H.Pulai Éva : XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

A csaknem húszéves múltra visszatekint? rangos fesztiválra az unió mind a 27 tagállama küld írót. (2011. április 14-17. Millenáris)

 

 

A sokszín? és soknyelv? Európai Unió lesz Per Olov Enquist svéd író mellett a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége abból az alkalomból, hogy júniusig Magyarország tölti be a közösség soros elnöki tisztét.

 

A szervez?k kiemelt célja volt, hogy a közönség ne a gazdasági, piaci érdekközösséget lássa, hanem a sokszín?, soknyelv? európai kultúrát, az EU könyvkiadását, kortárs irodalmát és jeles alkotóit.

 

A könyvfesztivál meghívását minden tagország elfogadta, így a Millenáris park területén zajló eseményt az els? naptól a zárásig végigkísérik az uniós kulturális és irodalmi programok, pódiumbeszélgetések, felolvasások, író-olvasó találkozók, dedikálások – közölték a szervez?k az MTI-vel.

 

Az EU-s irodalmi díszvendégség keretében hazánkba látogató alkotókat friss vagy éppen a könyvfesztiválra id?zített vadonatúj magyar nyelv? kötetük várja, s az uniós standon a Magyar Könyv Alapítvány Fordítástámogatási Irodájának segítségével a látogatók ízelít?t kaphatnak abból is, a kortárs magyar irodalom legjobbjai milyen m?vekkel vannak jelen az uniós országok könyvkínálatában. A sok neves alkotó közül idén a világhír? svéd író, Per Olov Enquist veszi majd át a díszvendég-írónak járó Budapest Nagydíjat. Enquistet is új kiadással köszöntik Budapesten, Kúnos László fordításában az Európa Könyvkiadó a fesztiválra id?zítve adja ki Egy másik élet c. önéletrajzi regényét.

 

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az uniós díszvendégséggel szervesen összekapcsolódó Európai Els?könyvesek Fesztiválját, amelyre idén 20 európai ország nevezte pályakezd? alkotóit, Svájcból és Horvátországból is Budapestre érkezik egy-egy szerz?. A közös irodalmi bemutatkozáson hazánkat Szvoren Edina képviseli. A magyar kiadók maguk is hívnak íróvendégeket, így új könyvük kapcsán olyan távoli országok szerz?i is találkozhatnak a magyar olvasókkal, mint Dél-Korea, Izland, Kanada, Libanon vagy az Egyesült Államok.

A több mint 100 m2 alapterület? közös uniós stand mellett nagyszabású kiállítással, gazdag könyvanyaggal lesz jelen Kína, Franciaország, Románia, Spanyolország és Szaúd-Arábia, s újból Budapesten köszönthetjük a görög, az orosz, az indiai és a német könyvkiadás képvisel?it. A nemzetközi és a hazai könyvpiacot egyaránt sújtó, immáron két esztendeje tartó válság ellenére nem csökkent a hazai és határon túli magyar kiállító cégek száma sem. Idén is ugyanakkora területet – közel 1500 m2-t – foglalnak el a könyves installációk.

 

Jelent?s újdonság – a Magyar Könyv Alapítvány és a Magvet? Könyvkiadó jóvoltából –, a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerz?k és Kiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával a budapesti rendezvényen is lesz nemzetközi könyvkiadói ösztöndíj-program a külföldi, többségében fiatal kiadói szakemberek, szerkeszt?k részére. Már az els? alkalommal résztvev?ként sikerült megnyerni amerikai, angol, francia, holland, olasz, orosz, spanyol, német, finn, lengyel és horvát könyvkiadót.

 

Bár a húsvét miatt a szokásosnál egy héttel korábban, április 14-én kora délután nyitja meg kapuit a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, az idei rendezvényt is a Könyv és a Szerz?i Jog Világnapjának (április 23.) szellemében, régi katalán szokás szerint, virág és könyv kölcsönös ajándékozásának gesztusával nyitja meg dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Er?forrás Minisztériuma minisztere. A nyitónap másik kiemelked? eseménye – Per Olov Enquist méltó megünneplése mellett – az EU-s díszvendégség íróinak tiszteletére rendezett, az Európai Unió írói Ars poeticái cím? irodalmi gálam?sor, melynek Winkler Nóra és Kepes András lesznek a házigazdái.

Nem sok példa akad külföldön arra, hogy az áprilisi könyvvásár után alig másfél hónappal helyszíneiben és kisugárzásában páratlan lépték?, az ország szinte minden településére kiterjed? könyves rendezvényt, az Ünnepi Könyvhetet és hozzá kapcsolódóan a Gyermekkönyvnapokat is nagy érdekl?dés mellett rendezhetjük meg. Míg az utóbbiak a magyar könyvek, a magyar szerz?k népszer?sítésének alkalmai, addig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a teljes magyar könyvkiadás bemutatkozásának terepe, egyúttal a könyvkultúrájukra méltán büszke országok válogatott könyvtermésével való összehasonlíthatóság miatt a magyar könyvipar megmérettetése is. A könyvhetet és a könyvfesztivált az rokonítja, hogy a világ más nagy könyvvásáraival ellentétben a mi könyves rendezvényeink mindenekel?tt a közönségnek szólnak, a könyvfesztiválon kiállított könyvek mindegyike megvásárolható, még az 500 forintos belép? is levásárolható.

 

A könyvfesztivál zárónapján, április 17-én, vasárnap ünnepélyes keretek között adják át a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjeszt?k Egyesülése tagjainak titkos szavazata alapján az Év Kiadója, valamint az Év Vidéki és az Év F?városi Könyvesboltja elismeréseket. Ekkor vehetik át az oktatást leghatékonyabban szolgáló könyvet, valamint CD-t, illetve hangoskönyvet jutalmazó Budai Díjat a kitüntetettek. A könyvfesztiválon szavazhatnak a látogatók a közel hat évtizedes múltú Szép Magyar Könyv Verseny közönségdíjára, ezt az elismerést az Ünnepi Könyvhét nyitónapján, június 2-án adjuk át.

 

Amiként az els?, úgy a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál is a magyar irodalom legjobbjai el?tt tisztelg? Születésnapi Irodalmi Szalonnal zárul.

Az idén kerek születésnapjukat ünnepl? jeles alkotók közül az alábbiakat hívtuk meg a Tarján Tamás vezette baráti összejövetelre: Vasadi Péter, Poszler György, Czigány György, Szakonyi Károly, Buda Ferenc, Bárdos Pál, Fenákel Judit, Kabdebó Lóránt, Ungváry Rudolf, Végel László, Szakolczay Lajos, Kis Pintér Imre, Komáromi Gabriella, Jankovics Marcell, Turcsány Péter, Barna Imre, Kukorelly Endre, K?bányai János, Markó Béla, Dérczy Péter, Kemény István..

 

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjeszt?k Egyesülése

Fesztiváliroda

 

Díszvendég: Per Olov Enquist

 

Per Olov Enquist svéd író, drámaíró, esszéista 1934. szeptember 23-án született egy kis faluban, Hjoggbölében, Västerbotten északi részén. Tanulmányait az Uppsalai Egyetemen végezte, 1964-ben szerzett filológus diplomát. Fiatal korában versenyszer?en atletizált, az öt legjobb svéd magasugró között volt.

Írói pályáját az 1960-as évek elején kezdte, megtörtént eseményeken alapuló dokumentarista-oknyomozó regényekkel. 1970-71-ben Nyugat-Berlinben élt, 1973-ban pedig a kaliforniai UCLA vendégel?adója volt – itt kezdte írni leghíresebb drámáját, a Strindbergr?l szóló Tribádok éjszakájá-t, amelyet húsz nyelvre fordítottak le, és a világ több mint száz színpadán mutattak be.

Az 1970-es évek vége felé Koppenhágába költözött, azóta szabadúszó íróként él. 

Irodalomkritikai esszéi többek között az Uppsala Nya Tidning, a Svenska Dagbladet és az Expressen c. lapokban jelentek meg

Enquist több könyvében írt nagy emberekr?l, ismert m?vészekr?l, politikusokról: Strindbergr?l, Andersenr?l, Hamsunról, Lagerlöfr?l. Legnagyobb nemzetközi sikerét Az udvari orvos látogatása c. regényével (1999) aratta, melyben a dán történelem egy drámai epizódját dolgozta fel. Lewi útja c. regénye a pünkösdi mozgalom eredetét és históriáját, a keresztény gondolkodás és vallásgyakorlás e különös területét ábrázolja. Legújabb munkája, az Egy másik élet mozaikszer?ségében is egységes önéletrajzi krónika, benne egy válsághelyzet mélypontjának és az onnan való felemelkedésnek különleges leírásával.

 

 

P. O. Enquist magyarul megjelent m?vei:

 

Regények:

Strindberg – Életjáték

Hamsun

Az udvari orvos látogatása

Lewi útja

A három barlang hegye

Blanche és Marie könyve

Drámák:

A tribádok éjszakája

Ének Phaidráért

A földigiliszták életéb?l

Képcsinálók

 

 

 

 

 

A XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programja
 
 
Április 14., csütörtök

 

14.30

Teátrum

Pódiumbeszélgetés a könyvfesztivál díszvendégével, Per Olov Enquisttel

A svéd íróval Váradi Júlia beszélget.

A Budapest Nagydíj átadása

A díjat Tarlós István, Budapest f?polgármestere adja át Per Olov Enquistnek.

Esterházy Péter mond laudációt.

 

16.30

Teátrum

Ünnepélyes megnyitó

A könyvfesztivált dr. Réthelyi Miklós miniszter (Nemzeti Er?forrás Minisztérium) nyitja meg.

Az Európai Unió írói ars poeticái – Gálam?sor az európai uniós díszvendégség íróival

Résztvev?k: Eva Menasse (Ausztria), Paul Emond (Belgium), Teodora Dimova (Bulgária), Kyriacos C. Markides (Ciprus), Jan Novák (Csehország), Jens Christian Grøndahl (Dánia), Helen Cross (Egyesült Királyság), Andrus Kivirähk (Észtország), Kira Poutanen (Finnország), Jean Rouaud (Franciaország), Vassilis Vassilikos (Görögország), Luuk van Middelaar (Hollandia), John F. Deane (Írország), Olga Tokarczuk (Lengyelország), EdvÃ?«ns Raups (Lettország), Tomas Venclova (Litvánia), Nico Helminger (Luxemburg), Clare Azzopardi (Málta), Ilija Trojanow (Németország), Marco Malvaldi (Olaszország), Rui Cardoso Martins (Portugália), Mircea CÃ?Æ?rtÃ?Æ?rescu (Románia), Rafael Ábalos (Spanyolország), Per Olov Enquist (Svédország), Pavol Rankov (Szlovákia), Drago JanÃ?ar (Szlovénia)

Az Accord Quartet ad koncertet.

Moderátorok: Winkler Nóra és Kepes András

 

18.30

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Az Unió kortárs irodalmát bemutató standon Andrulla Vassiliou asszony, az Európai Unió oktatásért, kultúráért, a többnyelv?ségért és az ifjúságpolitikáért felel?s biztosa, valamint Pr?hle Gergely, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekben illetékes helyettes államtitkára mond köszönt?t. A Garamvári Pincészet világhír? pezsg?it a tulajdonos, Garamvári Vencel mutatja be.

 

 

 

Küls? helyszínen zajló programok

 

 

11.00

Pet?fi Irodalmi Múzeum

1053 Budapest,

Károlyi Mihály u.16.

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a román díszvendég író, Mircea CÃ?Æ?rtÃ?Æ?rescu A sárkányok enciklopédiája cím? könyve kapcsán

Résztvev?k: a szerz?, Sz?cs Géza, a kötet fordítója és Hajdú Áron, a Bookart Kiadó igazgatója

(Bookart Kiadó, Csíkszereda)

 

 
Április 15., péntek
Termekben és standon zajló programok

 

 

10.00 – 18.00

Gyereksarok

Bilimbo Játszóháza. Mese, játék, kézm?veskedés.

Bilimbo mesés órái, 4-5 perces asztali mesék, sok bábozás els?sorban 1-4

éveseknek

 

10.00 – 11.00

Gyereksarok

 

Gévai Csilla Nagyon zöld könyv   okos és interaktív ökokézikönyv

8-13 éveseknek

Játékos könyvbemutató, vetélked?

