Beszéljek arról, ami határokat szab és ledönt, elmélkedjek arról, ami ölelve felkarol, ha a bánat neked, minden reggel a szemedbe ébredéskor köszön…
Beszéljünk hát mi is az, amikor bízom benned, kötelék mi nem látható, de itt van, körülöttem csendben, néha felkavar, néha elszorítja szívem, kését mártja belém, szívja vérem. Néha nem ezt teszi, néha csak vár, mint csapból cseppenként lelkemen folyva lemossa szorongásom minden bánatát…
Néha ha ölel, már nem akarom elengedni, pedig a holnapra gondolva, meg kell tenni, mintha szakadék szélén a letaszított keze, mi sziklát tépve kapaszkodik…
Úgy érzem, zuhanok én is, a semmibe, mikor karjaidra gondolva, szememben alakod távolodik, rohannék – szállnék utánad, vággyá n? bennem a hiány hirtelen szök?árja…
Beszéljünk arról hogy ki ?… ki közeleg, ki elveszi eszem, ki er?t ad, ki minden gy?lölet egyben a szerelem kezében a boldogság ?…
Gondoljunk egyszerre egy-egy szerelemre, bármelyikre lehet gondolni, mert mind igaz volt
nem voltak hazugok a szavak, csak most látod akkor mennyit ért, boldogság küszöb…
Amit átlépni nem szabad, itt állok a küszöbön, elfed a boldogság-színpadot teremtett a sors hogy újra f?szerep lehessek talán életem utolsó felvonásában, játszunk úgy, hogy szép legyen.
Ha ez az utolsó felvonás…
Legutóbbi módosítás: 2011.04.01. @ 11:50 :: Mudra Csaba
