Pier Paolo Pasolini (Bologna, 1922. március 5. – Ostia, 1975. november 2.) olasz író, költ?, teoretikus és filmrendez?. Egyike a XX. század legjelent?sebb és legsokoldalúbb m?vészeinek, aki mind magánéletével, mind pedig m?vészeti tevékenységével örökös viták és támadások kereszttüzében állt.
Édesapja, Carlo Alberto Pasolini, katonatiszt volt, édesanyja, Susanna Colussi – aki néhány filmjében is szerepelt – friuli tanítón?. Szüleihez komplexusokkal teli, ellentmondásos viszony f?zte: apjához sosem érezte közel magát, anyjával viszont legendásan szeretetteli volt a kapcsolata. (Önéletrajzi szempontból is különösen érdekes az Oidipusz király cím? filmje.) Élete egyik meghatározó tragédiája volt öccse, Guido tragikus halála.
1942-ben jelent meg Pasolini els?, friuli dialektusban írt verseskötete, a Poesie a Casarsa. (A friuli nyelv és kultúra ápolását egész életében fontos feladatának tartotta.) 1945-ben a bolognai egyetemen megkapta tanári diplomáját. 1945 és 1949 között Friuli tartomány egyik kisvárosában, Casarsában tanított. Ez az id?szak hozta közel az egyszer? emberek szinte már archaikus világához, amelyhez megannyi m?vében – például Az Élet trilógiája filmjeiben is – egyre reménytelenebbül próbált visszatérni. Casarsai korszakában került kapcsolatba az olasz kommunista párttal is, amelyhez élete végéig ambivalensen viszonyult. Édesanyjával 1949-ben Rómába költözött. Miközben további m?vei jelentek meg, egyre nagyobb érdekl?déssel tanulmányozta a római külvárosok világát. Itt ismerkedett meg az ’50-es években a nehéz élet? Citti-fivérekkel, Sergióval és Francóval, akikkel életre szóló barátságot kötött. Sergio a római argó els?rangú ismer?jeként értékes segítséget nyújtott Pasolini írói, illetve ekkortájt kibontakozó forgatókönyvírói tevékenységéhez. Pier Paolo 1961-t?l rendezett filmeket, melyekben gyakran osztott fontos szerepeket Franco Cittinek.
A filmm?vészet iránti lelkesedése némileg háttérbe szorította írói munkásságát. 1963-ban, A túró cím? rövidfilmje forgatásán találkozott Ninetto Davolival, aki legbizalmasabb barátja, szerelme és filmjeinek állandó szerepl?je lett. 1964-ben Budapestre is ellátogatott, ahol Lukács Györggyel is találkozott. Provokatív alkotásai miatt gyakran összet?zésbe került a cenzúrával. Tabukat nem ismer? szókimondása következtében az olasz kulturális élet egyik leghevesebben bírált alakja lett. 1975. november 1-jér?l 2-ra virradó éjjel, tisztázatlan körülmények között gyilkolták meg az ostiai tengerparton.
A hivatalos változat szerint egy 17 éves prostituált, Giuseppe Pelosi brutálisan összeverte egy szöges léccel, majd a még él? testen áthajtott a rendez? kocsijával. A m?vész jó barátja, Giuseppe Zigaina szerint, el?re megtervezett „öngyilkosság”-ról volt szó, melynek módját és helyét Pasolini maga választotta, s egyik drámájában el?re meg is jósolta. 1995-ben, a gyilkosság 20 éves évfordulóján Marco Tullio Giordana rendez? a Pasolini: egy olasz b?ntény cím? játékfilmjében megpróbálta rekonstruálni az egykori eseményeket, és kiállt az összeesküvés-elmélet mellett. 2005-ben, a 30 éves évfordulón Giuseppe Pelosi egy él? tévéadásban azt állította, hogy valóban nem ? ölte meg a rendez?t, ahogyan ezt sokan már 1975-ben is gyanították.
