Hol vannak a márciusi ifjak?
Mára meggörnyedt hátú emlékek csupán.
Húsz éve új szelek fújnak – mondják –
elfeledett eszme siratja egyfiát.
Hol vannak a márciusi h?sök,
kik szembeszálltak a törékeny jöv?ért,
ma színészet a hazaszeretet,
szinte senki sem maradt, aki engem ért.
Merre vagytok, jelennek fiai,
ezért a földért ma ki mond el egy imát?
Ki emeli magasba a zászlót
s ki lesz az ember, ki mindnyájunkért kiáll?
Vajon ki lesz, aki büszkén kiált?
– A magyar biz’ nem szolgának teremtetett!
No, hát dobjuk le rozsdált láncaink,
vállainkról az elkorhadt kereszteket …
Hol vannak a márciusi ifjak?
Mára meggörnyedt hátú emlékek csupán.
Ím, én is görnyedek, mint oly sokan
– e tavasz se hoz mást, csak avítt álmodást.
