Kedves Sándor!
Jogos a méltatlankodásod, mely szerint nincsenek beszámolók! Valóban, már-már én is szóvá tettem, amikor is eszembe jutott, hogy talán én is… képes lennék rá… ha megpróbálnám. Nos, itt és most, élesben és azonnal. Néhány mondatban:
— útközben Debrecen felé, felszállt a buszra egy hölgy, éppen akkor, amikor kérdezhetnékem támadt a sofőrtől, hogy mennyire ismerős a városban, mivel én a Bocskai térre megyek. Hallva ezt az újonnan érkező utas, rögtön készségesen felajánlotta a segítségét, mondván, ő is odatart. Bemutatkoztunk egymásnak, kiderült, majdnem az ő írását fogom felolvasni, vagyis a kérést megkaptam, de az idő rövidsége miatt az övét nem vállaltam. Nem haragudott érte, mert Ilcsi szerintem sokkal élvezhetőbben mondta el, mintha én tettem volna. Elmondta, neki ez az első találkozója, mert csak nem régóta toronylakó.
Amikor a helyijárattal folytattuk az utat a célegyenes felé, ott ismét lakótársak csatlakoztak hozzánk. (Nem értem, de engem valahogy felismernek, én azonban nem mindig mindenkit, azonnalra…)
Megérkeztünk a Benedek Elek Általános Iskolába. Az aulában kedves, színes gyermekrajzok díszítették a falat. Mellette az ebédlő, a felolvasó est színhelye. Néhányan már megelőztek bennünket és az asztaloknál ültek, beszélgettek. Főszerkesztőnk tárt karokkal örült nekünk. Sorra jöttek a többiek is, és amikor mindenki szépen elfoglalta a helyét, elkezdődött…
Attila, köszöntő szavai után, átadta a Verő László-díjakat. (Szíves gratulációk sorait mindenki olvashatja a Torony-est kommentjeiben!)
Elkezdődött az előadás!
Libra Gizike és Vandra Attila párosa megnevettette a közönséget, majd utóbbi szerzőtársunk hosszú írása tette próbára a közönség türelmét, de volt mit, hiszen csak akkor vágtunk bele az egészbe.
Sok-sok próza elhangzott — nem is rövidek! —, de a már-már lankadtságot nagyon szépen oldotta Zita Emese és András párosa, akik Ilcsi megzenésített versét adták elő. Az est folyamán még hallhattunk megzenésített darabokat sajátjai közül Péter Erikától is.
Sokan nagyon szépen mondták el a műveket, de kiemelkedő teljesítményével nagy-nagy sikert aratott Lilla Katalin, akinek az írása sok humorral fűszerezett, az előadó pedig élvezhetően, profi módon nevettette meg a hallgatóságot.
A felolvasások végeztével keresztbe-hosszába megindultak a kínálgatások a hazai gyümölcslevekből, étvágygerjesztés végett, de akkorra már korgott is a sok éhes gyomor, mert bizony sokáig tartott a műsor! Rögvest odatódultunk az időközben megmelegített lábszárpöri és kapros sztrapacska közelébe. Hmmm, mennyire fönséges ízeket élvezhettünk! Savanyú ubi is járt mellé s aki nem féltette alakját eme késői vacsorától, még finom kenyeret is falatozhatott mellé. Desszertnek sokféle, finomabbnál finomabb házi sütiből válogathattunk, majd kötetlen beszélgetés vette kezdetét némi ital társaságában, melyek csakis azt a célt szolgálták, hogy tömött bendőinknek segítségére legyenek az emésztésben… Kis idő elteltével azonban a jókedv a tetőfokára hágott és énekelhetnéke támadt mindenkinek. Természetesen a zenei kíséret nem maradt el és a gitár szólt, az énekhang szállt — közben az elmaradhatatlan pillanatképek megörökítése folyamatosan történt. (Remélhetően, hamarosan láthatjuk ezeket, bár volt, aki azzal fenyegetőzött, hogy máris felteszi a „fészbúkra”!) :))))
Este 11 óra tájt a portás bácsinak vitt még Attila némi ételt és italt, hogy ki ne tegye a szűrét a jónépnek, de lassan-lassan azért toleráltuk az ő türelmét és szedtük a sátorfánkat.
Némi kis toporgás az aulában: az utolsóknak maradottak nem tudták eldönteni, melyik kijáratot válasszák, mire a helybéli Attila mutatta, ott szemben… Erre ő és Margó megindult a másik ajtó felé. Gondolta a kis bizonytalan, nemodavalósi csapat, hogy bizonyára félreértették, így nyomban elindultak Attila után, ahogyan a kiscsibék a tyúkanyót követik és loholtak a másik ajtóhoz, nehogy a portás bácsi bezárja őket éjszakára…Ám kiderült, hogy mégis az elsőnek jó irányba vett ajtó lesz a cél, csak Attiláék távoznak az udvar felől…Nos, akkor hátra arc, tóduljunk vissza…
Így aztán kiürült az iskola épülete, ki-ki elindult szállása, ismerősei felé, vagy a bátrabbak még előbb autóba ültek és nem törődve az esti sötéttel, útra keltek.
Estére mindenki hazaért és szépen püföli a klaviatúrát, hogy megírja a maga kis beszámolóját.
Az enyém ígyen sikerült, vegyétek szeretettel!
Mindenkinek szívből örültem, akivel ott találkoztam, akikkel pedig most nem, azokkal remélem, hogy a legközelebbin majd megölelhetjük egymást!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 13:23 :: Adminguru