A csóró az utcán (Franco Citti)
(Pasolini rendez?asszisztense a fiatal Bernardo Bertolucci volt, akinek ez volt az els? filmes munkája.)
Pasolini A csóróról:
„Accattone válsága teljes mértékben individuális válság, melybe zavaros és öntudatlan személyisége mellett hasonlóan zavaros és nem tudatosított szociális helyzete is taszítja… Csak annyit tehettem, hogy bemutattam anyagi és erkölcsi nyomorát, kegyetlen és felesleges iróniáját, züllött és megszállott sóvárgását, mindent megvet? lustaságát, eszmények nélküli érzékenységét, s ami mindezzel párosult: atavisztikus, babonás, pogány katolicizmusát… Számára – ahogy sok-sok hozzá hasonló számára is – a megváltás még oly halvány és csalóka reményét kizárólag a halál jelentheti.”
Az író és költ?
Magyarországon jószerivel ismeretlen Pasolini írói-költ?i tevékenysége, noha néhány külföldi szaktekintély – talán kissé túlzó véleménye – szerint ezen a téren jelent?sebbet alkotott, mint filmrendez?ként. Ezt a mell?zöttséget egyébként maga Pasolini is szóvá tette egy 1969-es újságinterjúban: „Filmjeimr?l legalább beszélnek – akár jót, akár rosszat mondanak is –, irodalmi m?veimr?l azonban nem.”
Figyelemre méltó, hogy milyen sokoldalú volt írói tevékenysége: alkotott a novella, a regény, a dráma, a költészet, a kritika és a publicisztika területén. Ha ehhez hozzávesszük a nyelvelméletet és a filmm?vészetet, akkor láthatjuk, hogy sokkal szélesebb univerzumban alkotott, mint általában az írók és költ?k, munkásságának részterületei pedig állandó kölcsönhatásban álltak. Egyéniségéb?l adódóan m?vészetének jellegzetessége volt a polemizálás, az állandó konfrontálódás, az ellentétekb?l történ? építkezés, s ezekkel összhangban költ?i eszközei is folyamatosan változtak, noha a klasszikus költészeti tradíció mindig meghatározó volt számára. Nem mellékes momentum kreativitásából fakadó állandó alkotási kényszere, amely társadalmi küldetéstudattal párosult. Diplomamunkáját Giovanni Pascoli költészetér?l írta, de tanulmányt szentelt Dante Alighierinek is. (Utolsó filmje, a Salò, avagy Szodoma 120 napja szerkezetét Dante Isteni színjáték cím? klasszikusa ihlette.) Értelmiségi körökben nagy visszhangja volt Le ceneri di Gramsci (1957) cím? írásának, ugyanakkor vannak olyan vélemények, mely szerint e m?vében tartalom és forma nem állnak összhangban. (Vagyis a m? gondolati jelent?sége vitathatatlan, stilisztikai szempontból azonban elavult.) Poesia in forma di rosa cím? 1964-es kötetében a versformák változatossága fedezhet? fel. A csak rá jellemz?, egyéni, „pasolinis” stílust legtöbb bírálója szerint a Trasumanar e organizzar cím? 1971-es kötetével érte el. Érdemes megfigyelni, hogy míg filmrendez?i tevékenysége mindjárt egy remekm?vel indult, addig írói-költ?i pályája folyamatos fejl?dés volt.
Híres regényei – Ragazzi di vita (1955), Una vita violenta (1959) – mentesek mindenfajta irodalmi stílusbravúrtól: témájukban a rendez? korai játékfilmjeit el?legezik meg, míg szerkezetük szikár, funkcionális egyszer?sége Pasolini forgatókönyvírói tevékenységéhez kapcsolja ?ket. Halála után megjelent önéletrajzi regényei, az Atti impuri és az Amada mio számos olyan motívumot tartalmaznak, melyek filmrendez?i munkásságában is dominánsan jelen vannak, így például a sivatag képét, mely f?leg az Oidipusz király, a Teoréma és a Disznóól cím? filmjeiben kapott fontos szerepet.
