Az üres gyár udvarán,
hirtelen zápor után,
mert vonat jött éppen,
s a kereszteződésben
mögötte autó szaladt át,
s szinte hallottam,
a csarnokban kezek matatnak,
lelke lett a pillanatnak.
Zenéltek a gépek.
Van itt élet! – gondoltam,
s mint régen volt,
olyan lett megint minden.
Fényes kelmék felett
jövőt álmodtak a varrólányok.
Szorgos napok, csendes
vasárnap délutánok.
A vonatról nem szállt le senki.
Szabvány raklapon, karton
dobozokban vitték nyugatra
a mesékből még megmaradt,
bérért hajtogatott
zseni-magyarokat.
Legutóbbi módosítás: 2011.03.16. @ 12:31 :: Takács Dezső