Sokféle boldogság létezik, de barátokkal, lélektársakkal találkozni, talán semmihez sem hasonlítható — így foglaltam össze tegnap éjjel magamban a Toronytalálkozón átélteteket.
Különösen izgalmas, ha írásain keresztül már megismerni vélt emberekkel történik mindez. A szinte „sohanemhiányzók” mellé mindig jönnek frissek, akikkel új kapuk nyílnak egymás felé, sőt még a régiek is tudnak meglepetést okozni, egyre jobban levetkezve gátlásaikat, találkozóról találkozóra bátrabb kiállással és erősödő hanggal — sőt mi több — „duettekkel” és zenével, tánccal.
Ezen a szeszélyes tavaszi napon újra felkerekedtek sokan, dacolva távolsággal, „betegséggel”, megemelkedett benzinköltséggel, hogy néhány órára egymásba és az irodalomba feledkezhessenek.
Az ütemtervet betartva, harmincnyolc alkotás hangzott el, ezúttal a próza oldalára billentve a mérleg nyelvét.
Serfőző Attila rövid, de lényegre törő bevezetőjét, a Verő díjak átadása követte.
Az idei díjazottak: líra kategóriában Nagy Horváth Ilona és a prózások közül dr. Bige Szabolcs. Kettejük közül Ilcsit lehetett csak gratulációkkal elhalmozni, mert Szabolcs most nem tudott velünk tornyosulni. A díjazottnak kijáró tiszteletből az első elhangzó írást Vandra Attila tolmácsolta Szabolcstól. Ő volt az egyetlen, aki csak ülőhelyzetben tudott a pódiumon tartózkodni, a kábító injekciójának és a fűzőjének köszönhetően. Így kénytelen voltam mellé telepedni, amikor S. Szabó István találó Családi képeslapjának harmadik párbeszédét adtuk elő.
István humorát dicséri, hogy nem csak a közönség szórakozott jól a jeleneten, hanem mi magunk is! Attila olyan vehemenciával lökött meg vállával, a szerepének megfelelő haragját kifejezve, hogy jobbnak láttam odébb csúszni a székemen, mielőtt ledob.
Thököly Vajkról nem tudok elfogultság nélkül szólni, isteni pálinkáival és házi készítésű borával már a találkozó kezdetén lekenyerezett többünket. Előadásának ízes szépsége csak javított az említett első benyomáson. S már ott is termett Zitu, aki édesanyja „Bizonytalan” című versét adta elő, csöppet sem bizonytalanul. Ibolykánk a tőle megszokott beleérzéssel olvasta Hevesi Éva elbeszélését, majd Vandra Attila törpefenyőinek epilógusán könnyezhettünk (az előadóval együtt).
P. Borbély Katalin is erősítéssel érkezett, lánya tolmácsolta a Csendek és könnyek c. írását, korához képest mély átéléssel. Pulai Évike Idá-ja már a toronyban olvasva is tetszett, Ilcsi tette még szuggesztívebbé. Horváth István a maga komótosságával árulta el édesanyjának írt levele titkát, majd Csillag Endre kétökrös szekerén utaztunk hosszan a perényi határon. Ibolyka barátnőjének írt levelét Ilcsi olvasta fel, s a szöveg derűje átragadt a hallgatóságra is.
Ránk is fért, mert sorjáztak a lélekmarcangoló prózák, ahogy a Fehérvári Judit szép előadásában következő Ágnesről szóló történet is. Sonkoly Éva ballagási emlékét Horváth István idézte, majd Bakkné Csilla megzenésített versével lazultunk, hogy derűs szívvel fogadhassuk Kovács Ilon, Józsi úrról írt kedves történetét Fitó Icustól.
Péter Erika elmaradhatatlan bájával pörgette vissza az idő kerekét Böröczki Mihály kenyérsütés versének világába.
Most fordult a P. Tóth családi kocka, Irénke vitt bennünket a Zita által megénekelt Pokolba, de csak néhány röpke percre. Ezek után már meg sem lepődtünk Báder Judit elgondolkodtató sorain: Kő vagyok, kavics, amit Ilcsi szórt ránk.