(Pagony Kiadó)

 

10.00 – 10.30

Gyereksarok

 

Nyulász Péter (történelem-földrajz szakos végzettség? író-költ?) a Balaton legendáját dolgozza fel Helka – A Burok völgy árnyai cím?, most megjelen? könyvében

A Könyvfesztiválon a szerz? játékos formában ismerteti meg a gyerekeket a

Balatonnal, és annak mondavilágával.

(Bet?tészta Kiadó)

 

10.30 – 12.30

Lázár Ervin terem

 

A Márai programról sokszemközt Pódiumbeszélgetés

Résztvev?k: Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága elnöke, Ramháb Mária, a Katona József Könyvtár igazgatója, az NKA Bizottság tagja, Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjeszt?k Egyesülésének igazgatója, Lukács Szabolcs, a Könyvtárellátó Kft. ügyvezet? igazgatója, a NEFMI, valamint a Márai Tényirodalmi és a Márai Szépirodalmi Ideiglenes Kollégiumok képvisel?i

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének története 1935-2009.

Könyvbemutató

Moderátor: Bakos Klára, az MKE elnöke

(Magyar Könyvtárosok Egyesülete, MKKE)

 

10.30 – 11.30

Szabó Magda terem

 

Töltsd le a világot! – Képek és könyvek elektronikusan

A Kossuth Kiadói Csoport bemutatja a Cultiris Kulturális Képügynökséget, a Multimédiaplaza kulturális letölt?központot; az E-book kalauz – Az elektronikus könyv kisenciklopédiája cím? könyvét, valamint hangoskönyv újdonságait

Résztvev?k: Kocsis András Sándor, a kiadó elnök-vezérigazgatója, Kocsis Erik, a Cultiris Képügynökség vezet?je, Földes László, a Multimédiaplaza vezet?je

(Kossuth Kiadó)

 

10.30 – 12.00

Kner Imre terem

 

Bookline Top50 Vitafórum a bookline könyves toplistájáról kiadóknak

Résztvev?k: Starcz Ákos vezérigazgató, Méth Barbara marketingigazgató

(Bookline)

 

10.30 – 11.30

Könyvtáros Klub

 

A szerz?i jog kalózai (Typotex Kiadó, 2011)

El?adó: Bodó Balázs (BME)

A szerz?i jogi törvény gyakorlati alkalmazása könyvtárakban

El?adó: Fodor Klaudia Franciska, Artisjus Magyar Szerz?i Jogvéd? Egyesület

Moderátor: Fonyó Istvánné f?igazgató, BME OMIKK

(Magyar Periodika Kör, MKE)

 

11.00 – 12.00

Osztovits Levente terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Per Olov Enquist zártkör? sajtótájékoztatója

(Európa Könyvkiadó)

11.00 – 12.00

Supka Géza terem

 

Zsolt Ágnes Éva lányom – a magyar Anne Frank naplója. A magyar holokausztirodalom elfelejtett remekm?ve cím? kötetének bemutatója

Résztvev?k: Bárdos András, a XXI. Század Kiadó vezet?je, Vekerdy Tamás pszichológus és Margittai Linda történelemtanár

(XXI. század Kiadó, Park Könyvkiadó)

 

11.00 – 12.00

Márai Sándor terem

 

Tanácsok a sikeres angol nyelvvizsgához és érettségihez – az Akadémiai Kiadó angol portfóliójának bemutatója

Résztvev?k: dr. Thimár Márta és Kácsor Lóránt

(Akadémiai Kiadó)

 

11.00 – 12.00

Hess András terem

 

Az újvidéki Forum Könyvkiadó új könyvei

A táltos b?vös könyve – Mondák és legendák a vajdasági Bánság északi feléb?l

Résztvev?k: Jung Károly és Voigt Vilmos

Rituális labdajátékok – Híd-antológia

Résztvev?k: Faragó Kornélia, Aaron Blumm, Barlog Károly és Terék Anna

Moderátor: Németh Ferenc igazgató

(Forum Könyvkiadó, Újvidék)

 

11.00 – 11.30

Gyereksarok

 

Baba-mama jelbeszéd

A baba-mama jelbeszéd a beszéd kialakulása el?tti id?szakot segít áthidalni a jeleléssel és megérteti a gyermekkel, hogy minden tárgynak, él?lénynek és érzésnek van neve. Ez a korai nyelvi fejlesztés jó hatással van a beszéd korai elindulására, hiszen minden jelelt szót ki is ejtünk. Kicsit bepillantást nyerünk a siketek világába is.

(Csimota Kiadó)

 

11.00 – 11.30

Gyereksarok

 

Nyulász Péter (történelem-földrajz szakos végzettség? író-költ?) a Balaton legendáját dolgozza fel Helka – A Burok völgy árnyai cím?, most megjelen? könyvében

A Könyvfesztiválon a szerz? játékos formában ismerteti meg a gyerekeket a

Balatonnal, és annak mondavilágával.

(Bet?tészta Kiadó)

 

11.30 – 12.00

Könyvtáros Klub

 

Olasz Sándor (1949-2011) A nyugati igény. Németh Lászlóról.

A posztumusz tanulmánykötet bemutatásával emlékezik a szerz?re Gróh Gáspár, valamint a Tiszatáj folyóirattól Pál József és a szerkeszt?

Hellenbart Gyula Bibó nyomában

A szerz?vel Gróh Gáspár beszélget

Moderátor: Sebestyén Ilona

(Nap Kiadó, MKE)

 

12.00 – 13.00

Kner Imre terem

 

IBBY – az Év Gyermekkönyve-díj átadása

Résztvev?k: Rényi Krisztina, az IBBY elnöke, Sárkány Gy?z?, a Magyar Illusztrátorok Társaságának elnöke, dr. Gombos Péter, a Magyar Olvasótársaság alelnöke, Bencsikné Kucska Zsuzsanna, az MKE Gyermekkönyvtáros Szekciójának elnöke és Tamás Zsuzsanna szerkeszt?

(IBBY)

 

12.00 – 13.00

Gyereksarok

 

Játékos irodalmi vetélked? Széni Katalinnal (meseutca.hu)

12.30 – 13.30

Hess András terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Pavol Rankov, a szlovák díszvendég író (az Európai Unió irodalmi díjának nyertese) Az id? távlatából és Szeptember elsején (vagy máskor) cím? könyveinek bemutatója

Résztvev?k: a szerz?, valamint Mészáros Tünde és Tóth Annamária fordítók

Silvester Lavrík Irina és az Ördög cím? kötetének bemutatója

Résztvev?: a szerz? és Garajszki Margit fordító

(Literárne Informacné Centrum, Kalligram Kiadó)

 

12.30 – 13.00

Könyvtáros Klub

 

A Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülésének bemutatója

El?adó: Nánási Yvette

(Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése, MKE)

 

13.00 – 14.00

Szabó Magda terem

 

A Kossuth Kiadó új ismeretterjeszt? kiadványainak bemutatója

Bemutatkoznak a Navigátor világatlasz sorozat és a Magyar zászlók a honfoglalástól napjainkig kötetek.

Résztvev?k: Kocsis András Sándor, a kiadó elnök-vezérigazgatója

és Juhász Árpád geológus

(Kossuth Kiadó)

 

13.00 – 14.00

Könyvtáros Klub

 

Ariadné sztringjét követve – digitális navigálás az MTA Könyvtárában

El?adók: Holl András, Kapus Erika és Naszádos Edit

(Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, MKE)

 

13.30 – 15.30

Lázár Ervin terem

 

Digitális közgy?jtemények a Web-en

Moderátor: Bánkeszi Katalin (az OSZK Elektronikus Dokumentum Központ vezet?je)

Az Internet hatása a kultúrára és a Google szerepe

El?adó: Simon Morrison, a Google EMEA szerz?i jogi és kommunikációs menedzsere

10 millió oldal kulturális tartalom az Interneten, a szakfolyóiratoktól a helytörténeti gy?jteményekig

El?adó: Biszak Sándor cégvezet? (Arcanum Adatbázis Kiadó)

A Magyar Levéltári Portál, mint a digitális levéltári tartalmak integrátora

El?adó: Kenyeres István f?igazgató-helyettes (Budapest F?város

Levéltára)

Az egyedülálló, muzeális érték?, 1 milliós cédulakatalógus digitalizálása és publikálása

El?adó: Cséka György projektvezet? (ELTE Egyetemi Könyvtár)

A Magyar Elektronikus Könyvtár helye, szerepe a hazai digitális könyvtárak között

El?adó: Moldován István osztályvezet? (OSZK Digitális Gy?jtemény Osztály)

Digitális nemzeti könyvtár – álom vagy valóság?

El?adó: Sajó Andrea, az OSZK f?igazgatója

(Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Arcanum Adatbázis Kft., MKKE)

 

13.30 – 14.30

Supka Géza terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

„Egy idegen tekintet ismeretlen tudása” – a dán Jens Christian Grøndahl Piazza Bucharest cím? regényének bemutatója

Résztvev?k: a szerz?, Kertész Judit kiadóvezet? és Galambos Attila

Közrem?ködik: Seress Zoltán

(Polar Kiadó, Dán Királyi Nagykövetség)

 

13.30 – 15.00

Márai Sándor terem

 

Honorárium és név – Ankét a m?fordítók és a könyvkiadók részvételével

Résztvev?k: Fázsy Anikó (Nagyvilág), Halasi Zoltán, Lackfi János, Mészáros Sándor (Kalligram Kiadó), Barna Imre (Európa Könyvkiadó), Gyurgyák János (Osiris Kiadó), Csordás Gábor (Jelenkor Kiadó) és Miklós Tamás (Atlantisz Kiadó)

Moderátor: Váradi Júlia

(Magyar M?fordítók Egyesülete)

 

13.30 – 14.30

Kner Imre terem

 

Honnan politikus és meddig ember

Politikai marketing – így csinálják a britek

Cameron Cameronról – Kötetlen beszélgetések a brit miniszterelnökkel cím? könyv bemutatója

(HVG Kiadó)

 

14.00 – 15.00

Hess András terem

 

Vers és imádság

Petr?czi Éva A patak éneke. Válogatott és új versek, valamint Hajdú Zoltán Levente El?tted, Uram… Imádságok cím? kötetének bemutatója

Résztvev?k: a szerz?k, Tarján Tamás kritikus és Steinbach József református püspök

(Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója)

 

14.00 – 14.30

Könyvtáros Klub

 

Bemutatkozik az Olvasás Portál

El?adó: Bilicsi Erika

(OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, MKE)

 

14.00 – 17.00

Gyereksarok

 

Kézm?veskedés a természet kincseivel, Erdélyi Andreával

14.00 – 15.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Az észt díszvendég író, Andrus Kivirähk közönségtalálkozója

Résztvev?k: a szerz?, Gócza Anita, a Magyar Rádió szerkeszt?je és Segesdi Móni fordító

(Cerkabella Kiadó)

 

14.15 – 15.15

Szabó Magda terem

 

Kortárs és klasszikus sikerkönyvek. Válogatás a magyar- és európai irodalom legjavából

Résztvev?k: Janikovszky János kiadóvezet?, Merényi Ágnes f?szerkeszt?, Dian Viktória f?szerkeszt?-helyettes, Dóka Péter és M. Szabó Csilla szerkeszt?k

(Móra Kiadó)

 

14.30 – 15.00

Könyvtáros Klub

 

A hátizsák(olás)tól a digitális könyvtárig

Külhoni könyvtárak dokumentumellátása és könyvtárosaik képzése

El?adók: Hangodi Ágnes (OSZK KI) és Vraukóné Lukács Ilona (Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár)

Moderátor: Kovács Ferenc, Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány

(MKE, Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány)

 

15.00 – 16.00

Osztovits Levente terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Valahogy Európába: 2-en a 27-b?l

Résztvev?k: a holland díszvendég író, Luuk van Middelaar, Bodó Balázs és Votisky Zsuzsa, a Kiadó ügyvezet?je

Moderátor: Inkei Péter

(Typotex Kiadó)

 

15.00 – 16.30

Supka Géza terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Az osztrák díszvendég író, Eva Menasse közönségtalálkozója

Résztvev?k: Eva Menasse és Bíró Kriszta színm?vész

 (Ab Ovo Kiadó)

 

15.00 – 16.00

Kner Imre terem

 

Új irányok a könyvkiadásban

Résztvev?k: Farkas István, Földes László, Tokaji Zsolt és Kerekes Pál

Moderátor: K?rössi P. József

(Fapadoskönyv.hu)       

 

15.00 – 15.30

Könyvtáros Klub

 