Drámaírói tevékenysége a ’60-as évek közepén bontakozott ki, egy betegséghez kapcsolódva. Kórházi tartózkodása ideje alatt hat drámát vázolt fel, melyeket kés?bb alaposan kidolgozott. E m?vek zömmel a szerz? halála után kerültek színpadra, de viszonylag ritkán játsszák ?ket. Ennek oka az, hogy mind témájukban, mind kifejez?eszközeik tekintetében meglehet?sen eltérnek a hagyományos színdaraboktól. A Pasolini-drámákban a szerz? bels? konfliktusai elevenednek meg, s ennek megfelel?en felfokozott drámaiság helyett inkább egyfajta líraiság jellemzi ?ket. Szinte mindegyik drámájában kimutatható valamilyen antik hatás, legyen az a görög tragédiákat idéz? kórus jelenléte, vagy egyszer?en csak Szophoklész árnya az apa-fiú kapcsolatot a homoszexualitás szemszögéb?l is vizsgáló Affabulazione cím? drámában. Legjelent?sebb drámája, a Pilade témáját is antik mítosz ihlette: Oresztész és Püladész viszályának históriája. Pasolini értelmezésében Oresztész a polgári értékek képvisel?je, míg Püladész személyesíti meg az örök lázadót, aki mindazokat maga mögött tudhatja, akik az oresztészi programon kívül állnak. Püladész bukása egyben azt szimbolizálja, hogy Pasolini elismeri a polgári demokrácia történelmi szükségszer?ségét, de nem azonosul vele, tehetetlen szembenálló csupán. Érdemes megjegyezni, hogy a Disznóól cím? filmje is eredetileg drámának íródott, s csak kés?bb lett bel?le mozgókép. Végül nem szabad említetlenül hagyni az 1963 és 1974 között íródott, de csak Pasolini halála után megjelent különös m?vet, a La Divina Mimesist, amely egyfajta tükörképe Dante Isteni színjátékának, meg?rizve annak szerkezetét, melyet Pasolini a XX. századi Olaszországra és saját életútjára alkalmaz. A La Divina Mimesis egyik „kiadói” jegyzete – valójában a m? szerves része, maga Pasolini írta –, a töredékes alkotás szerz?jének különös haláláról szól: „bottal verték agyon tavaly Palermóban”. Ez a jegyzet az egyik bizonyíték annak az elméletnek az igazolására, mely szerint Pasolini tudatosan készült a halálra, el?re „megírta” azt.
Máté evangéliuma (Enrique Irazoqui)
Pasolini a filmr?l:
“Az Evangélium feldolgozása során, természetesen teljes mértékben h? akartam maradni Mátéhoz, mert így láttam helyesnek, els?sorban esztétikai, de történelmi okok miatt egyaránt… Kés?bb, a film forgatásakor mégis megpróbáltam er?szakot tenni az anyagon, hogy az aktualitásokhoz közelítsem…”
A nyelvész
Pasolini nyelvészeti tevékenysége alapvet?en nem elméleti síkon zajlott: mind írásaiban, mind filmjeiben tudatosan, a gyakorlatban alkalmazta a nyelv kínálta lehet?ségeket. Ezzel összefüggésben ismét említhetjük a friuli nyelv iránti elkötelezettségét vagy a La Divina Mimesist, amelyben külön jegyzet foglalkozik a nyelv kérdésével: ebben a szerz? arról ír, hogy a m? majdani, végleges változatában hogyan használja fel a nyelv kínálta lehet?ségeket is a Pokolban és a Paradicsomban játszódó részek megkülönböztetésére. A nyelvészet iránti érdekl?dése és elkötelezettsége figyelhet? meg írói-költ?i munkásságában is, amelyre jó példa a már említett kötet, a Trasumanar e organizzar. Filmjeiben ugyancsak fontos szerepet szánt a nyelvi eszközöknek. Például a Máté evangéliuma cím? alkotásában a különféle tájnyelvek használata egyúttal jellemzi is a szerepl?ket: Krisztus a hétköznapi életben nem használt kiejtéssel beszél, s mintegy ezzel is elkülönül a többi szerepl?t?l, hiszen a tanítványok dél-olasz kiejtéssel, Kajafás pedig toszkán tájszólásban beszél. Fontos elem a nyelv a