– átirat –
Régen elmentél
tőlem –
még nincs egy órája.
Az idő is időtlen…
Nincs formája,
alaktalan
a világ,
amorf nélküled.
Dob-szólót hallok,
mint patadobogást:
ez a
szívritmus-vágta,
gyógyító ütem.
Lelkem öleli
ez a lobogás.
Még merengek,
moccanatlanul.
Tenyeremen arcod,
a rajzolatokba rejtve,
sóhajod, érintésed
áthullámzik rajtam egészen,
simogat,
mint ujjaid,
amikor muzsikát
játszottak
hegedű-testemen.
Az a nyugalom kellene
most
nagyon.
Ezt úgy hívják,
szerelem?
Legutóbbi módosítás: 2011.03.11. @ 15:10 :: Rózsa Ibolya