Csonttá fagyott az üregbelső, Muszika visított az éhségtől. Összebújt a didergő család és egymásra hangoltan, hallucinálva, őzek által felszolgált vegyes salátát habzsoltak, laposra horpadt, korgó gyomrukba, álomszerűen. Úgy néztek ki, mint nagybeteg kiscsirkék riadt csoportképe. Legalább ebben a csontfagyasztó hidegben, a szőrük ne hullt volna. Musz a családfő, eleget evett a nyáron ahhoz, hogy még mindig tekintélyt parancsolóan méretesebb külsővel kínlódott a többieknél.
– Szeretem az odunkat drága Muszina – fordult párjához – tekintettel rátok, kénytelen voltam vendégmunkát vállalni, hogy ne járjunk úgy mint tavaly télen, mikor majdnem mindannyian elpusztultunk. Javasolnék egy percnyi csendes hüppögést, nevem utódául kiszemelt Muszocska emlékére, akin valóban győzött a tél gyomorkorgató fagya. Sokszor láttam nyaranta, narancssárga lepkeszárnyakkal röpködni körülöttem, egyszer le is szállt és ott aludt előttem, úgy mint azon a szomorú, tavaly téli könnyes elkérgülésben. Reggel indulok, addig bújjunk jól össze és melegítsük egymást. Van itt egy kis fakéreg még, egyetek, meg kell érni a tavaszt. Emlékeztek, ahogy csengettyűzött a harangláb virága?
– És mondd drága párom, hol találtál ilyen külhoni vendégmunkát?
– Erre jár a szarka naponta. Megkértem, adjon fel egy újsághirdetést, hogy munkát keresek télire, szigorúan fűtött, meleg körülmények között, sok répával ellátva.
És képzeld, találtam!
– És mennyit fizetnek, drága Muszom ezért a munkáért, tulajdonképpen mit kell csinálnod?
– Á, semmi különös, a munka nagyon könnyű. Meleg vizes úszóbemutatót kell tartanom, mihaszna, ügyetlen embereknek. A fizetséget jól kialkudtam, heti tizenöt fej káposztát kap a család, az első fűsarjadásig. Valahogy hozzá kell magam szoktatnom ehhez a szokatlanul nyárias, dőzsölően luxus életmód gondolatához.
Bocsássatok meg nekem, de nem találtam, csak egy állást!
– Pedig milyen jó lenne mindnyájunknak a jó melegben, sok répával! De hát, ha kapjuk a káposztát, erőre kapunk és kihúzzuk tavaszig. Megmondanád hogy jutunk hozzá? – kérdezte Muszina.
– A szarkával mindent elintéztem. Tudod, a postagalambtól levelenként szállítja ide.
– És mi a jó ebben a szarkának?
– Őt békén hagyják az emberek és etetik, mert talált egy jó munkást nekik.
– Mindig mázlista voltál Muszom, de önfeláldozó is. Nem tudnád nekem átadni ezt a munkát?
– Nem lehet Muszina, ők férfit keresnek, szójárásuk szerint baknyulat.
A Hold világított a gomolygón köddel fedett, zord téli éjszakában. Lassan virradt, aztán egyenletesen kivilágosodott, arra a rövidke nappalra. Musz elindult új munkahelyére, amit újsághirdetéssel szerzett magának. A hirdetés szövege így szólt: “Kövér, bak vadnyúl, kiadó leveses kondért keres, sok répával, átjárt forró fürdői, félkész levesben, harminc fej káposztáért”.
Nem siette el a járást, ereje sem volt, kedve sem a megszokott szökdécselésre. A megbeszélt helyen, a szarka jelzésére egy lurkó fülön ragadta és szatyrába vágta. Még hátranézett egyszer a haza emlékére, majd gondolatban rágyújtott egy cigarettára – nem volt egy kicsapongó fajta, soha nem lumpolt különben – és családja felől megnyugodva, kényelembe helyezte magát a fickó szatyrában.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.25. @ 09:33 :: Boér Péter Pál