Bibó István, a könyvtáros

Beszélget?partnerek: Kereszturi József ny. könyvtárigazgató, a könyv szerz?je és Szirtes Gábor, a kiadó igazgatója

(Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, MKE)

 

15.00 – 16.00

Gyereksarok

Wass Albert mondavilága – El?adás és mesemondás

Résztvev?: Barcsa Dániel író

(Kráter M?hely Egyesület)

 

15.00 – 18.00

Gyereksarok

Ismerkedés a fesztiváli könyvújdonságokkal, közös illusztrálás Ficzere Kyruval a meseutca.hu mesesarkában

 

15.00

5 stand

 

Ion Muresan Alkoholkönyv cím? verseskötetének bemutatója

(Román Kulturális Minisztérium)

 

15.00

2 stand

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

A lengyel díszvendég író, Olga Tokarczuk ?skor és más id?k cím? könyvének bemutatója (a kötet a L’Harmattan Kiadó Valahol Európában cím? sorozatában jelent meg)

Résztvev?k: a szerz?, Márton László író, Körner Gábor fordító és Pálfalvi Lajos polonista

(MKKE, L’Harmattan Kiadó)

 

15.30 – 17.00

Szabó Magda terem

 

Kínai – magyar könyvpiaci konzultáció

El?adást tart: Sun Shoushan úr, a GAPP miniszterhelyettese, valamint Kocsis András Sándor, az MKKE elnökhelyettese

Moderátor: Liu Bogen úr, a China Publishing Group Corporation elnöke

(MKKE)

 

15.30 – 16.30

Márai Sándor terem

 

Érzelmek iskolája – a Ranschburg Jen? életm?sorozat I. kötetének bemutatója

Emlékez?k: Cziegler Orsolya és Vekerdy Tamás

(Saxum Kiadó)

 

15.30 – 16.30

Hess András terem

 

Audioteka – Magyar hangoskönyvek digitális terjesztése

El?adó: Weiler Péter, a Líra Könyv Zrt. igazgatóságának tagja

(Líra Könyv Zrt.)

 

15.30 – 16.30

Könyvtáros Klub

Tabuk és trendek – kortárs európai ifjúsági regények

A Móra Kiadó újdonságait bemutatja: Dian Viktória és Dóka Péter

(Móra Kiadó, MKE)

 

16.00 – 17.00

Gyereksarok

 

Papírszínház

A varázslatos fadoboz színházzá varázsolja a meséket. Olvasás közben mindenki jól láthatja a képeket, egyszerre tud figyelni a szövegre és a képekre is. Kilenc különböz? mesével várjuk az érdekl?d?ket 2-99 éves korig.

(Csimota Kiadó)

 

16.00 – 18.00

Gyereksarok

 

Társasjáték-barlang – fejleszt?játékok bemutatása, kipróbálása a GRANNA

játékokkal

 

16.00 – 18.00

Gyereksarok

 

Készíts könyvet magadnak! – könyvkötészet, dobozkészítés

16.00 – 17.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

A finn díszvendég író, Kira Poutanen közönségtalálkozója

Résztvev?k: a szerz?, Kovács Andrea kulturális menedzser és Bába Laura fordító

(Cerkabella Kiadó)

 

16.00

G 24 stand

 

Magyar Zoltán Erdélyi népmondák I-II. cím? könyvének dedikálással egybekötött bemutatója

(Mentor Kiadó)

 

16.30 – 17.30

Osztovits Levente terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Ilija Trojanow, a német díszvendég szerz? és Esterházy Péter pódiumbeszélgetése

(MKKE, Cartaphilus Kiadó-Goethe Intézet)

 

16.30 – 17.30

Kner Imre terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Hódolat a Madárembernek beszélgetés az ír díszvendég íróval, John F. Deane-nel új verseskötetének bemutatója alkalmából

Résztvev?k: a szerz? és fordítói, Tornai József, Turczi István, Turcsány Péter Moderátor: Pál Dániel Levente

(Kráter M?hely Egyesület)

 

16.30 – 17.30

Könyvtáros Klub

Új utakon – az Országos Idegennyelv? Könyvtár Zenem?tárának alportáljáról

El?adó: Sárközi Andrea osztályvezet?, OIK

Moderátor: Gulyásné Somogyi Klára szekcióelnök

(MKE Zenei Szervezet)

 

17.00 – 18.00

Szabó Magda terem

 

Kövér György A tiszaeszlári dráma cím? kötetének bemutatója

Résztvev?k: Orosz István és Závada Pál

Moderátor: Gyurgyák János

(Osiris Kiadó)

 

17.00 – 19.00

Supka Géza terem

 

A Polar Kiadó könyvbemutatói

A finn-orosz háború Rácz István fotóm?vész albumát dr. Horváth János, az Interparlamentális Unió elnöke mutatja be

The Life of Bernat Munkacsi (Munkácsi Bernát élete) – A kötetet Peter Munk kanadai üzletember, Munkácsi Bernát leszármazottja mutatja be

(Polar Kiadó)

 

17.00 – 19.00

Márai Sándor terem

 

Andri Snaer Magnason A kékbolygó története cím? könyvének bemutatója

Résztvev?k: a szerz?, Kovács Katalin illusztrátor, Utassy Ferenc izlandi konzul és Zágoni Balázs kiadói vezet?

(Koinónia Kiadó, Kolozsvár)

 

17.00 – 18.00

Hess András terem

 

Szlankó Bálint Maximum nulla áldozattal – A Magyar Honvédség afganisztáni háborújának igaz története cím? könyvének bemutatója

Résztvev?k: a szerz?, Bojtár B. Endre politikai szakért?, Király Levente szerkeszt?

(Athenaeum Kiadó)

 

17.00 – 18.00

Gyereksarok

 

Bátky András: Pipogya és a városvéd? szent – A láthatatlan városi

állatok, Pipogya, Tigris Oszkár és Oroszlán Géza budapesti kalandjai

folytatódnak!  – Játékos könyvbemutató és közös mesélés

Résztvev?k: Bátky András és Gyöngyösi Adrienn

(Pagony Kiadó)

 

17.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

A belga díszvendég író, Paul Emond közönségtalálkozója és A szemfényveszt? tánca cím? kötetének bemutatója

Résztvev?k: a szerz? és Károly Judit fordító

(MKKE, Wallonie – Bruxelles International)

 

17.00

5 stand

 

Jelenkori történelem a tömegtájékoztatásban: A határsért?k

Résztvev?k: Brindusa Armanca, Koszta Gabriella és Böszörményi Zoltán író, az Irodalmi Jelen Kiadó igazgatója

(Román Kulturális Minisztérium)

 

17.30 18.30

Könyvtáros Klub

Digitális „bennszülöttek” és „bevándorlók” a könyvtári szolgáltatásokban

Vitaindító el?adás: Cybergyerek et al…

El?adó: Demecs Éva

Felkért hozzászóló: Köpösdi Zsuzsa, DEENK

Moderátor: Sz?nyi Éva szekcióelnök

(MKE Bibliográfiai szekció)

 

18.00 – 19.00

Hess András terem

 

Bencze Ilona Arány és erény cím? könyvének bemutatója

Résztvev?: a szerz?

(Galenus Könyvkiadó)

18.00 – 19.00

Kner Imre terem

 

Pet?cz András Másnap cím? könyvének bemutatója

Résztvev?k: a szerz? és Szörényi László irodalomtörténész

(Noran Könyvesház)

 

18.00 – 19.00

Gyereksarok

 

A Sajtkukacz együttes verses-zenés koncertje

 

18.00 – 19.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Az angol díszvendég író, Helen Cross közönségtalálkozója

Résztvev?k: a szerz? és Amy Modly

(MKKE, British Council)

 

 

 

Küls? helyszínen zajló programok

 

 

10.00 – 18.00

Európa Pont

Millenáris

1024 Budapest,

Löv?ház utca 35.

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Európai Írótalálkozó – beszélgetések a Könyvfesztivál Európai Uniós Irodalmi díszvendégségéhez kapcsolódva

10.00 –11.30 „Az EU-regény”

Résztvev?k: Jens Christian Grøndahl, Luuk van Middelaar, Ilija Trojanow, Vassilis Vassilikos, Spiró György és Konrád György

 

12.00 –13.30 „Családregény – történelmi regény” – Az európai kollektív emlékezet és az irodalom         

Résztvev?k: Andrus Kivirähk, Eva Menasse, Pavol Rankov, Jean Rouaud, Olga Tokarczuk, Márton László és Forgách András

 

14.30 – 16.00 „Kelet-Nyugati Átjáró” – Van-e centrum és periféria az irodalomban?

Résztvev?k: Mircea CÃ?Æ?rtÃ?Æ?rescu, Rui Cardoso Martins, Teodora Dimova, Paul Emond, Drago JanÃ?ar, EdvÃ?«ns Raups, Garaczi László és Csordás Gábor

 

16.30 –18.00 „Migránsok és emigránsok, bevándorlók és expatok, autokton és allokton írók” – Az európai irodalom meszticizálódása

Résztvev?k: Clare Azzopardi, Helen Cross, Jean-Michel Guenassia, Jean Portante, Alexandra Salmela, Sylwia Siedlecka, Németh Gábor és Bán Zsófia  

(MKKE, Európa Pont, Lettre)

 

17.00

Merlin Színház

1052 Budapest,

Gerlóczy u. 4.

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Teodora Dimova, a bolgár díszvendég író Az anyák cím? könyvének bemutatójával egybekötött zenés, irodalmi performance-a

2006-ban a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron Teodora Dimova az Anyák cím? regényéért kapta meg a nemzetközi zs?ri által odaítélt Kelet-európai Irodalmi Díjat.

Résztvev?k: Nagy-Kálózy Eszter, Hadzsikosztova Gabriella, Tóth József és Scherer Péter

Zene: Tóth Viktor

(Napkút Kiadó)

 

17.00

Vista Rendez-

vényközpont

1061 Budapest,

Paulay Ede utca 9.

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Kyriacos C. Markides, a ciprusi díszvendég író el?adása

Résztvev?k: a szerz? és Szolláth Mihály, az Édesvíz Magazin szerkeszt?je

Közrem?ködik: Thirring Viola színm?vész

(Édesvíz Kiadó)

 

 

18.00

Szlovák Intézet

1088 Budapest,

Rákóczi út 15.

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Dušan Šimko Gubbio. Besúgók könyve cím? kötetének bemutatója

Résztvev?k: a szerz? és Prágai Tamás irodalomtörténész

(Szlovák Intézet, Napkút Kiadó)

 

 

 

Standokon zajló dedikálások

 

 

11.00

G 5 stand

 

Szatyor Gy?z? dedikálja Az Ormánsági M?vésztelep 1994-2007 cím? kötetét

(Pro Pannónia Kiadó)

 

11.00

F 11 stand

Gévai Csilla dedikálja Nagy Zöld Könyv cím? kötetét

(Pagony Kiadó)

 

12.00

G 25 stand

Markó Béla dedikálja Az erdélyi macska. Szépliteratúrai utazások és Kié itt a tér. Válogatott közéleti cikkek, el?adások 1991-2009 cím? köteteit, illetve Karácsonyi Zsolt dedikál

(Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda)

 

12.00 – 14.00

K 4 stand

 

Hellenbart Gyula dedikál

(Nap Kiadó)

 

13.00 – 14.00

G 7 stand

 

Tarján Tamás dedikálja a Pont Kiadónál megjelent könyveit

(Pont Kiadó)

 

14.00 – 15.00

F 4 stand

 

Buda Gábor zeneszerz? és Csics Emese illusztrátor dedikálja az Alma együttes legnépszer?bb dalait tartalmazó Aranyalma cím? képes-verses kottáskönyvet

(Ciceró Könyvstúdió)

 

14.30

G 6 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Jens Chriastian Grøndhal, a dán díszvendég író dedikál

(Polar Kiadó)

 

15.00

17 stand

 

Sárközy Pál dedikálja Egy tartalmas élet cím? kötetét

(Kossuth Kiadó)

 

15.00 – 15.30

20 stand

 

Petr?czi Éva A patak éneke – Válogatott és új versek, valamint Hajdú Zoltán Levente az El?tted, Uram…Imádságok cím? kötetüket dedikálják

(Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadó)

 

15.00

30 stand

 

Sárközi Mátyás dedikálja Vidító cím? kötetét

(Noran Könyvesház)

 

15.00 – 16.00

G 7 stand

 

Benedek Szabolcs dedikálja a Pont Kiadónál megjelent regényeit

(Pont Kiadó)

 

