Hordozhat e jót a szív,
– sziklafal vigaszt,
hol a fény ered,
s minden rút széppé válik –
ha gyűlöletet szít.
Nyílhat e benne új tavasz,
álomnyi csendremény,
míg félelem gyötri,
s gyanús minden mosoly,
minden simogatás.
Hordozhat e jót a szív,
hol törpe gnómok
törnek az égig,
s mocskot okád a száj,
torz akkordot,
ahogy a húrba csap,
s a szó csillogó flitter,
csonkig metszett rózsatő,
vágyálom csupán.
Hordozhat e jót a szív,
míg tanúit üldözik a kornak,
s hangját elnyelik a falak.
Hamisra festett szó az igaz,
kacsaraj súg, bukdácsol, verdes,
vadászeb lesz az ember
maroknyi mannáért.
Hordozhat e jót a szív,
mikor nem kér, ha kell, csak elvesz
s angyalarccal fosztogat.
Mennyben él, poklot ígér.
Kezében letört olajág-tetemmel
békéről papol
s beleroppan a Föld.
Hordozhat e jót a szív,
hol a bűn fátylat terít ránk
s elfordítja fejét az Isten,
mint a gardedám
– a világ őrjöngő bálterem –
és ördög itt mind, aki táncba hív,
és táncba megy.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.11. @ 10:00 :: Seres László