Madarak és madárkákban is, ahol apának és fiának a madarak nyelvét kéne elsajátítania, hogy Assisi Szent Ferenc szavait továbbíthassák számukra, de ehhez végül meg kell tanulniuk metanyelven, ugrásokkal kommunikálni. Pasolini filmjeiben azonban annak is szerepe van, amikor a nyelv háttérbe szorul, szinte nincs szóbeli kommunikáció: ezáltal az olyan alkotásokban, mint a Teoréma vagy a Médea, megn? a kimondott szavak jelent?sége, de nagyobb hangsúlyt kap a csend vagy az azt megtör?, gyakran nyugtalanító zene is. Ennek egyfajta ellentéteként kap funkciót a verbalitás az utolsó filmekben: míg Az Élet trilógiája alkotásaiban a rendez? szándékának megfelel?en a szavak mintegy „a mesélés örömét” is hangsúlyozzák, addig a Salò, avagy Szodoma 120 napja esetében a verbalitás a szituáció steril jellegét, „természetellenességét” emeli ki, ahol a szöveg nem egyszer borzalmasabb, mint a látvány, s az egészet Ennio Morricone szinte „békebeli” kísér?zenéje ellenpontozza. Ebb?l az aspektusból érdemes megemlíteni, hogy Pasolini a Canterbury mesék és a Salò esetében is ragaszkodott az irodalmi m?vek eredeti nyelvéhez, s ennek megfelel?en angol, illetve francia nyelv? változatot is készített ezekb?l a filmjeib?l. (S?t, a Canterbury meséket eleve angolul forgatták, s azt követte az olasz verzió elkészítése.) Elméleti síkon végzett nyelvészeti munkája kapcsán két motívumot érdemes kiemelni: 1964-ben az olasz nemzeti nyelvr?l tett kijelentése termékeny vitát élesztett újjá az olasz nyelvi normákról, illetve évekkel kés?bb javaslatot tett a nyelvi sokszín?ség meg?rzését célul kit?z? „nyelvi obszervatórium” létrehozására, amelyre 1988-ban ténylegesen sor került.
A túró
Pasolini:
„Nem nehéz megjósolni e történet elfogult, kétértelm?, felháborodott bírálatait, én mégis kijelentem: tekintsük bár A túrót egy szenvedély történetének, számomra a lehet? leghatalmasabb és a történetet elbeszél? – ha mégoly fennkölt – szöveget sosem írták le.”
A teoretikus
Pasolini a filmkészítés gyakorlati oldala mellett alkotó módon foglalkozott a filmelmélet kérdésével is. Ebb?l a tevékenységéb?l „eretnek” filmelméletét muszáj kiemelni, amelynek megalkotásával az volt a célja, hogy új irányt adjon a filmelemzések kissé begyöpösödött, korszer?tlenné vált szemléletének. Vitatta azt a korábbi felfogást, mely szerint a film legkisebb egysége a kép vagy a beállítás: szerinte a legkisebb egységek azok a tárgyak, melyek a beállításban láthatók, ám ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy egyetlen beállítás sem csak egyetlen tárgyat tükröz. Pasolini szerint a film tulajdonképpen nyelv, s az emberi cselekvés egyfajta nyelvi jelleg? kifejez?eszköz, ezért a nyelvtanban használatos fonéma és morféma fogalmak mintájára kísérletet tett a kinéma fogalom bevezetésére is. A kinéma Pasolini értelmezésében mindazokat a tárgyakat, formákat és cselekedeteket jelenti, melyek a képen belül megnyilvánuló valóság részét képezik. Elismerve, hogy ezek a kinémák úgy önmagukban, mint egymással kölcsönhatásban igen tág asszociációs körrel rendelkeznek, úgy vélte, ennek ellenére feltételezhet?, hogy bizonyos képek viszonylag tág civilizációs körben nagyjából azonos asszociációkat váltanak ki. Filmelméleti fejtegetései egyfajta összegzésére négy, egymásra épül? fokozatból álló „filmnyelvtan”-t dolgozott ki. Mondani sem kell, hogy „eretnek filmelmélet”-e (mely lényegesen komplexebb, mint a fenti, igen vázlatos ismertetés) nagy felt?nést keltett, de inkább elutasítást váltott ki.