15.30

G 17 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Teodora Dimova, a bolgár díszvendég író dedikál

(Napkút Kiadó)

 

16.00

9 stand

 

Watzatka Ágnes dedikálja Budapesti séták Liszt Ferenccel cím? kötetét

(Helikon Kiadó)

 

16.00

19 stand

 

Grüll Tibor dedikál

(Kalligram Kiadó)

 

16.00

22 stand

 

Thoroczkay Miklósné dedikál

(Holnap Kiadó)

 

16.00

39 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Olga Tokarczuk, a lengyel díszvendég író dedikál

(L’Harmattan Kiadó)

 

16.00

G 5 stand

 

Kereszturi József dedikálja Bibó István, a könyvtáros cím? monográfiáját

(Pro Pannónia Kiadó)

 

16.00 – 18.00

G 7 stand

 

Szávai Géza dedikálja könyveit

(Pont Kiadó)

 

16.00

K 12 stand

 

Vári Fábián László dedikálja Tábori posta – Szovjet mundérban Poroszföldön cím? kötetét

(Kortárs Kiadó)

 

16.00

F 4 stand

 

Leiner Laura dedikálja A Szent Johanna gimi 4., Barátok cím? kötetét

(Ciceró Könyvstúdió)

 

16.00 – 17.00

K 3 stand

 

Szikora József dedikálja Vízben cím? kötetét

(Széphalom Könyvm?hely)

 

16.00

K 5 stand

 

Lovas Lajos Zsoldos-díjas író dedikálja N cím? regényét

(Galaktika Magazin)

 

16.00

K 12/B stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Luuk van Middelaar, a holland díszvendég író és Bodó Balázs dedikálnak

(Typotex Kiadó)

 

16.30 – 17.30

30 stand

 

Pet?cz András dedikálja Másnap cím? kötetét

(Noran Könyvesház)

16.30

38 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Eva Menasse, az osztrák díszvendég író dedikál

(Ab Ovo Kiadó)

 

17.00

19 stand

 

Standeisky Éva dedikál

(Kalligram Kiadó)

 

17.00

16 stand

 

Konrád György dedikálja Zsidókról cím? könyvét

(Európa Könyvkiadó)

 

17.00

51 stand

 

Bencze Ilona dedikálja Arány és erény cím? könyvét

(Galenus Könyvkiadó)

 

18.00

16 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Per Olov Enquist, a Budapest nagydíjas svéd díszvendég író dedikálja Egy másik élet cím? kötetét

(Európa Könyvkiadó)

 

18.00

25 stand

 

Heller Ágnes és K?bányai János dedikálnak

(Múlt és Jöv? Alapítvány)

 

18.00 – 19.00

30 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Ilija Trojanow, a német díszvendég író dedikálja Világok gy?jt?je cím? kötetét

(Cartaphilus Kiadó)

 

18.00

43 stand

 

Szlankó Bálint dedikál

(Athenaeum Kiadó)

18.00

F 11 stand

 

Bátky András dedikálja Pipogya cím? kötetét

(Pagony Kiadó)

 

 

 

Április 16. szombat
Termekben zajló programok

 

 

10.00 – 16.00

 

Irodalom jelmezben

A Könyvfesztivált szervez? Magyar Könyvkiadók és Könyvterjeszt?k Egyesülése a Magyar Irodalomtörténeti Társasággal és a Kossuth Kiadóval közösen jelmezes vetélkedést szervez diákcsoportok számára.

2011. április 16-án, szombaton, 10.00 – 16.00 óra között, a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenárison, várunk olyan diákcsoportokat, akik kedves olvasmányaik szerepl?inek alakját magukra öltve, jelmezeikkel népszer?sítik az olvasást! (A csapatversenybe minimum 5 f?vel lehet nevezni.) 

A jelentkez? csapatok díjakat és jutalmakat nyerhetnek.

(MKKE, Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Kossuth Kiadó)

      

10.00 – 14.00

Márai Sándor terem

 

Budapest Fellowship – Körkép a magyar könyvr?l – könyvszakmai ösztöndíj program külföldi kiadói szerkeszt?k számára

El?adók: Dunajcsik Mátyás (Magvet? Kiadó), Juhász Anna (MKKE), Károlyi Dóra és Füle Ágnes (Magyar Könyv Alapítvány), M. Nagy Miklós (Európa Könyvkiadó), Mészáros Ábel (Kalligram), Nádasdy Ádám (ELTE), Takács Ferenc (ELTE)

Résztvev?k: Frédéric Cambourakis (Éditions Cambourakis, Párizs, Franciaország), Tasja Dorkofikis (Portobello Books, London, Anglia), Barbara Epler (New Directions, New York, USA), Giuliano Geri (Zandonai, Rovereto, Olaszország), Michele Hutchison (Arbeiderspers, Amszterdam, Hollandia),

Mikhail Kotomin (AdMarginem, Moszkva, Oroszország), Seid Serdarevic (Fraktura, Zágráb, Horvátország), Aleksi Siltala (Siltala Publ., Helsinki, Finnország), Beata Stasinska (W.A.B., Varsó, Lengyelország), Luis Miguel Solano (Libros del Asteriode, Barcelona, Spanyolország), Wilhelm Trapp (Rowohlt Berlin, Berlin, Németország)

(Magyar Könyv Alapítvány, Magvet? Kiadó)

 

10.00 – 11.00

Könyvtáros Klub

 

Hol vagy, hazám? Kelet-közép-európai himnuszok

Kiss Gy. Csaba esszékötetének bemutatója

Résztvev?k: a szerz?, Juhász Judit és Lázár Csaba

Moderátor: Sebestyén Ilona igazgató

(Nap Kiadó, MKE)

 

10.00 – 18.00

Gyereksarok

 

Bilimbo Játszóháza. Mese, játék, kézm?veskedés

Bilimbo mesés órái, 4-5 perces asztali mesék, sok bábozás – els?sorban 1-4

éveseknek

 

10.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Felolvasás és beszélgetés a máltai díszvendég íróval, Clare Azzopardival

Résztvev?k: a szerz?, Márton Róza Krisztina fordító és Karádi Éva szerkeszt?

(MKKE, Lettre)

 

10.30 – 11.30

Szabó Magda terem

Csernus Imre Bels? mosoly – beszélgetés

Résztvev?k: a szerz? és Pampuryk Péter

(Jaffa Kiadó)

 

10.30 – 11.30

Supka Géza terem

 

Regényes életek

Sárközy Pál Egy teljes élet, Tony Blair Utazás, valamint Almár Iván Kozmikus társkeres? cím? kötetének bemutatója

Résztvev?k: Kocsis András Sándor, a kiadó elnök-vezérigazgatója és Sárközy Pál

(Kossuth Kiadó)

 

10.30 – 11.30

Hess András terem

 

Számítástechnikai könyvkiadás – szakmai és piaci kihívások

Kerekasztal-beszélgetés a Szak Kiadó m?helyének tagjaival és a könyvek alkalmazóival

Résztvev?k: Borbola István (Inovex Kft.), Charaf Hassan (BME), Dávid Zoltán (BME), Forstner Bertalan (BME), Kis Balázs (Kilgray Kft.), Laczkó Krisztina (ELTE BTK) és Szalay Márton (Eximbank Zrt.)

Moderátor: Kis Ádám, a kiadó ügyvezet?je

(Szak Kiadó)

 

10.30 – 11.30

Kner Imre terem

 

Beszélgetés a természetes gyógymódokról (homeopátia, Schüssler-sók, hagyományos kínai orvoslás) – sajtótájékoztatóval egybekötött kerekasztal-beszélgetés

(Springmed Kiadó)

 

10.30 – 11.15

Gyereksarok

Vidám minivilág matiné – Kárász Eszter dalol és ukulelézik

(Tessloff Babilon)

 

11.00 – 13.00

Osztovits Levente terem

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Európa Matiné

Résztvev?k: Per Olov Enquist, Rui Cardoso Martins, Krzysztof Varga és Félix J. Palma

Moderátor: Barna Imre igazgató

(Európa Könyvkiadó)

 

11.00 – 11.30

Könyvtáros Klub

 

A Duna hídjai. A Fekete erd?t?l a Fekete-tengerig

Vetítéssel egybekötött könyvbemutató

El?adó: Gyukics Péter fotóm?vész, a könyv szerz?je

Moderátor: Nyitrai Judit programmenedzser

(Yuki Stúdió Bt., MKE)

 

11.00 – 11.30

Gyereksarok

 

Csiri-biri torna kicsiknek – a 2005 óta nagy sikerrel m?köd? csiri-biri torna

bemutatkozik a Könyvfesztiválon is.

(Csimota Kiadó)

           

11.00 – 14.00

Gyereksarok

Játékos foglalkozás a Naphegy Kiadó böngész? könyveivel

(Naphegy Kiadó)

 

11.00 – 14.00

Gyereksarok

Ismerkedés a fesztiváli könyvújdonságokkal, közös illusztrálás K?szeghy Csillával a meseutca.hu mesesarkában

(Naphegy Kiadó)

 

11.00 – 14.00

Gyereksarok

 

Gyöngyf?zés

11.00 – 18.00

Gyereksarok

 

Kézm?veskedés a természet kincseivel, Erdélyi Andreával

 

11.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Felolvasás és beszélgetés a német els?kötetes íróval, Esther Kinskyvel

Résztvev?k: a szerz? és Darvasi László író

(Goethe Intézet)

 

11.15 – 12.00

Gyereksarok

A Barátn?m, Bori cím? sorozat bemutatója, és bábel?adás Bori egy napja

címmel

(Manó Könyvek)

 

11.30 – 12.30

Hess András terem

 

Az emberi harc – hamisítások és valóság

Résztvev?k: a PTE Pszichológiai Intézet oktatói, Bereczkei Tamás, Bóna Adrienne, Deák Anita és Szirtes Gábor kiadóvezet?

Moderátor: Révész György

(Pro Pannónia Kiadó)

 

11.30 – 12.30

Kner Imre terem

 

Nagy nevek – hihetetlen történetek

Híres szerz?k és m?vészek titkos élete

(HVG Kiadó)

11.30 – 12.30

Könyvtáros Klub

 

A mese és meseélmények kifejez?dése a gyermekrajzokban, író-olvasó találkozóim tapasztalati összegzése

El?adó: Telegdi Ágnes

(Barnabás Mesekönyvek – Ring-Color Kft., MKE)

 

12.00 – 13.30

Szabó Magda terem

 

A baróti Tortoma Könyvkiadó és a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadók bemutatkozása

Résztvev?k: Kisgyörgy Zoltán geológus, Magyar Zoltán néprajzkutató, Illésfalvi Péter hadtörténész, Szabó Péter hadtörténész és Sylvester Lajos újságíró

Moderátorok: Demeter László és Kisgyörgy Tamás

(Kovászna Megyei M?vel?dési Központ)

 

12.00 – 13.00

Supka Géza terem

 

Tavaszi gyerekkönyvek – újdonságaink bemutatója

Résztvev?k: az MGYKE tagkiadóinak képvisel?i és Nánási Yvette, az MGYKE igazgatója

(Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülete)

 

12.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Jean Portante, az egyik luxemburgi díszvendég író Mrs Haroy, avagy a bálna emlékezete cím? könyvének bemutatója (A kötet a L’Harmattan Kiadó Valahol Európában cím? sorozatában jelent meg)

Résztvev?k: a szerz?, Németh Gábor író, Pacskovszky Zsolt fordító és Karádi Éva sorozatszerkeszt?

(MKKE, L’Harmattan Kiadó)

 

12.00 – 13.00

Gyereksarok

 

Rozsda lovag és a kísértet – zenés színdarab gyerekeknek, gyerekekt?l

Rozsda lovag színre lép! – Ezúttal nemcsak a könyvet hoztuk el a gyerekeknek, a Rozsda lovag és a kísértet színpadi változatán is elámulhatnak szül?k és gyerekek. Senki ne hagyja ki az érdi K?rösi Csoma Általános Iskola 6. osztályos, zene tagozatos tanulóinak remek musical el?adását!

(Gemini Kiadó)

 

12.30 – 13.00

Könyvtáros Klub

 

Nagy V. Rita Teológia és antiszemitizmus cím? tanulmánykötetének bemutatója

Résztvev?k: a szerz? és Gábor György filozófus

(Jószöveg M?hely, MKE)

 

13.00 – 14.00

Hess András terem

 

Kiss Ottó A másik ország cím? kötetének bemutatója

Résztvev?k: a szerz? és Reményi József Tamás, a kiadó irodalmi vezet?je

(Palatinus Kiadó)

 

13.00 – 13.30

Kner Imre terem

Hatszemközt

Szarka Miklós Párkapcsolati, családi és életvezetési kérdések – keresztyén válaszok cím? könyvének bemutatója és beszélgetés a 20 éve indult Református Házasság- és Családsegít? Szolgálatról

Résztvev?k: a szerz?, Komlósi Piroska pszichológus és Mucsi Zsófia szerkeszt?

(Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadó)

 

13.00 – 13.30

Könyvtáros Klub

 

Rugási Gyula Örökkévaló képmás cím? kötetének bemutatása

Résztvev?k: a szerz?, Bugár István, Ruff Tibor, Szilágyi Ákos és Tatár György

(Jószöveg M?hely, MKE)

 

13.00 – 15.00

Gyereksarok

A gyerekek bolygója – kézm?ves foglalkozás, meseolvasás, rajzpályázat

és eredményhirdetés

(Koinónia Kiadó)

 

13.00 – 14.00

K 12/B stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

„Holland sajt, magyar bor”, Happy Hour a Typotex Kiadó standján a holland díszvendég író, Luuk van Middelaar tiszteletére

A holland írót kiadója és Bodó Balázs köszönti

(Typotex Kiadó)

 

13.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Jean Rouaud, a francia díszvendég író A becsület mezején cím? könyvének bemutatója (A kötet a L’Harmattan Kiadó Valahol Európában cím? sorozatában jelent meg)

Résztvev?k: a szerz?, Tóth Krisztina író és L?rinszky Ildikó fordító

(MKKE, L’Harmattan Kiadó)

 

13.30 – 15.00

Supka Géza terem

 

Áruló vagy megment?? – Flavius Josephus élete és m?vei

Résztvev?k: Grüll Tibor ókortörténész

(Patmos Records)

13.30 – 14.30

Könyvtáros Klub

 

EU elnökség – magyar elnökség

El?adó: Karoliny Eszter európajogi szakreferens és jogi szaktanácsadó, PTE ÁJK Európai Dokumentációs Központ

A család európai éve. Viselkedéskultúra munkahelyen és otthon

El?adó: Keszi Erika Zsuzsanna protokoll- és rendezvényszervez?

(MKE Pécsi és Baranyai Szervezet, MKE Jogi Szekció)

 

14.00 – 15.00

Szabó Magda terem

 

Spanyol dekameron – a Noran Libro Kiadó könyvbemutatója

Résztvev?: K?rössi P. József kiadóvezet?

(Noran Libro Kiadó)

 

14.00 – 15.00

Hess András terem

 

20 év múlva – vissza a jöv?be – gazdaságpolitikai kerekasztal-beszélgetés

Résztvev?k: Muraközy László, Király Júlia, Benczes István, Török Ádám, Csuka Gyöngyi és Csaba László

(Akadémiai Kiadó)

 

14.00 – 15.00

Kner Imre terem

 

Borsos Balázs – Magyar Zoltán A magyar népi kultúra régiói I-II. cím? kötetek bemutatója

I. kötet: Borsos Balázs Dunántúl, Kiasalföld, Alföld

II. kötet: Magyar Zoltán Felföld, Erdély, Moldva

Résztvev?k: a szerz?k és Kósa László magyar etnográfus, történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

(M-érték Kiadó)

 

14.00 – 15.00

Gyereksarok

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Andrus Kivirähk, az észt díszvendég író Sári, Samu és a titkok cím? könyvéb?l készült interaktív el?adás a Kompánia társulattal

(Cerkabella Kiadó)

 

14.00 – 14.30

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

El?adás a kortárs osztrák irodalom helyzetér?l

El?adó: Gabriele Madeja

(Osztrák Kulturális Fórum, Buch Wien)

 

14.00

5 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Irodalomról és más démonokról – a román díszvendég író, Mircea CÃ?Æ?rtÃ?Æ?rescu és Esterházy Péter beszélgetése az európai kortárs irodalom helyzetér?l. Emellett felolvasás a román díszvendég író, Mircea CÃ?Æ?rtÃ?Æ?rescu Sárkányok enciklopédiája cím?, a Bookart Kiadónál megjelent könyvéb?l. Beszélgetés az európai kortárs irodalom helyzetér?l

Résztvev?k: a szerz? és Esterházy Péter

Moderátor: K?rössi P. József

(Román Kulturális Intézet)

 

14.30 – 18.00

Lázár Ervin terem

 

Európai Els?könyvesek Fesztiválja

Az els? rész (14.30 – 16.00) moderátora: Gács Anna

Résztvev?k: Barbara Aschenwald (Ausztria), Simon Froehling (Svájc), Tadej Golob (Szlovénia), Jan NÃ?â?ºmec (Csehország), Amy Sackville (Nagy Britannia), Alexandra Salmela (Finnország), Gaia Rayneri (Olaszország), Sylwia Siedlecka (Lengyelország), Szvoren Edina (Magyarország), Katarina Tholtová (Szlovákia)

 

A második rész (16.30 – 18.00) moderátora: Forgách András

Résztvev?k: Ivan Dimitrov (Bulgária), Christos Argyrou (Ciprus), Noemí González Sabugal (Spanyolország), Jean-Michel Guenassia (Franciaország), Lasse Ernst (Dánia), Vasco Luís Curado (Portugália), Esther Kinsky (Németország), Adina Rosetti (Románia), Olja SaviÃ?eviÃ?â?¡ IvanÃ?eviÃ?â?¡ (Horvátország), Franca Treur (Hollandia)       

(MKKE)

 

14.30 – 15.30

Márai Sándor terem

A k?, a víz és a kutya – filmrészletek vetítésével egybekötött beszélgetés Popper Péter halálának évfordulójára

Résztvev?k: Sári László és Paulinyi Tamás

(Saxum Kiadó)

 

14.30 – 15.30

Könyvtáros Klub

 

Új könyv – technika & klasszikus könyv – esztétika

Kerekes Pál Az elektronikus könyv: e-könyv, e-könyv-olvasó, e-könyv-kereskedelem

A könyvet a szerz? mutatja be

Anno sorozat: Morzsakefék és morzsalapátok, Prágai házjegyek

A képes könyveket László Zsuzsa és Faragó István, a Tandem Grafikai Stúdió vezet?i mutatják be

Moderátor: Nagy Zoltán szekcióelnök

(MKE M?szaki Szekció)

 

15.00 – 16.00

Osztovits Levente terem

Háy János Háyland cím? albumának és Egy szerelemvers története cím? hangoskönyvének bemutatója

Résztvev?k: a szerz? és Reményi József Tamás, a Kiadó irodalmi vezet?je

Közrem?köd?k: Rátóti Zoltán színm?vész és Juhász Gábor jazzgitáros

(Palatinus Kiadó)

 

15.00 – 16.00

Gyereksarok

 

Vig Balázs Három bajusz gazdát keres cím? kötetének játékos, interaktív

bemutatója

(Móra Kiadó)

 

15.00 – 16.00

Gyereksarok

 

Bábkészítés – kézm?ves foglalkozás

A gyerekkezek nyomán, a foglalkozás vezet?inek segítségével

megelevenednek a Rozsda lovag vicces karakterei, bábfiguraként kel

életre Koksz, a sárkánygyerek, Szélvész, a cserfes várkisasszony és még sok

mókás figura.

(Gemini Kiadó)

 

15.00 – 18.00

Gyereksarok

Ismerkedés a fesztiváli könyvújdonságokkal, közös illusztrálás Kun Fruzsival meseutca.hu mesesarkában

 

15.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Ilija Trojanow, a német díszvendég író közönségtalálkozója

(MKKE, Goethe Intézet, Cartaphilus Kiadó)

 

15.30 – 17.00

Szabó Magda terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Andreï Makine közönségtalálkozója

Résztvev?k: a szerz? és Szoboszlai Margit

Közrem?ködik: Bíró Kriszta színm?vész

(Ab Ovo Kiadó)

 

15.30 – 16.30

Supka Géza terem

 

Történelmi tévhitek – Beszélgetés Hahner Péter történész az Újabb 100 történelmi tévhit cím? könyvér?l

Résztvev?k: a szerz? és Nagy György tévériporter

(Animus Kiadó)

 

15.30 – 17.00

Hess András terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Találkozás a ciprusi díszvendég íróval, Kyriacos C. Markidessel, A ciprusi mágus szerz?jével

Résztvev?k: a szerz? és Szolláth Mihály

(Édesvíz Kiadó)

 

15.30 – 16.30

Kner Imre terem

Beszélgetés Olen Steinhauer A legközelebbi vészkijárat cím?, legújabb kémregényér?l

Résztvev?k: a szerz?, Nagy Gergely m?fordító és Tracikievicz Zsófia f?szerkeszt?

(Athenaeum Kiadó)

 

15.30 – 16.30

Könyvtáros Klub

Csoóri Sándor gyermekverseinek bemutatója
A szerz?vel beszélget: Görömbei András
Moderátor: Sebestyén Ilona igazgató

(Nap Kiadó, MKE)

 

16.00 – 17.00

Márai Sándor terem

 

Szendi Gábor Paleo és a betegségek cím? könyvének bemutatója

Résztvev?: a szerz?

(Jaffa Kiadó)

 

16.00 – 16.30

Gyereksarok

Zalán Tibor A rettent? görög vitéz – Zalán Tibor rettent? vicces antik meséje!

Az eredetileg színdarabnak íródott könyvb?l a Stúdió K színészei mutatnak

be egy részletet.

(Pagony Kiadó)

 

16.00 – 19.00

Gyereksarok

 

Társasjáték-barlang – fejleszt?játékok bemutatása, kipróbálása a GRANNA

játékokkal

 

16.00 – 18.00

Gyereksarok

 

Készíts könyvet magadnak! – könyvkötészet

 

16.00

5 stand

 

Ovidiu Nimigean A borókafeny? gyökere cím? kötetének bemutatója

(Román Kulturális Minisztérium)

 

16.30 – 17.30

Osztovits Levente terem

 

Grecsó Krisztián Mellettem elférsz cím?, új regényének bemutatója

Résztvev?k: a szerz? és Lévai Balázs televíziós szerkeszt?

(Magvet? Kiadó)

 

16.30 – 17.30

Gyereksarok

 

Berg Judit Maszat fázik – megjelenik a legújabb, immár harmadik

Maszat-mesekönyv! Berg Judit bábos foglalkozása a legkisebbeknek.

(Pagony Kiadó)

 

16.30 – 17.30

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Jan Novák, a cseh díszvendég író és Pavol Rankov, a szlovák díszvendég író közös bemutatkozása

Résztvev?k: a szerz?k, fordítók és Mészáros Sándor f?szerkeszt?

(Kalligram Kiadó)

 

17.00

Supka Géza terem

 

Miért vásárolunk haszontalan és drága termékeket? – termékélmény és termékpszichológia

Résztvev?k: Becker György, Izsó Lajos, Hármonik Balázs Péter és Lógó Emma

(Akadémiai Kiadó)

 

17.00 – 18.00

Márai Sándor terem

 

Vámpír csókra várva!

Résztvev?: Mörk Leonóra

(Jaffa Kiadó)

 

17.00 – 18.00

Hess András terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Dušan Šimko Gubbio. Besúgók könyve cím? kötetének bemutatója

Résztvev?k: a szlovák szerz?, Forgács Ildikó fordító, Márton László író és Szondi György kiadóvezet?

(Napkút Kiadó)

 

17.00 – 18.00

Kner Imre terem

 

Dr. Zalaváry István Genetikailag manipulált cím? könyvének bemutatója

Résztvev?k: a szerz? és Mezey Katalin kiadóvezet?

(Írók Alapítványa – Széphalom Könyvm?hely)

 

17.00 19.00

Könyvtáros Klub

Bibliográfusok találkozója
Moderátor: Nagy Anikó
(MKE Bibliográfiai Szekció)
 

17.00 – 18.00

Gyereksarok

 

Helka társasjáték Nyulász Péterrel és Bohony Beatrixszel

Nyulász Péter (történelem-földrajz szakos végzettség? író-költ?) a Balaton legendáját dolgozza fel Helka – A Burok völgy árnyai cím?, most megjelen? könyvében. Az illusztrációkat Bohony Beatrix, a Marbushka társasjátékok keze és szíve illusztrálta. A gyerekeket, a balatoni legendát feldolgozó könyv ihlette, kézzel készített társasjáték kipróbálására invitálja a szerz?páros.

