Rócsild Miki nagyot köpött Judit után. Persze, mert lánya akkora porfelhőt kavart a furgon kerekeivel, hogy alig látott a felkavart homoktól. És ez így megy minden reggel, bármilyen lassan is indul Judit a Beer Halav, vagyis a tej-kút tanyáról. Találó név, ugyanis a lány a saját forrásvizüket vitte tejre cserélni, amit aztán a nagyeszű Béla eladott Szelimnek. Így már a Jordán túlpartján is, kóser tejet ittak délután csecsemők.
— Fene ezt a sivatagot — szitkozódott az öreg Rócsild, miközben nyögve visszarakta a kútkávát fedő tölgylapot; mert ez a rohadt homok mindent betemet, ahogy nem néz oda az ember. Kivéve az istálló háta mögött egy parányi ligetet, amit talán egy jóságos dzsinn varázsolt a földalatti forrás vizéből. Ide vonult Rócsild a Tórával, miután megitatta a két tevét, majd felkeltette a hiénát, hogy ő is igyon. Az állatot Judit nevelte fel, mert szeretettel és türelmes tanítással, az Orienten ezekből lesz a legkiválóbb éjszakai házőrző. Leült a szikomorfa alá a hintaszékbe, de előtte, mivel egyedül maradt, elengedte a pórázról a szelídített sakálpárt. Nappal azok vigyázták a portát, mióta az öreg kuvasz fél oldalára megbénult. Rócsild, közben visszaringatta magát a klott gatyás korába, mikor itt még minden zöld volt, s még nem vette vissza a Negev sivatag a sajátját. Akkortájt élt még az öreg Rócsild nagypapa, aki Hitler elől menekült Palesztinába. Megvette ezt a földet, és a tehenészetet, aminek „Pina urvah” volt a neve, ami sarokistállót jelent héberül, de felesége kedvéért, aki úrinő volt, Tejkút tanyára magyarította.
Beer Seva felé kihalt volt az országút, mert mióta készen lett az új autópálya, csak elvétve vetődött arra egy jármű. Az elhanyagolt parkolóba már beköltöztek az első páfrányok és velük együtt, néhány fiatal, kalandvágyó bokor. Innen egy kavicsos lejáró vezetett az erdei tisztáshoz és a mellette lévő parányi tóhoz, ahol egész nap randalíroztak a békák. Tehették, mert sűrű bokrok és a dúslombú szikomorfák védték őket a külvilágtól. Innen akarva sem lehetett rálátni a tóra és a ciprus alatt várakozó tejszállító kocsira, pedig itt vitt el egy gödrös csapás, az Elkeseredés kibuc felé, ahonnan Béla a tejet szállította a feldolgozóba. Éppen könnyített magán a kocsikeréknél, mikor Judit befutott a furgonnal. Óvatosan a tejes tankhoz farolt, hogy közel legyen a rövidcsaphoz. Ahogy Judit kiszállt a kocsiból, olyan szenvedéllyel üdvözölték egymást, hogy a lány már gombolta is a blúzát a melegtől. Igaz, hogy már régóta összedolgoztak, de csak azóta ismerték meg egymást — ahogy a Biblia mondja —, mióta Béla arab felesége Libanonba szökött egy sörbetárussal.
A férfi nagy akarattal eltolta magától a lányt, hogy először végezzenek, mert különben rájuk esteledik. Judit belátta, hogy ez nagyon is megeshet. Leült egy rönkre, és onnan nézte, ahogyan Béla a csatlakozót a tank csapjához rögzíti, és pár másodperc alatt letölt vagy ötven liter tejet a kisteheren lévő üres tartályba. A másikból, pedig ugyanennyi vizet átszivattyúz a kamion tejtankjába. — Már csak a súly miatt is, hogy a feldolgozó kombinát mérlegén, ne tűnjön fel a finomítás. Pár napja, már amúgy is csak ötven litert cserélnek vízre, hiszen négy éven keresztül, fuvaronként ötszáz liter forrásvizet váltottak tejre. Ebből lett a titkos bankbetét és az évi nyaralás Pécelen. De Béla ösztöne mostanában veszélyt jelzett. Most éppen nem, mert mikor az utolsó csepp víz is tejjé változott, rávigyorgott Juditra, és kézen fogva húzta a tóparti szomorúfűz árnyékába. Ledőltek a fűre, és egy ideig nagyon örültek egymásnak. Később már olyannyira, hogy még a legvagányabb béka is pirulva bújt egy tavirózsa levele alá.
