Van, akin nem fog a démonok átka,
van, aki véres öklét üvöltve
az ártatlan felé rázza,
de öntudatlanul hanyatlik végül hátra,
könyörülettől tiszta szemek
csillogását látva.
Szitok helyett csöndes imára vált,
ha kegyelem várja.
Gyengülő öklében enged a szorítás,
és megtörik gonosz varázsa.
Van, kit a sok bánat
sem roncsol mélyen,
lelkén a béke bölcs derűt érlel.
Van, kit a sírás sava sem mérgez,
könnyei fényesre érnek
– s mint tenger igazát a gyöngyhalászok,
féltett kincsként csiszolják
óvják – fény felé tereli ő is a sorsát,
ég-adományként éli,
s mint Krisztus a keresztjét,
csendben cipeli minden terhét.
Anyák hordják így
magzatukat
– édes teherként –
nem érzik súlyát.
Legutóbbi módosítás: 2011.03.02. @ 11:40 :: Gősi Vali
