Ahol vízre száll,
s mint szakadt neccharisnya
simul a hold,
eltűnődöm – mi az ami
áll, és mi az ami halad -,
állott víz, forralt víz,
belemerülés,
mit pohárba gyűjtöttem
neked; nyakadba veszed
az úttal talpamat,
részletek élednek,
mit érintesz közelebb
merészkedik, ott töltöd
be az ős-képeket: a duzzadt
almát, a kígyó-fejet,
de az óra ketyeg,
egy időzített bomba,
tekereg a test a hátlapon,
lábad alatt a hold kialvó
fényeit megsokszorozza
e hajnali suttogás.
Ne hagyj magamra –
bár belelátsz az alagútba,
bár kézen fogsz –
vízre szállt, ki régóta
hordozta álmát,
Csak egy óramutató?
De íve páros.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.17. @ 17:00 :: Marthi Anna