Filozófia füzet
A füzetnek ezen részébe amúgy se írnék többet. Szemináriumot mindig a hátuljába írom, el?adásra meg nincs az az Isten, hogy még egyszer bemenjek…
Így mindenki nyer.
II. rész: Engedj ki az önt?formámból!
A hangzavar lassan csendesül, persze egy-két „halk” suttogás ugyanúgy megmarad. Szilvi hangja nyugodt, hangsúlymentes, pontosan olyan, mint amire számítottam. Ahogy olvassa az összegy?jtött anyagot (ami inkább a Wikipédiás keresés, mintsem a könyvolvasás érdeme), fél füllel hallgatom. Ne értsd félre, kedves idegen, nem ítélkezem. Valószín?leg mindannyian küls? segítséget használtunk ezekhez az el?adásokhoz, mert nem hogy Isten, szerintem olyan Univerzum sincs, ami értelmet adna a filozófiának.
Az ujjaim még kicsit bizseregnek, ami egyszerre tölt el boldogsággal és egy kis b?ntudattal is. Boldogsággal, mert nagyon megszerettem a gitározást, b?ntudattal, mert a holnapi zárthelyire kellett volna tanulnom.
– … A figurák három f? csoportjával találkozhatunk…
Igen, a figurák. A gondolataim máris elcsúsznak, a hangokat már nem is hallom. A teremtés el?tti sötétségben találom magamat, és ahogy ez a fénytelen fényesség játszadozik el?ttem, három alak kezd formálódni és közeledni felém. Egyiket se tudom pontosan kivenni, de azt tudom, hogy kik/mik ?k.
Jobb oldalon a Megbízhatót látom. Alakjait a barátaim különböz? ismertet?jegyei teszik ki, amik folyamatosan váltakoznak. El?ször Réka szépséges hajkoronáját látom (mosolygott is egy jót mikor elolvasta ez a mondatot a mellettem lév? székb?l…), majd hirtelen megjelenik Pityu annyit viselt zakója és végül Tibi elmaradhatatlan szakálla.
A baloldali alakot nem írom le, túlságosan fáj még az emlékek felidézése, így inkább csak elnevezem ?t a Megbízhatatlannak és rátérek a középs? alakra.
? is folyton változik, a haja hol jól fésült, hol…
– A Nyugat nem egyetemes… – hallatszik a cím, majd a nagy hatásszünet miatt egy halk taps és jópár hangosabb nevetés tör ki a teremben.
Tudod, kedves idegen, a lököttek (köztük én is) abban reménykednek, hogy ennyi volt a kisel?adás. Persze ez nem így van. Drága filós anyónk lecsendesít minket, felrakja a szemüvegét, hogy jobban halljon, és a messzeségb?l még észlelem Tibi hangját, ahogy érzelemmentesen olvassa a tananyagot.
Visszatértem. Újra látom a három személyt, és talán most le is írhatom a középs?t. Bizonytalan, nem találja még saját magát, és ami a legfontosabb: próbál beilleszkedni.
Hát hogyne, kedves idegen! Remélem sejtetted, hogy a hatalmas egómat, csak úgy tudom kielégíteni, ha magamat egy teljesen külön csoportba sorolom, méghozzá középre! Szóval a középs? alak én vagyok, az örök kérd?jel, a külvilág által a végtelenségig csiszolgatott önt?forma lakója, mely valamiért sosem tud egy teljesen stabil személyt produkálni…
– … benne – hosszú szünet, valószín?leg csak megakadhatott.
Egy gyors kacaj, majd folytatódik is az el?adás, én pedig ismét elmerülök gondolataim éden kék selyemtengerében.
A karjaimon érdekes tetoválások jelennek meg, melyek megmutatják nekem, hogy juthatnék ki ebb?l a pokolbéli unalomból, vagy legalábbis az épületb?l. A terem elkezd sötétedni, és a hátam mögötti falban lév? lyukon a megváltás fénye sugárzik át. Odamegyek, megérintem, és nyugalom áraszt el. Legalábbis egy darabig, mert elhinni, még nem hiszem, de igenis remélem, hogy találni fogok valakit, akivel újra igazán boldog lehetek.
Amit viszont nem tudok megmagyarázni, de mindenképp örömmel tölt el, hogy valamiért minden másban, kimondatlan nagy szerencsém van. Talán ezért is gitároztam ma tanulás helyett. Tudom, hogy valahogy biztosan alakulnak majd a dolgok.
Mert olyan még sosem volt, kedves idegen, hogy sehogy se lett volna.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.16. @ 12:42 :: Deme Dávid