A forgatókönyvíró
Pasolini az ’50-es évek közepét?l írt forgatókönyveket, eleinte mások, kés?bb saját maga számára. Szó volt már arról, hogy egyes irodalmi m?vei funkcionális szerkezetük miatt már-már forgatókönyveknek tekinthet?k. (Az Una vita violentát kés?bb ? maga dolgozta át forgatókönyvvé.) Mauro Bolognini számára írta a legtöbb forgatókönyvet, melyek közül A szép Antonio (1960) volt filmen a legsikeresebb. Meg kell említeni Federico Fellini remekét, a Cabiria éjszakáit (1957) is: a prostituáltak veszekedésének jelenetét, illetve a szakadéknál játszódó gyilkossági kísérlet epizódját Pasolini dolgozta ki, aki akkoriban már a római szleng egyik nagy ismer?jének számított. Bernardo Bertolucci is Pasolini forgatókönyvéb?l készítette els?, sokak szerint legjobb filmjét, A kaszást (1962). Pasolini minden lehetséges módon „szerz?je” akart lenni a filmjeinek, s ez az els?dleges oka annak, hogy saját filmjeinek is ? írta a forgatókönyveit.
Madarak és madárkák (Toto, Ninetto Davoli)
Valahol Olaszországban két szerzetes, apa és fia vándorol id?n és téren át. Nem tudni, honnan jöttek, merre tartanak. Apa és fia, csak mennek, mennek, és közben kíséretükbe szeg?dik egy holló. H?seink hallgatják a holló meséit életr?l, halálról, az emberi lét örök problémáiról. Végül megunják a dolgot, kitekerik a holló nyakát, és megeszik a madarat. Azután folytatják útjukat…
A filmrendez?
Természetesen szó sincs arról, hogy Pasolini az irodalmi munkásságát kísér? szerényebb érdekl?dés miatt fordult a film felé: a valódi magyarázat, hogy véleménye szerint a film közvetlenebbül képes megragadni a valóságot, mint az irodalom. Els? saját filmként A kaszást akarta megvalósítani, de végül A csórót választotta: a történet egy részét már 1944-ben megírta. A f?szerepre felfedezettjét és barátját, Franco Cittit szerz?dtette, s kizárólag amat?rökkel, az utcán akart forgatni. Nem csinált bel?le problémát, hogy teljesen járatlan volt a filmkészítés gyakorlati részében: Jean-Luc Godard példája lebegett a szeme el?tt, aki nem sokkal korábban szintén minden el?zetes tapasztalat nélkül robbant be a filmvilágba a Kifulladásiggal. Az els? muszterek megtekintése után a mecénás, Federico Fellini (!) megvonta támogatását a filmt?l. Szerencsére színrelépett Alfredo Bini filmproducer, aki teljesen szabad kezet adott Pasolininek, s egészen az Oidipusz királyig finanszírozta a rendez? munkáit. A csóró jelent?sége többek között abban ált, hogy egy olyan Rómát mutatott be a közönségnek, amely addig hiányzott a filmvászonról: a nincstelenek, lecsúszottak, kitaszítottak világát, akik számára csak a halál jelentette a megváltást.
Ezt a világot újabb oldalról ábrázolta a második játékfilm, a Mamma Róma, melynek h?sn?je megpróbál kitörni ebb?l a mili?b?l, megvalósítani az áhított kispolgári létet, de nem jár sikerrel. A címszerepben Anna Magnani csodálatos alakítást nyújtott, de a rendez? nem volt teljesen elégedett vele: szerinte a színészn? nem élte, hanem „csak” játszotta a szerepet.
Pasolini következ? jelent?s alkotása, A túró cím? szkeccsfilm már el?készületi fázisban botrányt kavart. A kész m? miatt az olasz bíróság négyhavi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Pasolinit az államvallás kigúnyolásának vádjával. A történet egy örökké éhes statisztáról szól, aki sok tragikomikus szituáció után, jóllakottan hal meg a kereszten, mint az egyik lator Jézus mellett, egy vallási témájú film forgatása közben. A Mamma Róma és A túró mellett Pasolini két dokumentumfilmet forgatott. A düh alapötlete az volt, hogy a közelmúlt eseményeit jobb- és baloldali szemszögb?l egyaránt bemutassák. Pasolini a baloldali, Giovanni Guareschi pedig a jobboldali néz?pontot képviselte. Ironikus, hogy ez a film nem Pasolini miatt, hanem Guareschi epizódjának állítólagos rasszizmusa következtében került süllyeszt?be.
A Beszélgetések a szerelemr?l korát megel?z? vállalkozás volt: Pasolini az átlagemberek szexuális szokásait kívánta feltérképezni. A film nem aratott sikert, s ezzel a munkájával a m?vész le is zárta a valósághoz közvetlenül kapcsolódó mozgóképei sorát. A Máté evangéliumát Pasolini eredetileg az írott m?höz szó szerint ragaszkodva kívánta leforgatni, de aztán mégis megkísérelte azt áttételes módon aktualizálni. Noha titokban kezdett?l fogva Dél-Itáliában akarta elkészíteni a filmet, önmaga megnyugtatására elutazott a Szentföldre is, helyszíneket keresni. Kés?bb kijelentette, hogy Izrael már túl modern ahhoz, hogy a produkció helyszínéül szolgáljon. A szükséges pénzt A túró körüli botrányok miatt igen nehéz volt összeszedni. A kész m? szintén felkavarta a kedélyeket, bár nem kis meglepetésre most az egyházi illetékesek a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak Pasolini csodálatos alkotásáról.
A Madarak és madárkák egyfajta „ideokomikus mese” apáról és fiáról. Többféle síkon értelmezhet? története éppúgy szól az emberiség útkeresésér?l, mint hit és fanatizmus, vallás és ideológia kérdéseir?l. A lét értelmét keresi az Oidipusz király f?h?se is: történetébe egyrészt beleszöv?dnek Pasolini saját életének motívumai, másrészt a keretes szerkezet révén a rendez? egyfajta id?tlenséget ad az antik mítosznak
Boccaccio novellái közül Pasolini maga válogatta ki a megfilmesítend? történeteket. Kizárólag olyan írásokat választott, melyek h?sei a „nép” gyermekei, egyszer? emberek, nem pedig el?kel?ségek.
A Dekameron 1971-ben bemutatott színes, olasz–francia–nyugatnémet film. Eredeti címe: Il Decameron / Le Décaméron / Decameron. Pier Paolo Pasolini, olasz rendez? tíz novellát filmesített meg Giovanni Boccaccio azonos cím? klasszikus novellafüzéréb?l (lásd: Dekameron), terjedelmi okok miatt azonban az egyik történetet végül kivágta a filmb?l. A Dekameron Az Élet trilógiája összefoglaló címmel ismert Pasolini-alkotások els? darabja, melyet az 1971-es nyugat-berlini filmfesztiválon Ezüst Medve-díjjal tüntettek ki. A trilógia másik két részéhez, a Canterbury mesékhez (1972) és Az Ezeregyéjszaka virágaihoz (1974) hasonlóan a Dekameron is javarészt amat?r szerepl?kkel készült.