Akkor robbant a hanggránát. Judit a rémülettől megmerevedett. Béla is megijedt, de ő nem dermedt meg. Ellenkezőleg.
A következő pillanatban, kommandósok ugráltak elő bokrokból. Bélát a fegyveresek visszaültették a tejszállítóba, de megvárták, míg előbb felrángatja a nadrágját. Nem szóltak rá, amiért közben csúnyán káromkodott — hogy legalább várhattak volna az ijesztéssel öt percet —, hanem a parancsnok egy fegyveressel elindította a tejkombinát felé. A lánnyal nem történt semmi, csak a tiszt összeszidta, hogy legközelebb nézze meg hová fekszik, mert feneke tele volt vörös hangyacsípésekkel.
Mikor a lány hazaért, már nyoma sem volt a sírógörcsnek, ami az autóban tört rá Béla elvesztése miatt. Rócsild meglepődött, hogy a lánya már megjött, hiszen még csak a tejeskannákat súrolta Szelimmel. Miután Judit beszámolt a történtekről, Rócsild mint egy hadvezér, csak egy pillanatig gondolkodott, s már osztogatta is a parancsait. Tíz perc múlva Szelim már útban volt a tejjel és a köpülőgéppel Jordániába. A masinának jó ára van mostanság odaát.
Estére Szelim a csempészútról visszatérve, még beugrott a rendőrségre, de csak azt tudta meg, hogy Béla nincs náluk. Éppen komoran teáztak az ebédlőben, mikor felkacagott a hiéna az udvarban. Rócsild leakasztotta a falról a puskát, hogy kinézzen, de Béla már az ajtóban vigyorgott.
— Nincs baj — nyugtatta meg a társaságot, és meghúzta a sörösüveget, amit Szelim nyomott a kezébe. Kiderült, hogy nem a rendőrség, hanem a tejesek rabolták el, hogy titokban tartsák a tárgyalást. Itt többről volt szó, mint párliter tej. Ugyanis az üzem belső laborja, már négy éve kimutatta, hogy Rócsild forrása, olyan kémiai elemeket tartalmaz, ami a tejjel — ebben az arányban vegyítve — enyhíti az öregkori bántalmakat. Meg ami a sláger, hogy roppant serkentőleg hat a férfikedvre. Ezért volt baj, hogy ő, Béla spórolt a vízzel. A panaszos levelek áradata alig fért be a kazánba.
— Na és miben egyeztetek — vágott közbe Rócsild, hiszen az ő kútjáról volt szó.
— Hogy naponta, a jól bevált ötszáz liter vízzel keverünk — ölelte át a Béla a hozzásimuló Judit derekát. Rócsild laposan Bélára pislantott, majd kijelentette, hogy ezennel megalapítja a „Rócsild és Szelim” szállítmányozó céget. Erre Judit pezsgőt bontott, amit még később több követett. A negyedik üveg után Béla kedves papának szólította az öreget és kijelentette, hogy azon lesz, hogy Judit mielőbb megszülje a junior cégvezetőt. — Rócsild tudta, hogy mért pislogott laposan Bélára… Szelim és Judit csak nevetett, de ez alig zavarta a Tejkút tanya csendjét. Csak a hiéna nem kacagott velük — hiszen nem járt idegen a határban.
Legutóbbi módosítás: 2011.03.18. @ 18:15 :: kisslaki
