Józsa Mara : Zenehintó visz a fénybe – 10. rész

Az „Álmomban” olyan erővel söpört végig a világon, hogy lehetetlen volt kézben tartani a dolgokat.*

  

   Az „Álmomban” útja  

 

 

A délután folyamán megérkeztek a zenészek, a technikus gárda, de a tervezett dal helyett az ”Álmomban”–t vették fel; röpke két nap alatt elkészültek vele, s csak úgy, „mezítlábasan” küldték szét, így további három nap alatt világsláger lett. Ezekben a napokban a Föld bármely pontján bármelyik rádióállomásra kapcsolhatott az ember, biztos lehetett benne, hogy félórán belül felcsendült az „Álmomban”, sőt akadt olyan fanatikus műsorvezető, aki a saját műsoridejében kizárólag ezt a dalt játszotta napokon át.

Nem tette rosszul, mert ez az ötlet legalább olyan szenzáció lett, mint maga a dal, és a srác megcsinálta vele a maga szerencséjét, többszörösen is. Még Erikhez is eljutott a híre, s kérte Susanne–t, hozza össze vele, ilyet ugyan még soha sem tett, de ennek a fickónak szeretne interjút adni, ha úgy tetszik – hálából. Ez – mint utóbb kiderült – mindkettőjüknek sokat hozott a konyhára; mert egymást emelték mind magasabbra. Daniel Kowalski neve rövidesen összeforrott a különlegesség fogalmával, szó, ami szó, valóban nem volt híján a bizarr ötleteknek, és mindenkit meg tudott dumálni, rá tudott venni, hogy tartsanak vele. De legyen akármilyen nagy sztár–showman, soha nem felejtette el, hogy a kiugrást, még ha a saját ötletét adta is hozzá, de Erik dala hozta meg a számára.

Az „Álmomban” olyan erővel söpört végig a világon, hogy lehetetlen volt kézben tartani a dolgokat, Susanne és a stáb tagjai csak az események után kullogtak. Sorra jöttek a meghívások, de képtelenség volt valamilyen ésszerűség mentén szervezni a koncerteket, így Erik egyik nap Münchenben lépett fel, két nap múlva Sidneyben, majd valamelyik Karibi–szigeten, aztán vissza Dubai–ba. Két hónap után teljesen kifáradt és most, hogy ő hajszolta saját magát, utólag igazat adott Samnek és gondolatban többször bocsánatot kért tőle. De vissza már nem lépett volna abba a szövetségbe, élvezte, és biztonsággal töltötte el, hogy a maga ura.

Az énekes a siker legmagasabb fokára ért, amikor Glóriát kisebb baleset érte. Leesett a házuk lépcsőjéről, szerencsére csak a második lépcsőfokról, de így is eltörte a csuklóját. Erik egy hét szabadságot vett ki, de az elmaradt előadásokat nem törölték, csak bezsúfolták a következő hetek fellépései közé.

Azt hitte mindenki, lassan rendeződnek a dolgok, de Glória ismét elesett, s ekkor bevallotta, azért, mert megszédült, és ez már nem először fordult elő.

Susanne, mintha megérzett volna valamit, biztatta Eriket, hogy legyen a felesége mellett, amíg a vizsgálatok tartanak, s magára vállalt minden kellemetlen tárgyalást, egyeztetést.

Utóbb kiderült, bármi volt is a megérzése, nagyon jól jött, az alapos vizsgálat kiderítette, hogy Glóriának agydaganata van. Erik magán kívül volt; szó sem lehetett semmiféle előadásról. Susanne is megrémült, ebből nem tudnak komoly veszteség nélkül kijönni, hiszen fél évre tele volt fellépésekkel az előjegyzési naptár.

