Jogi latin nyelv füzet.
Nem tudom, miért írom ezeket a „foszlányokat”. A legérthet?bb talán az a magyarázat lenne, ha elárulnám, hogy mostanában a lehet? legrosszabbkor kapok csókokat a múzsámtól. Hiába akarok neki ellenállni, azt hiszem, jobban teszem, ha egyszer?en csak leírok mindent…
I. rész: Mi jár a fejemben?
Annyiszor megkaptam már ezt a kérdést, de általában egy semmi-vel letudom a választ. Félreértés ne essék, alapjáraton tényleg semmire nem gondolok, de ha mélyebbre megyek, annyi történetet találok, hogy szabályosan megfulladnék bennük.
Ne aggódj, kedves idegen, nem foglak téged elárasztani velük. Inkább megmutatom, hogyan születnek…
Volt már úgy, hogy álmodoztál valamin? Mintha megsz?nne, pontosabban átalakulna körülötted a világ. Mindjárt mondok is rá egy példát:
Csoporttársam lerakja mellém a pizzás csigáját, és a következ? párbeszéd zajlik le köztünk:
– Vigyázz már a kajámra.
– Én megeszem – vágom rá mosolyogva.
– Addig élsz!
Ezzel pedig el is kezd?dik az átalakulás. A fülemben lév? fülhallgató elt?nik, és mintha az egész világ azt hallgatná, amit én. Kiakasztom az álkapcsom akár egy kígyó, és egy harapással a gyomromba küldöm a pizzás csigát. Csoporttársam visszatér, a feje elvörösödik, és egy csatakiáltással nekem ront. Én Neo-t megszégyenít? mozdulattal kikerülöm a csapását, amit?l széttörik az asztal, ahol eddig csöndesen sodokuztam.
Persze a kajához nem nyúlok és az egész jelenet csak a fejemben játszódik le, de ha belegondolok abba, hogy amíg ezt leírtam, körülbelül háromféle folytatás ment végig a gondolataim sztrádáján, amibe persze beletartozik egy csatabárdos-vikingruhás verzió, Star Wars és persze egy Western feelinges – Clint Eastwooddal, természetesen – így minden egyes új gondolat mosolyt csal az arcomra. Csak egy gondolat bánt engemet, hogy nem tudok gyorsabban írni…
Nem tudom, te hogy vagy vele, kedves idegen, de nekem teljesen váratlan pillanatokban vannak ilyen villanásaim. Az egyik percben még kedvesen beszélgetek valakivel, a másikban meg már bakaként állok egy sorban és az ?rmester villogó üt?érrel, füstölg? fülekkel, és a kelleténél jóval több köpettel ordibál velem. Mindezt csak azért, mert nem vagyok jó katona, és nem vagyok egyike az Elfogadott El(v)ek-nek.
Majd egy újabb pillanat: Barátaim beszélgetésében hirtelen meghallom ezt a kérdést:
– Szerinted perelhet?-e a közterületfelügyel?, ha a kerékbilincs feltételének elmulasztása miatt lopják el az autót?
Már megint elt?ntem a gondolataimban. Az utcán találom magamat, csíkos rablóruhában, gonosz francia bajusszal és settenkedve követem a parkoló ellen?rt, várva, hogy mikor hibázik… Megtörténik, felcsillan a szemem, el?kapok egy mobilt és egy vérfagyasztó kacajt kísérve, raccsoló hangon elmondom a csapatnak, hogy hova jöjjenek, majd hozzáteszem:
– …Alig váhrom, ’ogy áz els? adando álkalommal beperel’essem.
Látod kedves idegen, az ?rület sosincs olyan messze t?lünk. Szerencsére van egy hang a fejemben, ami mindig fejrázva rám szól:
– Nem, nem, nem. Éppen most készülsz szembefordulni a forgalommal. Ez káros az egészségedre!
Úgyhogy amíg lesz lehet?ségem, mindig ki fogom színezni ezt a világot egy pár ?rültséggel és máris jobb lesz. Higgy nekem, kedves idegen, enélkül az ?rületem nélkül, biztosan meg?rülnék.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.13. @ 14:32 :: Deme Dávid
