H.Pulai Éva : Új tagok a Magyar Írószövetségben

A Magyar Ã?rószövetség leköszön? tagfelvételi bizottsága tizennyolc új tagot vett fel, akik felolvasóesten mutatkoznak majd be a szövetség Bajza utcai székházában.

 

 

A Magyar Írószövetség választott testületei a tisztújító közgy?lést követ?en újjáalakulnak, ezért a tagfelvételi bizottság is utoljára ülésezett szerdán jelenlegi összetételében, hiszen a tavaly ?szi közgy?lésen Szentmártoni Jánost választották a több mint 900 f?t számláló szervezet élére – szerepel a szövetség közleményében.

 

A tagfelvételi bizottság a jöv?ben f?ként a jelent?sebb irodalmi lapok szerkeszt?ségeinek delegáltjaiból állhat, hiszen ?k azok, akik a fiatal vagy kezd? írókkal, költ?kkel napi kapcsolatot ápolnak. A tehetséges fiatalok, aktív alkotók így minél el?bb a szövetség látókörébe kerülhetnek. Mindez nem jelenti azt, hogy az id?sebb kollégák tapasztalataira nincs szükség, hiszen több olyan szerz? is van a jelentkez?k között, akik már nem pályakezd?k – idézte a kommüniké Szentmártoni Jánost, aki a szövetség elnökeként egyben a tagfelvételi testület vezet?je is.

 

Az évente kétszer ülésez? bizottság elé 2011 elején mintegy negyven tagfelvételi kérelem került. A jelentkez?k mintegy harmada határon túli, sok közöttük a fiatal, de már legalább két megjelent kötettel rendelkez? író és költ?. A Magyar Írószövetség a jöv?ben minden tagfelvételi döntés után a szövetség székházában bemutatkozási lehet?séget biztosít a csatlakozó alkotóknak.

 

A szervezet új tagja lett Adonyi Sztancs János (Budapest), Anga Mária (Budapest), Bíró Gergely (Budapest), Both Balázs (Sopron), Elekes Ferenc (Budapest), Fülöp Gábor – írói neve Boldogh Dezs? (Budapest), Hajnal Géza András (Budapest), Perjéssy-Horváth Barnabás (Budapest), Horváth Ödön (Kismaros), Kollarits Krisztina (Budapest), Oromszegi Ottó (Budapest), Papp (Für) János (Hajdúböszörmény), Pieldner Judit (Sepsiszentgyörgy), Rónaszegi Miklós (Budapest), Szabó Palócz Attila (Zenta), Ungváry Zsolt (Budapest), Varga Melinda (Gyergyószentmiklós), valamint Vukovári Panna (Budapest).

 

 

A Magyar Írószövetségr?l

(részlet)

 

A Magyar Írószövetség a magyar irodalom és a magyar írótársadalom szolgálatát vállalja. Képviselni kívánja az irodalom és az írók érdekeit, fellép az irodalom intézményeinek védelmében, otthont kíván adni az irodalmi életnek, ezért írói találkozókat, irodalmi eszmecseréket és könyvbemutatókat rendez. A magyar kulturális diplomácia egyik m?helyeként alakítja kapcsolatait más országok, mindenekel?tt a szomszédos közép-európai országok irodalmi szervezeteivel. A széttagoltságban él? magyar irodalom szellemi és szervezeti egységének szolgálatában ad otthont a kisebbségi létben és szórványokban él? magyar íróknak, bárhol is éljenek a nagyvilágban. És minthogy a magyar irodalom sok évszázados története során mindig a magyar nemzet képvisel?jeként, a nemzeti identitás védelmez?jeként lépett fel, az Írószövetség a magyar közéletben is feladatokat vállal: er?síteni kívánja a demokratikus berendezkedést és az európai normáknak megfelel? politikai kultúrát. Védelmezni kívánja a szociális igazságosság, a nemzeti szolidaritás és az anyanyelvi kultúra nagy értékeit. Ahhoz azonban, hogy ez így is legyen, ismét szükségessé vált tisztázni azt, (mint például a 80-as években is) hogy a kormány szerint mi az Írószövetség helye, szerepe a társadalomban. Meg kell tudnunk azt is, hogy az írótársadalom fenn akarja-e tartani a szövetséget, és tevékenyen részt vállal-e munkájában. Hiszen szükség van ma is és a jöv?ben is a múltat-jöv?t egybetömörít? Írószövetségre. Annál is inkább, mivel elmagányosodó világunkban meg kell tartani minden, embereket összefogó „szövetséget”. Az Írószövetség szerepe múltunk mementójaként is jelent?s. A magyar írótársadalmat, az egyes írókat, irányzatokat, csoportokat egyaránt képvisel? egyesület. A Magyar Írószövetség mindmáig a legnagyobb taglétszámú magyar írószervezet: mintegy kilencszáz tagja van, egyharmad részben határon túl él? magyar írók. A szövetség munkáját a mindenkori elnök, az ötvenhat tagú választmány és a héttagú elnökség irányítja. Háromévente rendez tisztújító közgy?lést. Két irodalmi folyóiratot m?ködtet (Kortárs, Magyar Napló), továbbá helyet ad még a Hét Krajcár Kiadónak, a Kortárs Kiadónak, az Orpheusz Kiadónak és a József Attila Körnek, a fiatal írók körének. A szövetség Arany János Alapítványa segítséget nyújt az írók anyagi körülményeinek támogatására. Székházában éttermet m?ködtet, Új Deák Étterem néven.

 

Az Írószövetség 1994 óta tagja az European Writers’ Congress nev? európai írószervezetnek (EWC), amely mára 28 ország 51 írószervezetét tömöríti, és annak munkájában tevékenyen közrem?ködik. Céljuk az írók személyi, jogi és anyagi érdekvédelmén túl a szólásszabadság és a szellemi alkotások  értékén való meg?rzése.

 

Részlet az Alapszabályból:

 

A tagság

 

2.1. A szövetség tagja lehet az a magyar, vagy más nyelven alkotó író, aki a szövetség céljaival egyetért, és akit a Tagfelvételi Bizottság a szövetség tagjainak sorába felvesz, és ezzel szemben a jelen pont szerint a Választmány vétót nem emel. A tagsági viszony támogatottság esetén a soron következ? Választmányi ülés lezártával jön létre.

 

A felvételt írásban kell kérni, a kérelemben a jelentkez?nek ismertetnie kell munkásságát, és csatolnia kell két írószövetségi tag ajánlását, továbbá megjelent kötetét vagy válogatást a már megjelent m?veib?l.

 

A tagfelvételi kérelmek elfogadásáról vagy elutasításáról a Tagfelvételi Bizottság dönt, döntését a Választmány soron következ? ülése elé tárja, amelynek az el?terjesztést tárgyaló ülésén vétójoga van. A tagfelvételt elutasító választmányi döntést?l számított 1 éves türelmi id?t követ?en van mód az elutasított személy újbóli tagfelvételi kérelmének kezdeményezésére.

 

 

Forrás:

hirado.hu

iroszovetseg.hu

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: Adminguru
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva