hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.”
I.
Másoknak ez is csak egy templom
A sok ezer többi között,
Amit lefotóznak kirándulásokon
Bámész turisták feje fölött,
Ha nem süt a Nap, mind morog,
Nekik csak a karcsú torony a szép,
és az a legfontosabb dolog,
Hogy éles legyen a kép,
Amit büszkén mutogatnak otthon:
közben nekem ez a templom
Olyan, mint egy katedrális.
II.
Ez az én katedrálisom.
Az én templomom, az Istennek háza,
Ahol a vasárnapi misét várom,
és szívemet eltölti a hála,
Hogy itt, e szent helyen lehetek!
Mert itt enyém a megnyugvás,
A beszéd, az áhítat, az emberek,
és talán enyém a feloldozás.
S van, miért némán fohászkodok,
Mi hétköznap is annyira kéne
de biztosan megkapom ott:
A nyugalom és a lelki béke.
III.
Mert békét és nyugalmat ád
A Nap ragyogása a színes ablakon,
Benne látom Isten szép világát,
Miközben a misét hallgatom,
S nézem, hogy a minden közepén
Az áldott, a Szent Szűz Mária
Két szerető karját felém
áldón s védelmez?n kitárja.
Mária a magyarok védőszentje,
Hosszú s rögös évszázadokon.
S Krisztus teste, vérének kelyhe
Szól hozzám minden vasárnapon.
IV.
Hát ez a templomom nekem.
A hely, hol frigyünk megáldották,
Otthonom, szívem, Istenem,
Ahol elbúcsúztattuk nagymamát;
Isten földi szolgái laknak itt,
Lajos, Gyula, és Dezső atyák,
Hallottuk, halljuk szavaik,
Szívemben megannyi jó barát,
Mert mind igaz, és tiszta utat mutat,
és ezt a hívő ember jól tudja,
mindent, mit a halandó kutat:
a szép, a szelíd s a jó Krisztus útja.
Legutóbbi módosítás: 2011.03.10. @ 19:21 :: Rácsai Róbert
