Az élet labirintusából,
ahogy a kiutat keressük,
másokkal is találkozunk,
kik emlékét soha nem feledjük.
Aztán kézen fogva haladunk tovább,
együtt vagy egymás mellett sorban.
Majd megint csak egyedül tapossuk
utunk a szürke porban.
S mialatt követi egymást szépen lábnyomunk,
egy titkos napló írásába fogunk,
hogy e útról, ? legyen néma tanunk.
Titkok tudója, Te mindent elrejt? Emlékezet,
mióta eszemet tudom, vagyok veled.
És mégis lapjaidat, ha visszaforgatom,
elfelejtett örömök simogatnak, régi sérelmek ütnek pofon.
Miért van, hogy annyi öröm és fájdalom,
ha megtapasztalom,
– az id? sodrában – halványulni látszik?
Mint az els? csók rég feledett íze,
a fellobbanó táborit?z parázzsá törpül? fénye,
vagy az elcsattant pofon, fájó simogatása arcomon.
A hosszú út, nehéz bilincset rejt,
és sok vándor ebb?l semmit nem sejt.
Csak az tudja nehéz terhét könnyedén emelni,
ki nyitott szemmel jár, s tiszta útjáról nem téríti el semmi.
Mert gyakrabban forgatja élete naplókönyvét vissza,
s rágondolva, még most is a régi csók ízét issza.
Szemében visszalángol újra az a tábori t?z,
és nincs az a kéz, mely váratlanul bel?le csúfot ?z.
Egy naplót szeretnék, mely nem visszafelé mutat,
hanem el?re mutatja meg az utat.
Megállj-t intene, ha veszély közeleg!
Ellökné mell?lem a csalfa kezeket!
Mondjátok meg, ilyen Naplót hol lelek?
——————————————————-
„Néha a kevesebb több”
Egy gyenge kezdés után vártam, hogy ha „mesélni kezd a versed” kibomlanak majd a gondolatok, de a vers nem született meg, agyonhasznált, újra és újra el?vett, megírt, leírt szavakat, gondolatokat hozol felszínre, és így inkább csak egy emlékkönyvbe való írást kapunk, vagy amir?l szól, naplóba, naplóhoz, naplóról.
Olvasva soraid az lett az érzésem, hogy a végére elveszítetted minden er?det, és már nem te írod a verset, hanem a vers ír, a vers írt meg téged, s közben lassan elveszett bel?le az ember, elcsendesült az üzenet.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.06. @ 17:08 :: B.G.Boróka