(Bet?tészta Kiadó)

 

17.00 – 18.00

Gyereksarok

 

Paulovkin Boglárka Guriga – vetítéssel és kézm?veskedéssel egybekötött

könyvbemutató 3 éveseknek

(Csodaceruza Kiadó)

 

17.30 – 18.30

Szabó Magda terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Ki nyer most? – Vörös pöttyös mymoly meeting

Résztvev?k: Rafael Ábalos, a spanyol díszvendég író és Katona Ildikó kiadóvezet?

(Könyvmolyképz? Kiadó)

 

18.00 – 19.00

Kner Imre terem

 

drMáriás Nem élhetek MiloseviÃ?â?¡ nélkül cím? könyvének bemutatója

Résztvev?: a szerz?

Moderátor: Rozsonits Tamás rockzenei szakíró

(Noran Könyvesház)

 

18.00 – 19.00

Gyereksarok

 

A Katáng zenekar Hétmadár cím? koncertje

18.00 – 19.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Teodora Dimova, a bolgár díszvendég író bemutatkozása és kötetének dedikálása

Résztvev?k: Teodora Dimova és Szvetla Kjoszeva

Moderátor: Genát Andrea fordító

(MKKE, Napkút Kiadó)

 

18.15 – 20.00

Márai Sándor terem

 

Lakner Zoltán Utak és útveszt?k. Az MSZP 20 éve cím könyvének, illetve Balázs Péter Magyarország és Európa cím? kötetének dedikálással egybekötött bemutatója

(Napvilág Kiadó)

 

18.30 – 19.30

Supka Géza terem

 

Mában él? múlt – a Balassi Kiadó könyveinek bemutatója

Sántha István-Tatjana Szafonova Az evenkik földjén, valamint Ri Hocshol Déliek, északiak

Résztvev?k: a szerz?k és fordítóik

Moderátor: Soóky Andrea igazgató

(Balassi Kiadó)

 

18.30 – 19.30

Hess András terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Kerekasztal-beszélgetés a belga díszvendég íróval, Paul Emonddal

Résztvev?k: a szerz?, Laurence Ghigny adjunktus, Emmanuel Pochet adjunktus, Pécsi Tudományegyetem, Matthieu Labeau adjunktus és Leo Beeckman (Wallonie-Bruxelles International)

(Wallonie-Bruxelles International)

 

 

 

 

Standokon zajló dedikálások

 

 

11.00

9 stand

 

Gábor Júlia és Szigeti Gábor dedikálják Álomszínészpár. Történetek Ruttkai Éváról és Latinovits Zoltánról cím? könyvüket

(Helikon Kiadó)

 

10.00

19 stand

 

Somlyódy Nóra dedikál

(Kalligram Kiadó)

 

11.00

19 stand

 

Csányi Vilmos és Géczi János dedikálnak

(Kalligram Kiadó)

 

11.00

22 stand

 

Lázár Zsófia és Faltisz Alexandra dedikálnak

(Holnap Kiadó)

 

11.00 – 12.00

38 stand

 

Bächer Iván dedikál

(Ab Ovo Kiadó)

 

11.00

42 stand

 

Bosnyák Viki és Spote Stany dedikálja a Budapesti kis boszorkány cím? könyvet

(Scolar Kiadó)

 

11.00

G 5 stand

 

Bajkay Éva és Rosch Gábor dedikálják a Molnár Farkas (1897-1945): Építész, fest? és tervez?grafikus cím? monográfiát

(Pro Pannónia Kiadó)

 

11.00 – 12.00

G 7 stand

 

Szávai Géza dedikálja könyveit és Szávai Ilona várja a Fordulópont folyóirat barátait, olvasóit

(Pont Kiadó)

 

11.00

G 17 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Teodora Dimova, a bolgár díszvendég író dedikál

(Napkút Kiadó)

 

11.00

G 17 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Dušan Šimko szlovák szerz? dedikál

(Napkút Kiadó)

 

11.00

F 2 stand

 

Bartos Erika dedikálja mesekönyveit

(Alexandra Kiadó)

 

11.00

F 5 stand

 

BoÃ?¾ena NÃ?â?ºmcová Mese a t?zmadárról és a vízitündérr?l cím? könyvét Kállay Nagy Krisztina illusztrátor dedikálja

(General Press Kiadó)

 

11.00

F 9 stand

 

Kasza Julianna illusztrátor dedikálja Április és az útteker?k cím? könyvét

(Cerkabella Kiadó)

11.00 – 12.00

K 4 stand

 

Kiss Gy. Csaba dedikál

(Nap Kiadó)

 

11.30 – 12.30

34 stand

 

Nagy V. Rita Teológia és antiszemitizmus cím? könyvét dedikálja

(Jószöveg M?hely)

11.30

34 stand

 

Csernus Imre és Pampuryk Péter dedikálnak

(Jaffa Kiadó)

 

11.45

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Esther Kinsky, a német els?könyves szerz? dedikál

(Scolar Kiadó)

 

12.00

19 stand

 

Lanczkor Gábor dedikál

(Kalligram Kiadó)

 

12.00

G 25 stand

 

Sas Péter Kós Károly. Képeskönyv, illetve Kemény János Kutyakomédia cím? kötetét dedikálja

(Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda)

 

13.00 – 14.00

G 2 stand

 

Amy Sackville, a brit els?könyves író találkozik potenciális magyar kiadóival

(Európai Els?könyvesek Fesztiválja)

 

13.00 – 14.00

G 7 stand

 

Kovács Katáng Ferenc dedikálja Ajánlott versek cím? kötetét

(Pont Kiadó)

 

13.00

G 24 stand

 

Kovács András Ferenc dedikálja Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatéka cím? kötetét

(Bookart Kiadó)

 

13.00

G 25 stand

 

Kozma Mária Marcika mesék. Mesevonat 18., Sarány István Erdélyi Fioretti. Ferencesek kényszerlakhelyen, illetve Tamás Tímea Hangyalkák cím? kötetét dedikálja

(Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda)

 

13.00

F 5 stand

 

Érsek Rózsa dedikálja Vidám meseolvasó cím? kötetét

(Scolar Kiadó)

 

13.30 – 14.00

20 stand

 

Szarka Miklós dedikálja Hatszemközt – Éget? kérdések-éltet? válaszok cím? kötetét

(Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója)

 

13.30 – 14.30

34 stand

 

Rugási Gyula Örökkévaló képmás cím? könyvét dedikálja

(Jószöveg M?hely)

 

13.30 – 14.00

G 2 stand

 

Vasco Luís Curado, a portugál els?könyves író találkozója portugál szakos diákokkal

(Európai Els?könyvesek Fesztiválja)

 

14.00

19 stand

 

Egressy Zoltán dedikál

(Kalligram Kiadó)

 

14.00 – 15.00

30 stand

 

Nyerges András dedikálja A barátságszédelg? cím? kötetét

(Noran Könyvesház)

 

14.00

39 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Jean Portante (Luxemburg) és Jean Rouaud (Franciaország) dedikál

(L’Harmattan Kiadó)

 

14.00

43 stand

 

Sáringer János dedikál

(Líra Könyv)

 

14.00 16.00

49 stand

 

Segal Viktor dedikálja Színek és ízek cím? szakácskönyvét  

(Boook Kiadó)

 

14.00

G 5 stand

 

Bereczkei Tamás, Bóna Adrienne, Deák Anita és Révész György dedikálják Az emberi arc cím? tanulmánykötetüket

(Pro Pannónia Kiadó)

 

14.00

G 8 stand

 

Kiss Ottó dedikálja A másik ország cím? kötetét

(Palatinus Kiadó)

 

14.00

F 5 stand

 

Takács Mari dedikálja az Ivády Gábor Takács Mari Gyerekszem cím? könyvet

(Scolar Kiadó)

 

14.00 – 15.00

K 3 stand

 

Bíró Gergely dedikál

(Magyar Napló Kiadó)

 

14.00

K 5 stand

 

Lovas Lajos Zsoldos-díjas író dedikálja N cím? regényét

(Galaktika Magazin)

14.30

32 stand

 

Khalid Boudou dedikál

(Nyitott Könyvm?hely)

15.00 – 16.00

10 stand

 

Komjáthy István Dóka Péter Betyárvilág cím? kötetét a szerz? és Szántói Krisztián grafikus dedikálják

(Móra Kiadó)

 

15.00

12 stand

 

Fej?s Éva dedikálja Dalma cím? új regényért

(Ulpius-Ház Kiadó)

15.00

16 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Félix J. Palma dedikálja Az id? térképe cím? kötetét

(Európa Könyvkiadó)

 

15.00

19 stand

 

K?rösi Zoltán és Huncik Péter dedikálnak

(Kalligram Kiadó)

 

15.00 – 16.00

30 stand

 

Borsos Balázs és Magyar Zoltán dedikálja A magyar népi kultúra régiói I-II. kötetét

I. kötet: Borsos Balázs Dunántúl, Kisalföld, Alföld;

II. kötet: Magyar Zoltán Felföld, Erdély, Moldva

(M-érték Kiadó)

 

15.00

31 stand

 

Veiszer Alinda dedikálja Záróra – Harminc ?szinte beszélgetés cím? kötetét

(Alexandra Kiadó)

 

15.00

34 stand

 

Tráj Gyula dedikál

(Jaffa Kiadó)

15.00 – 16.00

43 stand

 

Asztalos Morell Ildikó dedikál

(Líra Könyv)

15.00

G 5 stand

 

Zentai Tünde dedikálja A Dél-Dunántúl festett templomai monográfia-sorozat köteteit (Adorjás, Kórós, Kovácshida, Patapoklosi, Rétfalu, Drávaiványi)

(Pro Pannónia Kiadó)

 

15.00 – 16.00

G 7 stand

 

Varsányi Erika dedikálja Szociális munka és kultúra cím? könyvét

(Pont Kiadó)

 

15.00

G 17 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Dušan Šimko szlovák szerz? dedikál

(Napkút Kiadó)

 

15.00

F 9 stand

 

Lovász Andrea dedikálja a Navigátor gyermekirodalmi lexikont

(Cerkabella Kiadó)

15.00

K 3 stand

 

Nagy Gábor dedikál

(Magyar Napló Kiadó)

 

15.00

K 3 stand

 

Nyerges Magdolna dedikálja a Magyar feltalálók és tudósok cím? új, ifjúsági ismeretterjeszt? könyvét

(Széphalom Könyvm?hely)

 

15.00

K 5 stand

 

Robert J. Sawyer Hugo- és Nebula-díjas kanadai szerz?, a Flashforward cím? kötet szerz?je dedikálja a Lélekhullám cím? új kötetét

(Galaktika Magazin)

 

15.00

K 5/A standja

 

Turcsány Péter dedikálja Arc és Lélekzet cím? kötetét

(Kráter M?hely Egyesület)

 

15.30

9 stand

 

Böjte Csaba dedikálja Irányt? a végtelenhez cím? kötetét

(Helikon Kiadó)

 

16.00 – 17.00

10 stand

 

Lackfi János dedikálja Domboninneni mesék címmel megjelent új meseregényét

(Móra Kiadó)

 

16.00

12 stand

 

Ugron Zsolna dedikálja az Úrilányok Erdélyben cím? kötetét

(Ulpius-Ház Kiadó)

 

16.00

16 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Krzysztof Varga dedikálja M?márvány síremlék cím? kötetét

(Európa Könyvkiadó)

 

16.00

19 stand

 

Kukorelly Endre dedikál

(Kalligram Kiadó)

 

16.00

22 stand

 

Kányádi Sándor és Keresztes Dóra dedikálnak

(Holnap Kiadó)

 

16.00

31 stand

 

Müller Péter dedikálja Isten bohócai cím? kötetét

(Alexandra Kiadó)

 

16.00

43 stand

 

Kovács András Ferenc dedikál

(Magvet? Kiadó)

16.00 – 19.00

49 standja

 

Ernyey Béla és Balaton Dóra dedikálja Ünnepek és hétköznapok cím? szakácskönyvüket

(Boook Kiadó)

 

16.00 – 17.00

56 stand

 

Marton Levente dedikálja Konyhanyelv cím? könyvét

(Aréna 2000 Kiadó)

 

16.00

58 stand

 

Adamkó Fanni dedikálja Cukorlányok cím? kötetét

(Fapadoskönyv.hu)

 

16.00

G 5 stand

 

Békés Sándor dedikálja A slapaj visszanéz cím? kispróza kötetét

(Pro Pannónia Kiadó)

 