Főszerkesztőnk Esti sóhajá-tól megkönnyebbülten vártuk Nagy András és Zitu kettősét, s nem hiába. Ilcsi, Volt egyszer c. versét öntötte új formába e két remek fiatal, s András ügyes gitár kíséretétől felbuzdulva, Zita is remekelt. Az est első felét Fecske Panna hitkérő sorai zárták, amit Ilcsi továbbított.
Meg kell vallanom, kifulladtam a szünetre. Ezt véltem felfedezni mások arcán is.
Azt hiszem, a léleknek épp úgy van kapacitása, mint például a gyomornak.
Ha éhes vagyok, s rakják elém az ízletesebbnél ízletesebb fogásokat, bármennyire szeretném, nem tudok gyors egymásutánban mindegyikbe belekóstolni. Így éreztem ezt a sok nagyszerű novella, regényrészlet elhangzása után.
Így a szünet tényleg felfrissülést hozott, a különböző évjáratú „gyorsítók”, a pogácsák — Ilon isteni hagymás pogácsával lepett meg bennünket — a sütemények, Vandra Attila medvekolbásza, gombalekvárja és legutóbbi — szinte minden részletében a toronylakók elé tárt — utazásáról hozott új-zélandi csemegéje között nehezen választottunk.
A felolvasóest második fele már pörgősebbre sikeredett. Szikora Zsó debütált szemünkre vetve: Miért késel? — s valóban nehezen verődött össze megint a hallgatóság az újabb „fordulóra”. Egyesek már a melegítő edények fedelét emelgették, melyben a titkos recept alapján készült marhalábszár pörkölt és a sztrapacska lapult.
De a főszeri hajthatatlan maradt: — el a kezekkel, majd ha mindenkit végighallgattunk!
Az ételmelegítésként beindított gázsusogás közepette figyeltük Hajni csodás Intro-ját, Ilcsi Szénmadarait röptette, majd Matos Maja árulta el, Hova tart — Hajni előadásában.
Kertész Éva Börtönélet-ét vázolta Ilcsi, s újra tanúi lehettünk egy családi kompozíciónak, Sípos Julia versét, fiától hallhattuk.
Fitó Icus már rutinosan állt fel asztalunktól, most saját magát adta elő, élvezetesen.
Boér Péter Rügyfakadását, P. Tóth Irénke idézte meg, és Pápay Aranka csipkéi legyezgették szívünket Icus által.
A forgatókönyvtől eltérve, Erika felé gesztikulálva kértem, hogy cseréljünk, bűvöljön már kígyót, enyhítve az elhangzott történetek hatására újra sűrűsödő lelki nyomást.
Ezzel teljesen megzavarta a discjokey-ként is működő főszerkesztőt, de egy technikai bravúrral Erika műsorszáma nagyszerűen sikerült.
Ruder Jana Örömfirkája csak fokozta örömérzésünket.
A Juss című rövidke elbeszélésem közben, a melegedő pörkölt illata sarkallt a gyors tempóra. Ehhez csatlakozott Vandra Attila, akitől újra szívesen hallgattam meg Kowalsky történetét, magam mellett érezve szerzőjét, Kisslaki Lacit.
Rózsa Ibolya gesztusa Kovács Gyuri felé megmelengette a bensőmet. Műsoron kívül adta elő Gyuri versét, aki összeszedve egy autóra való toronylakót, szerényen húzódott meg egy oszlop árnyékában, két láda ajándék sört szorongatva a lábai között.
Számomra a legkellemesebb meglepetést Kovács Lilla okozta. Jobbra át-ját hangos nevetés kísérte, nem csak az írás érdemeként, hanem előadásának köszönhetően.
Egyre jobb lett a hangulat, melybe Nagy András bölcs gondolatai is szebben hangzottak, s nem esett nehezére Erikánknak, hogy Gombóc bohócával megénekeltesse az egybegyűlteket.
Ami ezután következett, azt már gondolom sejtitek.
Ettünk, ittunk, örömködtünk, beszélgettünk, s szinte tábortűz-i hangulatban, Nagy Andrist körülülve énekeltünk, nagyszerű gitárjátékától kísérve.
Ui: a fülembe súgták jól értesültek, hogy készüljek, mert a következő találkozót már szervezik… az ország egy másik pontján — úgy érzem, ez mindennél többet mond.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.11. @ 04:00 :: Bereczki Gizella - Libra