Daniel Kowalski mentette meg őket a csődtől. Megható, de Glóriát ki nem szolgáltató riportfilmet készített. Mintha csak általánosságban beszélne egy témáról, de mindenki tudta, hogy kit helyettesítsen be. A film olyan visszafogott, olyan megható lett, hogy együttérző táviratok, levelek ezrei érkeztek; az egész világ aggódott Glóriáért, Erikért, a gyerekekért, az életükért.

A műtét előestéjén Daniel meglátogatta Glóriát, picit elbeszélgettek, majd egy bekeretezett fotót adott át az asszonynak.

– Megismered? – kérdezte.

Glória nézegette a képet, aztán megrázta a fejét.

– Ő Líz Taylor. Ez a fénykép nem sokkal az agyműtéte után készült róla, amikor Ankarába repült egy jótékonysági rendezvényre. A kedvenc fotóm róla, és azért hoztam, hogy nézd meg jól, mert nemsokára te is ilyen csúnya rövid hajú leszel.

Glória szeméből kicsordultak a könnyek.

– Nagyon félek, Daniel!

A férfi átölelte a vállát és szótlanul ingatta a fejét.

– Nem lesz semmi baj! Nézz rá! Kutya baja!

Az asszony lassan megnyugodott.

– Erikre vigyázz, elég labilis mostanában.

– Ne aggódj miatta, csak túlhajszolta magát, de azért ígérem, gondom lesz rá – felemelte a kezét. – Esküszöm, ha ez jobban megnyugtat.

A teátrális pózra Glória elnevette magát.

– Ez az, kislány! Így maradj, holnap hozom a masinát, addig így maradj!

Arcán széles vigyorral gyorsan kihátrált a kórteremből, de a folyosón lehullt az álarca, magába roskadva kapaszkodott az ajtófélfába.

 

Glória műtétje jól sikerült, két hét múlva elhagyhatta a kórházat. Otthonra még ápolónőt fogadtak mellé, hiába tiltakozott.

Az első napok nagyon kifárasztották, mert mindig jöttek a látogatók, s ha csak pár percre is, de találkoznia kellett velük.

Aztán az élet lassan visszatért a régi kerékvágásba, Erik is mind többet tudott a zenéjével foglalkozni, egyszerre csak összegyűlt egy CD–nyi dal.

Benépesült a stúdió, próbák, felvételek, visszahallgatás, vitatkozás, javítás – így ment heteken keresztül. Időnként Glória is beült a keverőfülkébe, s jelezte Eriknek, hol kellene változtatni. Ha nem is értett egyet, a férfi minden esetben kipróbálta felesége ötletét.

Két hónapi munka eredményeképpen, a karácsonyi lemezpiacon megjelent a Kísértések és feloldozások című album, a borítóján szürke alapon vörös rózsaszirmok. S benne a zene talányosabb volt minden eddiginél, szenvedélyesen felkavaró, vad, ősi, szinte várta az ember, mikor robban.

Az első szériát két nap alatt elkapkodták.

Aztán pedig jöttek a zenei kritikák, leginkább szuperlatívuszokban szóltak, de akadékoskodók is voltak. Egyikük azt fejtegette, hogy Erik felesége betegsége miatti tehetetlenségének zenei–toporzékolását vette fel, s nem éppen szerencsés ez a reagálás, inkább egy csendesebb, avemariás könyörgés helyénvalóbb lett volna, ha az emberek együttérzésére apellál.

Daniel Kowalski fizetett hirdetésben egy fityiszt küldött véleményeképpen a cikkre, amely futótűzszerű sikert aratott, az emberek ezzel üdvözölték egymást, és már röhögtek, őszintén, felszabadultan.

És vették Erik CD–jét – másfél hét alatt platina lett.

 

 

Az újrakezdés

 

Fél évvel Erik „elvonulása” után, egyik este Susanne állított be, s azonnal a lényegre tért; egy táviratot nyomott Erik kezébe.

– Olvasd, de gyorsan! – és lélegzetét visszafojtva figyelte a férfi arcát.

