Északi szél fúj, zizzen az ág,
nem melegít egy lenge kabát.
Táncol a légben száz falevél,
rásüt a nap még, arcomig ér.
Hallom a földnek néma szavát,
csönd-csoda hangú, régi dalát.
Hallja a szél is, bájosan int:
„Készül a tél már!” – s álmokat hint.
Látom, a kék fenn hogy ragyog ott
tartja a fáradt napkorongot.
Fázik a lelkem, tükre a tó,
hűs kavics süllyed, mélybe maró.
Bölcs a sok állat, tudja, mi vár,
tölti a kamrát, messze a nyár.
Lassul az élet, bújik a vad,
hull majd a hó, mindent elaltat.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Adminguru