16.00 – 17.00

G 7 stand

 

Szávai Géza dedikálja könyveit

(Pont Kiadó)

 

16.00

G 8 stand

 

Háy János dedikálja Háyland cím? kötetét

(Palatinus Kiadó)

 

16.00

F 4 stand

 

Leiner Laura dedikálja A Szent Johanna gimi 4., Barátok cím? kötetét

(Ciceró Könyvstúdió)

 

16.00

F 8 stand

 

Varró Dániel és Maros Krisztina dedikálják az Akinek a lába hatos és Varró Dániel korábbi köteteit

(Manó Könyvek)

 

16.00

F 9 stand

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Andrus Kivirähk (Észtország) és Kira Poutanen (Finnország) dedikálnak

(Cerkabella Kiadó)

 

16.00

K 3 stand

 

Falusi Márton dedikál

(Magyar Napló Kiadó)

 

16.00 – 18.00

K 4 stand

 

Csoóri Sándor dedikál

(Nap Kiadó)

 

16.30

43 stand

 

Olen Steinhauer dedikál

(Athenaeum Kiadó)

 

16.30

F 11 stand

 

Bartos Erika dedikálja Bogyó és Babóca cím? kötetét

(Pagony Kiadó)

 

17.00 – 18.00

10 stand

 

A Három bajusz gazdát keres cím? könyvet a szerz?, Vig Balázs és Kárpáti Tibor grafikus dedikálják

(Móra Kiadó)

 

17.00

12 stand

 

Kiss Ádám dedikálja Szütyi? cím? kötetét

(Ulpius-Ház Kiadó)

 

17.00

16 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Rui Cardoso Martins dedikálja És ha nagyon meg szeretnék halni cím? kötetét

(Európa Könyvkiadó)

 

17.00

17 stand

 

Pünkösti Árpád és Fischer-Halász István dedikálja Fischer egypercesek cím? könyvüket

(Kossuth Kiadó)

 

17.00

22 stand

 

Buda Ferenc, Kalász Márton, Romhányi Török Gábor és Nagy András dedikálnak

(Holnap Kiadó)

 

17.00

25 stand

 

Heller Ágnes és K?bányai János dedikálnak

(Múlt és Jöv? Alapítvány)

 

17.00

31 stand

 

Gundel Takács Gábor dedikálja A sport m?vészete – Beszélgetések arról, amit nem lehet megtanítani cím? kötetét

(Alexandra Kiadó)

 

17.00

34 stand

 

Mezei Elmira és Szendi Gábor dedikálnak

(Jaffa Kiadó)

 

17.00

37 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Kyriacos C. Markides, a ciprusi díszvendég író dedikálja a Ciprusi mágus cím? kötetét

(Édesvíz Kiadó)

 

17.00

38 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Andreï Makine francia szerz? dedikál

(Ab Ovo Kiadó)

 

17.00

F 11 stand

 

Zalán Tibor és Baranyai András dedikálják Rettent? görög vitéz cím? kötetüket

(Pagony Kiadó)

 

17.00

K 3 stand

 

Turai Laura dedikál

(Magyar Napló Kiadó)

17.30

19 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Jan Novák, a cseh és Pavol Rankov, a szlovák díszvendég írók dedikálnak

(Kalligram Kiadó)

 

17.30

43 stand

 

Grecsó Krisztián dedikál

(Magvet? Kiadó)

17.30

F 11 stand

 

Berg Judit és Agócs Írisz dedikálják Maszat cím? kötetüket

(Pagony Kiadó)

 

18.00

9 stand

 

Lackfi János dedikálja új verseskötetét és új novelláskötetét

(Helikon Kiadó)

 

18.00 – 20.00

16 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Per Olov Enquist, a Budapest nagydíjas svéd díszvendég író dedikálja Egy másik élet cím? kötetét

(Európa Könyvkiadó)

 

18.00

34 stand

 

Mörk Leonóra és Tari Annamária dedikálnak

(Jaffa Kiadó)

 

18.00 – 19.00

K 3 stand

 

Dr. Zalaváry István dedikálja Genetikailag manipulált cím? kötetét

(Széphalom Könyvm?hely)

 

19.00 – 20.00

30 stand

 

drMáriás dedikálja Nem élhetek MiloseviÃ?â?¡ nélkül cím? kötetét

(Noran Könyvesház)

 

 

 
Április 17. vasárnap
Termekben zajló programok

 

 

10.00 – 17.00

Gyereksarok

 

Bilimbo Játszóháza. Mese, játék, kézm?veskedés.

Bilimbo mesés órái, 4-5 perces asztali mesék, sok bábozás els?sorban 1-4

éveseknek

 

10.00 – 14.00

Gyereksarok

 

Kézm?veskedés a természet kincseivel, Erdélyi Andreával

10.00 – 11.00

Gyereksarok

 

Nyúl Péter kalandjai – interaktív játék

(General Press Kiadó)

 

10.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Drago JanÃ?ar, a szlovén díszvendég író A névtelen fa cím? kötetének bemutatója (A kötet a L’Harmattan Kiadó Valahol Európában cím? sorozatában jelent meg)

Résztvev?k: a szerz?, Csordás Gábor és Gállos Orsolya fordító

(MKKE, L’Harmattan Kiadó)

 

10.30 – 13.30

Márai Sándor terem

 

A Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó bemutatja:

A Borúra der? cím? kötetet

A mesékb?l felolvas: Pomázi Adél

Moderátor: Hazai György, akadémikus

Védnök ?exc. Hasan Kemal GÜR, a Török Köztársaság nagykövete

Pomázi Adél Holnap hétf? cím? kötetét

Résztvev?k: a szerz?, Mészáros Sándor szerkeszt?, José M. Valdemoro Giménez spanyol nagykövet-helyettes

(Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó, Dunaszerdahely)

 

10.30 – 11.00

Gyereksarok

 

A kis ló Tündérországban – Menyhért Anna mesél

(Csodaceruza Kiadó)

 

11.00 – 13.00

Osztovits Levente terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Lettre – L’Harmattan matiné – Beszélgetések a közös európai történelem irodalmi feldolgozásának dilemmáiról

Résztvev?k: Esterházy Péter, Clare Azzopardi (Málta), Drago JanÃ?ar (Szlovénia), Jean Portante (Luxembourg), Pavol Rankov (Szlovákia), Jean Rouaud (Franciaország)

Moderátor: Csordás Gábor

(MKKE, Lettre, L’Harmattan Kiadó)

 

11.00 – 12.00

Szabó Magda terem

 

Ungvári Tamás könyvbemutatója

Résztvev?k: a szerz? és Bródy János

(Scolar Kiadó)

11.00

Hess András terem

 

Borgos Anna – Szilágyi Judit N?írók és írón?k – Irodalmi és n?i szerepek a Nyugatban cím? könyvének bemutatója

Résztvev?k: a szerz?k

Moderátor: Kelevéz Ágnes irodalomtörténész, a Pet?fi Irodalmi Múzeum munkatársa

(Noran Könyvesház)

 

11.00 – 12.00

Könyvtáros Klub

 

20 éves a hazai CD-ROM kiadás

El?adó: Árkos Iván

(MKE M?szaki Szekció)

 

11.00 – 11.30

Gyereksarok

 

Kerekít? – mondókák, ölbeli játékok a legkisebbeknek, Jakabos Judittal

(Naphegy Kiadó)

 

11.00 – 12.00

Gyereksarok

 

Vilma ruhája – képeskönyv Vilmáról, egy cserfes, minden lében kanál kislányról. Készíts te is ruhát Vilmának a könyv illusztrátorával, Horváth Mónikával!

(Pagony Kiadó)

 

11.30 – 12.00

Gyereksarok

 

Samu – mesés, játékos könyvbemutató 3 éveseknek, Rofusz Kingával

(Csodaceruza Kiadó)

 

12.00 – 13.00

Kner Imre terem

 

Albert Gábor Kiért szól a hidasi harang cím? könyvének bemutatója

Résztvev?k: a szerz?, Szávai Géza és Pécsi Györgyi

(Pont Kiadó)

 

12.00 – 13.00

Könyvtáros Klub

Kiadók és könyvtárak együttm?ködése a szakkönyvek digitalizálásában

El?adók: Schenk Borbála szerkeszt? és Bázing Zsuzsanna ügyvezet? igazgató (Dialóg Campus Kiadó)

Moderátor: Sándor Gertrúd szekcióelnök

(MKE Jogi Szekció)

 

12.00 – 13.00

Gyereksarok

 

Énekeljünk együtt! Workshop Andrádi Zsanettel! Itt az alkalom, hogy egy

igazi m?vészn?t?l tanuljanak énekelni a gyerekek. Andrádi Zsanett, a

népszer? musical csillag bevezeti a gyerekeket a színház és zene varázslatos világába.

(Gemini Kiadó)

 

13.00 14.00

Könyvtáros Klub

Családbarát könyvtárak

FSZEK Terézvárosi Gyermekkönyvtár, Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár, Gödöll?i Városi Könyvtár és Információs Központ

Moderátor: Karakasné K?szegi Katalin

(MKE Gyermekkönyvtáros Szekció)

 

13.00 – 14.00

Gyereksarok

 

Illés Györgyi Beszéd utca 3. cím? könyvének játékos-mesés bemutatója

(Naphegy Kiadó)

 

13.00 – 17.00

Gyereksarok

 

Társasjáték-barlang – fejleszt?játékok bemutatása, kipróbálása a GRANNA

játékokkal

 

13.30 – 14.30

Hess András terem

 

Kitört a pizzaháború!

A Pizzamaffia Keresztapja Budapesten! – könyvbemutató Khalid Boudouval

Résztvev?k: a szerz?, és Wekerle Szabolcs tolmács

Moderátor: Heged?s Claudia

(Nyitott Könyvm?hely)

 

14.00 – 15.00

Osztovits Levente terem

 

Az Év Kiadója, valamint az Év Vidéki és az Év F?városi könyvesboltja díjainak átadása

Az elismeréseket az MKKE Elnökségének képvisel?je adja át. A díjakat Karsay Zsófia Ferenczy Noémi díjas keramikus készítette.

A Budai-díjak átadása

A díjakat dr. Láng Zsolt, Budapest II. kerület polgármestere nevében Ötvös Zoltán vezet?tanácsos adja át.

(MKKE, Budapest, II. kerület Önkormányzata)

 

14.00 – 15.00

Szabó Magda terem

 

A könyv jöv?je – a jöv? könyve –

a digitális könyvkiadás és forgalmazás aktuális kérdései

Résztvev?k: Brenyó József kiadóvezet? és Farkas István e-könyv szakért?

Moderátor: Kun Zsuzsa

(Digitalbooks.hu)

 

14.30 – 15.30

Márai Sándor terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Soknyelv? Európa

Az európai uniós irodalmi díszvendégségre érkez? szerz?k bemutatkozása

Résztvev?k: Andrus Kivirähk (Észtország), Tomas Venclova (Litvánia), Vassilis Vassilikos (Görögország), Paul Emond (Belgium), Clare Azzopardi (Málta) és Marco Malvaldi (Olaszország)

Moderátor: Bojtár Endre

Közrem?ködik: Halasi Zoltán és Szilágyi Ákos

(MKKE, 2000 folyóirat, Lettre)

 

15.00

Supka Géza terem

 

Soma Mamagésa Új egyensúly cím? könyvének bemutatója

Résztvev?k: a szerz? és Hoppál Borbála

(Jaffa Kiadó)

 

15.00

Hess András terem

 

Ehet? laboratóriumi kísérletek – a Konyhatudomány sorozat bemutatója

Moderátor: a Csodák Palotájának el?adója

(Akadémiai Kiadó)

 

15.00

Kner Imre terem

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Hogyan felejtsünk el egy n?t? – beszélgetés Dan Lungu román íróval

Résztvev?k: a szerz?, K?rössi P. József és Lakatos Mihály m?fordító

(Magvet? Kiadó)

 

15.00 16.00

Könyvtáros Klub

Magyarországi gondolkodók – 18. század. Bölcsészettudományok I.

(Magyar remekírók sorozat)

„Az vagyok, aki voltam, és az leszek, aki vagyok.” – Mikes Kelemen füveskönyve (Lazi Kiadó)

Pódiumbeszélgetés a Magyar remekírók sorozatban megjelent kiadványról

Résztvev?k: Tüskés Gábor, Lengyel Réka

Moderátor: Szörényi László irodalomtörténész

(Kortárs Kiadó, MKE)

 

15.00 – 16.00

Gyereksarok

 

Csodálatos Madaraink – történetek hazánk csodálatos madarairól

Fotókkal és madárhanggal illusztrált el?adás kicsiknek és nagyobbaknak. Az el?adás végén a gyerekek lerajzolják a nekik legjobban tetsz? részeket.