Erik azonban közömbös maradt, csak a szemöldöke ugrott fel egy kérdés gyanánt, amikor visszaadta a papírlapot.

Susanne csalódottan rogyott egy fotelba.

– Azt hittem, őrülten boldog és lelkes leszel!

– Mi végre, drágám?

– Jaj, Erik, ne nyúzd az idegeimet! Ez egy szenzációs ajánlat! – lobogtatta meg a papírt kipirult arccal az asszony. – Sokan kezüket–lábukat törnék érte!

– Pár éve én is, de most? Talán öregszem, de nem vágyom még nagyobb népszerűségre, még több sikerre!

– És pénzre?

– Arra se!

– Nem említetted, hogy visszavonulást fontolgatsz.

Erik egészen közel ment az asszonyhoz.

– Nem, nem akarok visszavonulni, de most nagyon elegem lett mindenből. – Lassan sétálni kezdett a szobában. – Olyan sablonos lett az életem.

Susanne megemelkedett a fotelban, de Erik leintette; ne szóljon közbe.

– Semmi érdemleges; a gyerekek cseperednek, Glória virul, Erik dalokat ír, lemezeket ad ki, koncertezik, de leginkább a családjának él.

– Mégis mi a csudát szeretnél?! Kijutott nektek a bajból is, örülj, hogy most elkerül! – méltatlankodott Susanne.

– Nem, nem, félreértesz, Susanne! – mentegetőzött hevesen a férfi, majd szinte kisfiús szégyenlősséggel folytatta. – Már hosszú ideje nem jelentkezett a furcsa álom, mostanában mégis sokat gondolok rá. Meglepő, de szinte várom, hogy újra jöjjön.

– Nocsak! Azt hittem szenvedsz tőle.

– Komolyan beszélek, Susanne! Attól félek, hogy valami baj érte. – nézett az asszonyra, s a szemében őszinte aggodalom ült. – Legutóbb azt láttam, hogy meg akarják ölni. Mi van, ha mégsem szabadult ki a fojtogató kezekből.

Susanne tanácstalanul, tehetetlenül rázta a fejét.

– Nem tudom, Erik! – majd kis szünet után megkockáztatta. – Talán Glória tanácsát kellene megfogadnod…

– Jaj, ne kezd te is! Pszichológushoz nem megyek! – és a levegőbe csapott.

– Bocsáss meg, ennyire azért nem kellene felizgatnod magad! Én egyébként a hipnózisra gondoltam… Állítólag nagyon mélyen ülő dolgokat is felszínre tudnak hozni, s talán közelebb kerülnél a rejtély megoldásához…

Erik hallgatott. Susanne próbálta menteni a helyzetet:

– Kár megsértődni, én nagyon is átérzem a te helyzetedet, de ennél jobb ötletem nincs… De miért ódzkodsz ennyire a pszichológusoktól? Valami kellemetlen emlék?

Erik ingerülten legyintett egyet, aztán mégis elkezdte:

– Gyerekkori… Tízévesen új iskolába kerültem… Mindenféle problémák voltak velem és egy pszichológushoz kerültem, aki inkább egy inkvizítorhoz hasonlított. Hát nagyjából ezért nem vágyom rá.

Susanne eltöprengett, nagyon szeretett volna segíteni:

– Mi lenne, ha leírnál mindent? Ha megbízol bennem, név nélkül eljuttatnám egy hipnotizőrhöz… Aztán, ha ő úgy ítéli meg, hogy tud valami érdemlegeset mondani, akkor eljössz te is.

– Nem is rossz! – lelkesedett az énekes. – Ha foglalkozom vele, talán visszatér hozzám.

Amikor Susanne megrökönyödve nézett rá, mentegetőzve a szívére tette a kezét:

– Tényleg nagyon hiányzik!

 

 

 Folytatás: hétfőn

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Józsa Mara
Szerző Józsa Mara 114 Írás
Nagy változások közepén vagyok - az írás ad erőt, az íráshoz pedig a zene.