Verseskötetek
Poesie a Casarsa
Poesie
Diarii
Dal diario
I pianti
Dov’è la mia patria
Sonetto primaverile
La meglio gioventù
Il canto popolare
Le ceneri di Gramsci
L’Usignolo della Chiesa Cattolica
La Religione mio tempo
Poesia in forma di rosa
Poesie dimenticate
Trasumanar e organizzar
La nuova gioventù. Poesie friulane 1941–1974
Regények
Ragazzi di vita
Una vita violenta
L’odore dell’India
Il sogno di una cosa
Amado mio – Atti impuri
Alì dagli occhi azzurri
Teorema
La Divina Mimesis
Petrolio
Drámák
Italie Magique
Pilade
Orgie
Porcile
Affabulazione
Calderón
Bestia da stile
Esszék
Passione e ideologia
Canzoniere italiano, poesia popolare italiana
Empirismo eretico
Lettere luterane
Le belle bandiere
Descrizioni di descrizioni
Il caos
La pornografia è noiosa
Teljes rendez?i filmográfia
Egész estés játékfilmek
1962 Mamma Róma (Mamma Roma)
1964 Máté evangéliuma (Il Vangelo secondo Matteo)
1966 Madarak és madárkák (Uccellacci e uccellini)
1967 Oidipusz király (Edipo re)
1972 Canterbury mesék (I racconti di Canterbury)
1974 Az Ezeregyéjszaka virágai (Il fiore delle mille e una notte)
1975 Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)
Szkeccsfilmek
1963 A túró (La ricotta: a Rogopag cím? film része)
1967 A Holdról látott Föld (La terra vista dalla luna: A boszorkányok cím? film része)
1968 Mik a felh?k? (Che cosa sono le nuvole?: a Szeszély olasz módra cím? film része)
1969 A papírvirág jelenete (La sequenza del fiore di carta: a Szerelem és düh cím? film része)
Rövidfilmek és dokumentumfilmek
1963 Beszélgetések a szerelemr?l / Szerelmi cselszövések (Comizi d’amore)
1964 Helyszínkeresés Palesztinában (Sopralluoghi in Palestina)
1965 A kegyetlen apa (Il Padre selvaggio)
1967 Jegyzetek egy Indiáról szóló filmhez (Appunti per un film sull’ India)
1970 Jegyzetek egy Afrikai Oreszteiához (Appunti per un’ Orestiade Africana)
1970 Appunti per un romanzo dell’immondeza
1971 Sana falai (Le mura di Sana)
1972 Dodici dicembre 1972 (nincs feltüntetve a stáblistán)
1974 Pasolini e… la forma della città
2008 La rabbia di Pasolini
szócikk forrásai és Pasolini-szakirodalom
Nemes Károly: Pier Paolo Pasolini (Filmbarátok Kiskönyvtára) (A Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, valamint a Népm?velési Propaganda Iroda közös kiadványa. Budapest, évszám nélkül)
Filmkultúra 89/2 (Pasolini-különszám)
Filmkultúra 65/73 (Budapest, 1991, Századvég Kiadó, 280–290. oldal)
Filmlexikon L–Zs (Budapest, 1994, Totem Kiadó, 138. oldal)
Oxford Filmenciklopédia (Budapest, 1998, Glória Kiadó, 512–513. oldal)
Otto Schweitzer: Pasolini (Reinbek bei Hamburg, 1991, Rowohlt)
Les films de Pier Paolo Pasolini (2002, Dark Star)
Filmvilág (folyóirat, több évfolyam egyes számai)
a küls? hivatkozásokban megadott weboldalak
Pier Paolo Pasolini: Eretnek empírizmus (Budapest, 2007, Osiris Kiadó)
Pier Paolo Pasolini: Amado mio / Tisztátalan cselekedetek (Pozsony, 2008, Kalligram Kiadó)
Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök (Pozsony, 2009, Kalligram Kiadó)
wikipedia.org
port.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.11.12. @ 14:54 :: H.Pulai Éva