(Telegdi Ágnes)

 

15.00 – 16.00

2 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Nico Helminger, a luxemburgi díszvendég író Schwarzloch cím? kötetének bemutatója

Résztvev?k: az író és Szabó Kristóf fordító

(MKKE, Orpheusz Kiadó)

 

16.00 – 18.00

Teátrum

 

Születésnapi Irodalmi Szalon

Házigazda: Tarján Tamás

Résztvev?k: a 85 éves: Vasadi Péter, 80 éves: Czigány György, Poszler György, Szakonyi Károly, 75 éves: Bárdos Pál, Buda Ferenc, Fenákel Judit, Kabdebó Lóránt, Ungváry Rudolf, 70 éves: Jankovics Marcell, Kis Pintér Imre, Komáromi Gabriella, Szakolczay Lajos, Végel László, 60 éves: Barna Imre, Dérczy Péter, K?bányai János, Kukorelly Endre, Markó Béla, Turcsány Péter, 50 éves: Kemény István

(MKKE)

 

16.00 – 17.30

Szabó Magda terem

 

A keresztényüldözések története – Üldöz?k és üldözöttek régen és ma – kerekasztal beszélgetés

Résztvev?k: Ruff Tibor teológus, Kulcsár Árpád történész, Grüll Tibor történész és Répás László filológus

Moderátor: Horváth András történész

(Patmos Records)

 

16.00 – 17.00

Könyvtáros Klub

A Tartsd jól a bestiát! cím? könyv bemutatója

Résztvev?k: Fábri Anna és Dede Franciska

(Kortárs Kiadó, MKE)

 

16.00 – 17.00

Gyereksarok

 

Wass Albert mesevilága – kézm?ves foglalkozás és mesemondás

Résztvev?k: Tömöry Márta bábm?vész és Benczédi Eszter színm?vész

(Kráter M?hely Egyesület)

 

17.30 – 19.00

Szabó Magda terem

 

Harc Jeruzsálemért – A radikális iszlám, a Nyugat és a Szent Város jöv?je – kerekasztal-beszélgetés

Résztvev?k: Heller Ágnes filozófus, Tatár György filozófus, Gábor György vallásfilozófus és Vajda Mihály filozófus

Moderátor: Morvay Péter újságíró

(Patmos Records)

 

18.00

Márai Sándor terem

 

A bor filozófiája

Résztvev?: Kántor Endre

(Jaffa Kiadó)

 

 

Standokon zajló dedikálások

 

10.00

19 stand

 

Kukorelly Endre dedikál

(Kalligram Kiadó)

 

10.00

F 5 stand

 

Spote Stany és Bosnyák Viki dedikálják a Budapesti kis boszorkány cím? kötetet

(Scolar Kiadó)

 

11.00 – 12.00

10 stand

 

Borbás Mária dedikálja Így írtunk mi, avagy a m?fordító sem fenékig tejfel cím? kötetét

(Móra Kiadó)

 

11.00

19 stand

 

Komoróczy Géza dedikál

(Kalligram Kiadó)

 

11.00

22 stand

 

Kányádi Sándor és Keresztes Dóra dedikálnak

(Holnap Kiadó)

 

11.00

25 stand

 

Heller Ágnes és K?bányai János dedikálnak

(Múlt és Jöv? Alapítvány)

 

11.00 – 12.00

G 7 stand

 

Szávai Ilona várja a Fordulópont folyóirat barátait, olvasóit

(Pont Kiadó)

 

11.00

F 5 stand

 

Marék Veronika és Richly Zsolt dedikálják A kékpöttyös elefánt cím? kötetüket

(Vivandra Kiadó)

 

11.00

F 8 stand

 

Gábor Emese dedikálja Téli mondókák, Tavaszi mondókák és további illusztrált mesekönyveit

(Manó Könyvek)

 

11.00

F 9 stand

 

Szegedi Katalin Lenka, Takács Mari Csiri-biri torna-tár cím? kötetét dedikálja

(Csimota Kiadó)

 

12.00

9 stand

 

Kányádi Sándor dedikál

(Helikon Kiadó)

 

12.00 – 13.00

30 stand

 

Borgos Anna és Szilágyi Judit dedikálja a N?írók és írón?k – Irodalmi és n?i szerepek a Nyugatban cím? kötetet

(Noran Könyvesház)

 

12.00

42 stand

 

Ungvári Tamás dedikál

(Scolar Kiadó)

 

12.00

G 25 stand

 

Szücs György dedikálja Vargha Mihály M?terem, 35 cím? albumát, melynek el?szavát írta

(Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda)

 

12.00

F 11 stand

 

Horváth Mónika dedikálja Vilma levese cím? kötetét

(Pagony Kiadó)

13.00 – 14.00

10 stand

 

Gálvölgyi János dedikálja az Erich Kästner Május 35. cím? hangoskönyvet

(Móra Kiadó)

 

13.00

19 stand

 

Sándor Iván dedikál

(Kalligram Kiadó)

 

13.00

39 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Drago JanÃ?ar, a szlovén díszvendég író dedikál

(L’Harmattan)

 

13.00

42 stand

 

Bródy János dedikál

(Scolar Kiadó)

 

13.00

G 7 stand

Albert Gábor dedikálja a Kiért szól a hidasi harang cím? kötetét

(Pont Kiadó)

 

14.00

9 stand

 

Lackfi János dedikál

(Helikon Kiadó)

 

14.00 – 15.00

10 stand

 

Pozsár Edit dedikálja a Már tudok olvasni sorozatban megjelent Pepi kalóz és az elrabolt királylány cím? kötetét

(Móra Kiadó)

 

14.00

19 stand

 

K?rösi Zoltán dedikál

(Kalligram Kiadó)

 

14.00

31 stand

 

Makány Márta dedikálja Esküv? cím? kötetét

(Alexandra Kiadó)

 

14.00

F 5 stand

 

Fráter Erzsébet dedikálja a Csíkszentmihályi Berta – Fráter Erzsébet Mesés növények, növényes mesék cím? kötetet

(Scolar Kiadó)

 

14.00

G 5 stand

 

Fedeles Tamás dedikálja „Eztán Pécs t?nik szemünkbe” A város középkori históriája 1009-1526 cím? monográfiáját

(Pro Pannónia Kiadó)

 

14.00 – 15.00

G 7 stand

 

Szávai Géza dedikálja könyveit

(Pont Kiadó)

 

14.00 – 15.00

K 3 stand

 

Horváth Jen? dedikálja Fényszakadások cím? verseskönyvét

(Széphalom Könyvm?hely)

 

14.30

32 stand

 

Khalid Boudou dedikál

(Nyitott Könyvm?hely)

15.00

12 stand

 

Kormos Anett dedikálja rendhagyó Dumaszínházas interjú-kötetét

(Ulpius-Ház Kiadó)

 

15.00

19 stand

 

Csányi Vilmos dedikál

(Kalligram Kiadó)

15.00

30 stand

 

Sárközi Mátyás dedikálja Vidító cím? kötetét

(Noran Könyvesház)

 

15.00

31 stand

 

Al Ghaoui Hesna dedikálja Háborúk földjén – Egy tudósítón? vallomásai a válságövezetek megrázó hétköznapjairól cím? kötetét

(Alexandra Kiadó)

 

15.00

34 stand

 

Palotás Petra és Bornai Tibor dedikálnak

(Jaffa Kiadó)

15.00 – 16.00

34 stand

 

Nagy V. Rita Teológia és antiszemitizmus cím? könyvét dedikálja

(Jószöveg M?hely)

15.00 17.00

49 stand

 

Bereznay Tamás dedikálja F?zni gyerekjáték cím? szakácskönyvét  

(Boook Kiadó)

 

15.00

G 5 stand

 

Halmai Tamás dedikálja Kalligráfia cím? verseskötetét

(Pro Pannónia Kiadó)

 

15.00

G 17 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Dušan Šimko szlovák szerz? dedikál

(Napkút Kiadó)

 

15.00

F 5 stand

 

Kapala Györgyi dedikálja Ezüst mesekönyv cím? kötetét

(Scolar Kiadó)

 

15.00 – 16.00

K 4 stand

 

Kiss Gy. Csaba dedikál

(Nap Kiadó)

 

15.30

9 stand

 

Csoóri Sándor dedikál

(Helikon Kiadó)

 

16.00 – 17.00

10 stand

 

Nógrádi Gábor dedikálja Gyerünk haza! cím? legújabb regényét

(Móra Kiadó)

 

16.00

12 stand

 

Vass Virág dedikálja Sokszor csókol, India! cím? legújabb regényét

(Ulpius-Ház Kiadó)

 

16.00

16 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Tomas Venclova, a litván díszvendég dedikálja Vilnius cím? kötetét

(Európa Könyvkiadó)

 

16.00

19 stand

 

Egressy Zoltán és Bombitz Attila dedikálnak

(Kalligram Kiadó)

 

16.00

31 stand

 

Pierrot és Szélesi Sándor dedikálják Jumurdzsák gy?r?je cím? kötetüket

(Alexandra Kiadó)

 

16.00

34 stand

 

Soma Mamagésa és Hoppál Bori dedikálnak

(Jaffa Kiadó)

16.00 – 17.00

34 stand

 

Rugási Gyula Örökkévaló képmás cím? könyvét dedikálja

(Jószöveg M?hely)

 

16.00

43 stand

 

EURÓPAI UNIÓS DÍSZVENDÉGSÉG

Dan Lungu román szerz? dedikál

(Magvet? Kiadó)

 

16.00

F 4 stand

 

Leiner Laura dedikálja A Szent Johanna gimi 4., Barátok cím? kötetét

(Ciceró Könyvstúdió)

 

16.00

F 8 stand

 

Hohol Ancsa és Boris Juli dedikálják Terka a piacon, Terka és a varázscsizma, Terka, a világutazó cím? könyveket

(Manó Könyvek)

 

16.00

F 11 stand

 

Marék Veronika dedikálja Boribon cím? kötetét

(Pagony Kiadó)

 

16.00 – 18.00

K 4 stand

 

Csoóri Sándor dedikál

(Nap Kiadó)

 

17.00

16 stand

 

Vámos Miklós dedikálja A csillagok világa cím? kötetét

(Európa Könyvkiadó)

 

17.00

19 stand

 

Szászi Júlia és Kornis Mihály dedikálnak

(Kalligram Kiadó)

 

17.00

34 stand

 

Badár Sándor és Horváth János dedikálnak

(Jaffa Kiadó)

 

 

Szabadtéri színpadon zajló programok

 

Április 15. péntek

 

17.00 – 18.00

 

A Bihari Táncegyüttes gyermekcsoportjainak m?sora

(MKKE)

 

 

Április 16. szombat

 

11.00 – 12.00

 

A Kaláka Együttes koncertje

(MKKE)

 

 

Április 17. vasárnap

 

 

15.00

 

A Szélkiáltó Együttes Márai verseket bemutató koncertje

(Helikon Kiadó és MKKE)

 

 

 

Kiállítások

 

 

Millenáris                                Duna – nyitott könyv

Teátrum –                                A magyar Uniós Elnökség egyik f? célkit?zéséhez, a Duna

El?tér                                      stratégiához kapcsolódó átfogó fotókiállítás. Heged?s2 László, Dobosy László, Klotz Miklós, Bozsó András, Csontó Lajos, Fátyol Viola, Gyenis Tibor, Hangay Enik?, Hermann Ildi, Illés Barna, Kemenesi Zsuzsanna, Molnár Zoltán, Szalontai Ábel és Telek Balázs m?vészi felvételei.

                                               A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház fotókiállítása

 

Millenáris –                              Kiállítás Háy János rajzaiból és festményeib?l

Jöv? Háza el?tér

 

Millenáris Fogadó                   1348 – Marcel Ruijters holland képregény-rajzoló kiállítása

Képregénysziget

 

Millenáris Fogadó                   30 illusztráció

– Csigagaléria                         A Magyar Illusztrátorok Társaságának kiállítása

 

Millenáris Fogadó                   Új fejezet

– Csigagaléria                         Újabb m?vek a Magyar M?vészkönyvalkotók Társaságának m?termeib?l

 

 

 

Forrás:

http://www.bookfestival.hu/

kulturpart.hu

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva