Pompa nélkül is túl elegáns itt minden és a Tündérkert fáinak öröksége az lehet, hogy örökzöldek.*
Jó ideje az elő-álom menüjét böngészem lefekvésem után, de még ébrenléti állapotomban.
Ha beütöm életem keresőjét, agyam lefagy, majd kienged és minden Tündérkertté alakul át. Mintha csak Valaki egy nagy kertet ültetett volna ahhoz, hogy most hűvös alkonyatkor előjöjjön, és számon kérje eddigi álmaimat, dolgaimat és életemet.
Talán az élet is megállt és a Tündérkert kihaltnak mutatja magát, pedig nem az, de üresek még a királyoknak fenntartott padok és a díszpáholy, hol az egyetlen időtlen Trónus áll majd. Érdekes továbbá azon rögtönzött kiállítás, ami azon földi tárgyakat mutatja be, melyeket nem becsültem meg korábban — kellőképpen!
Pompa nélkül is túl elegáns itt minden és a Tündérkert fáinak öröksége az lehet, hogy örökzöldek. Lombjaikkal a magasság felé törekszenek és már-már az eget simogatnák, amikor téged senki nem simogat. A fák olykor egymáshoz borulva közösséget alkotnak, hogy evvel is tiltakozzanak az emberi magány mindenféle megnyilvánulása ellen.
Amiként befelé haladok e parkban, már önmagában is egyféle megtisztulás, amikor az élet nagy tisztása következik, hogy tisztázhasd mindazt — ami elmúlt.
Minden harmatos és nem hamvát vesztett, mint ideát, hol mese és valóság keveredik az é®vekkel.
A természet erőit, de önmagam emberi erőtlenségemet is megszemélyesítő nimfa hangolja a lélek lantját, és ezen van egy húr, mit nem lenne szabad megpendítenie, mert igen fájó még. Majd egy tavacskára leszek figyelmes, hol tündérek fürödnek, és igen érdekes lehet számomra is — a víznek megmozdulása.
Az általam soha nem látott szépségű és csinosságú hölgyek közben balett-ruhát öltöttek, hogy elkezdjék a tündértánc főpróbáját, hol a mesebeli lények — leányokká változnak át.
Táncuk rendezésének drámaiságát abból érezhettem meg, hogy ezen igazán törékeny alakok, visszahozták eddigi életem minden elveszettnek hitt dolgát, hogy kárpótoljanak minden evilági botlásomért, s most azért, hogy nem hoztam magammal fényképezőgépet…
Már indulnék is, de itt már nincs kijárat — tájékoztat egy szép arcú tündér, hiszen még csupán az elő-álmokig érkezhettél el e-mail. (De honnan tudhatja nevemet?)
Miközben a boldog (?) tündérek táncolva szaladgáltak — vagy szaladgálván táncoltak —, az emberi emlékek lassan elmosódtak, a képélmények elhalványultak, ám, hogy elmúltak-e vagy még mindig ott matat valami legbelül, nem tudom (?) — de már nem nyúlsz utána a hasznavehetetlen szépségnek —, viszont mintha megállt volna maga az Idő is és úgy lett munkanélkülivé, hogy többet már dolgoznia sem kell… Ez is igen meglepő!
Egy karmesteri beintésére a Tündérkert (nim)fái csomagolni kezdenek, és szelíden figyelmeztetnek, hogy ne nyúlj bele az álomba —, mivel tovaszáll és megébredsz.
Nyilvánvalóan minden nem fér bele egy álomba, mégis a Tündérkertet önmagunk lelkében hordozzuk, vagy nem hordozzuk, de itt tulajdon lelked Tündérkertjéről írtam, melyet ily valamiképp érzékeltem.
Elúsztatva —, ha lassan is, de oda a Tündérkert és most a valódi álmok következnek.
Látom, lassan és lágyan átölel az álom, és már együtt álmodhatunk, de ne légy önző és hagyj másokat is álmodni. Aludj tehát jól, és tiéd lehet a legszebb álom, melyet mindig magadban hordozhatsz, de nem önmagadért. Már el is aludtál (?) — Kedvesem.
Parádfürdő – Tündérkert – (Park) – 2009 szeptemberén – Lejegyezve: Mátraballa – 2009. szept. 12. – Baráti Szeretettel: http://www.bemiklos.eoldal.hu
Legutóbbi módosítás: 2011.04.16. @ 13:59 :: Bősze Emil Miklós
