Ma már csak emlékeket farigcsálok.
Szívemben kristály-időnyi lét lüktet,
a visszaszámlálók és tapadó csápok
között egymás kezét nem eresztjük el.
Hogy kezdődött, s hogy végződik sorsunk
veled, s velem, – akárcsak a lélegzet
félévszázadán át szépen megosztozunk –
csak az a pillanat…az lesz nehezebb.
Gyönyör és fájdalom volt elég, a kínból
oszloperdők kopjafáit őrzöm,
s a bolond éjszakákat, amíg volt.
Nyiladozó húsvirágát a szépnek
csillagsuhogtató vad szenvedélyben
magamra faragom végleg az őszből.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.20. @ 15:00 :: Seres László
