lépve
ajtót nyitok neked.
Lényeged ereje
magához ölel,
s a függ?ség örömét
érzve, önmagam csapdájából
kiold a megfordult irány.
Hozzád kapcsol
a megérintett közel.
Kísértet-valóság a végzet.
S mégis, a nagy akarat
lángjába nézve
ritmusom árad
a t?led kapott
távolság horizontján.
Külön vagyok Én, külön
vagy Te; együttes velem.
Önmegsemmisítésbe ismétlem
magam beléd temetve,
s Te Én maradsz;
örök részvétel velem.
Legutóbbi módosítás: 2011.03.14. @ 13:12 :: csontos marta
